„Legutóbb akkor voltam egyedül, amikor bepakoltam a mosogatógépet, kiteregettem a mosást. és közben fejben összeállítottam a következő hétre a bevásárlólistát” – mondta a 32 éves Zita, akinek egy 7 és egy 4 éves gyermeke van, mindkettő otthon a járvány miatt. A selfcare igazi kulturális elvárássá vált napjainkra, ám ha anyák vagyunk, szinte lehetetlen megtalálni az időt arra, hogy magunkra figyeljünk, csakis egyedül magunkra egy kicsit. Sőt, ha egy túlhajszolt anya ki meri mondani nyíltan, hogy egyetlen kívánsága a következő anyák napjára, hogy egyedül lehessen otthon pár órát, netán egy egész napot, nagy valószínűséggel kap hideget-meleget érte. Pedig az egyedüllét hiánya komoly negatív hatással van az anyákra, ami az életük más területét sem hagyja érintetlenül.
Két teljes munkaidős állás
„A lányom és a fiam otthon van a járvány miatt, ami azt jelenti, hogy a munkám mellett felügyelem az online zongoraórát, a virtuális gyógytornát és a digitális oktatással is én küzdök. Két megbeszélés között pedig próbálom szabad levegőre terelni őket, mert a férjem is otthonról dolgozik – sorolta Zita a teendőt. – Emellett tudom, hogy elképesztően szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán van választásunk, itthon tarthatjuk őket a biztonságos otthonunkban, és van munkánk, így nem halunk éhen. Ugyanakkor végtelenül túlterhelt vagyok, arról nem is beszélve, hogy mennyire túlérintett.”
Minden gyereknek van anyás korszaka, és ha a hét minden napján, napi 24 órában össze vagyunk láncolva a gyermekünkkel, akit csak mi fektethetünk le (apa nem), velünk akar fürödni, simogatnunk kell a hátát és végig az ölünkben ül, míg együtt nézzük a mesét, a hatodik, hetedik vagy éppen a nyolcadik héten, amikor össze vagyunk zárva, már nem szomjaznak annyira az anyák az emberi érintésre.
Egyrészről roppant hízelgő és a fontosság tudatának forrása, ha kizárólag az édesanyjával akar bármit egy gyermek. Ráadásul attól sem kell tartanunk, hogy attól anyássá válna, ha engedünk ennek az igénynek. „A gyermek alapvető, evolúciós szükséglete kezdetben az édesanyával való folyamatos együttlét, folyamatos testi kontaktus. Amikor új család születik, akkor nem csupán egy új élet kezdődik el, de az összes családtag élete egy kicsit megváltozik: új szerepbe kerülnek, amihez hozzá kell szokni” – magyarázta Polányi Viktória gyermekekkel, családokkal dolgozó tanácsadó szakpszichológus, hozzátéve, hogy a legmarkánsabb változás egyértelműen az édesanyát érinti. Az új szerepre való átállásban pedig nagy segítséget jelent, ha kompetens, a gyermekét megfelelően és teljes körűen ellátni tudó személynek érzi magát. „Ha mindezt átgondoljuk, mielőtt egy újdonsült édesanyát arra kérünk, hadd gondozzuk – dajkáljuk, altassuk, öltöztessük, fürdessük – helyette a gyermekét, megérthetjük, hogy milyen okok vezetik őt, amikor a felajánlásunkat visszautasítja: egyelőre mindezt ő szeretné csinálni, gyakorolni, és ezáltal kompetens, jó anyának érezni magát, majd megerősödni ebben az érzésében” – összegezte a gyermekpszichológus.
Ugyanakkor a feltöltődésre, egyedüllétre, csendre, és arra, hogy senki se akarjon semmit tőle, nagyon nagy szüksége van egy anyának, főként, hogy legyen miből adnia aztán gyermekének.
Az anyai ösztön felismeri, ha eljön a leválás ideje
A szakember a bölcsődei és óvodai élet kezdetéhez hasonlította a szülőktől külön töltött időt is, hiszen ez is beszoktatással indul. „Ha először csak rövidebb időre, egy-egy ügyintézés időtartamára bízzuk másra a gyermeket, majd fokozatosan növeljük ezt az időt néhány órára, fél napra, majd egy teljes napra, és közben érzékenyen figyelünk a kisgyermek rezdüléseire, láthatjuk, hogy éppen hol tart ő ebben a folyamatban: mikor szeretne még a nagyival maradni, és mikor vár már minket nagyon, vagy válik nagyon bújóssá egy ilyen kaland után. Ha a gyermek saját jelzései mentén haladunk, majd később, amikor már beszélni tud, megkérdezzük, mit szeretne, akkor nem követhetünk el nagy hibát, hiszen a visszajelzések alapján mindig korrigálhatjuk, ha túl messzire merészkedtünk – mondta Polányi Viktória, hozzátéve, hogy a szülőktől külön töltött éjszaka mindenképpen vízválasztó. – Ideális esetben ezt akkor javasolnám, ha a gyermek maga kéri, vagy a kérdésünkre lelkesen támogatja az ötletet, és emellett több napon át ki is tart, miközben megkapja a visszakozás lehetőségét is.”
Anyaként sokat tehetünk azért, hogy ezek a külön töltött idők biztonságosak legyenek a gyermekünk számára, ne traumaként és bizonytalanságként éljék meg. „Pszichológusként és édesanyaként is hiszek a kommunikáció erejében. Legyen bármilyen kicsi egy gyermek – akár néhány hónapos –, ha el kell válnunk tőle rövidebb-hosszabb időre, mindenképpen jó ötletnek tartom, ha elmondjuk neki a saját életkorának megfelelően, hogy mi fog vele történni. Icipici baba esetében: »Anya most elmegy a boltba, amíg a mama vigyáz rád. Aludj nyugodtan, mire éhes leszel, újra itt leszek.« Vagy kicsit nagyobbaknál: »El kell mennem elintézni néhány dolgot, de mire megebédelsz, itthon leszek.«”
A szakember szerint ez azért nagyon fontos, mert „ha következetesen minden esetben megbeszéljük a gyermekünkkel, hogy mi vár rá, ő megtanulja, hogy bizonyos szinten kontrollálhatja a saját életét: kifejezheti a nemtetszését, beleszólhat a kivitelezés módjába. Így nem érzi magát tehetetlennek és kontrollvesztettnek a szülőktől távol sem. Nagyon fontos azonban, hogy mindig olyat ígérjünk, amit egészen biztosan be is tudunk tartani – ezáltal megőrizve a gyermekünk bizalmát abban, amiről közösen megegyezünk.”
Bűntudatot kapunk fizetség gyanánt
Bár a gyermekünk ragaszkodása az egyetlen fizetség az anyaságért és az azzal járó munkáért, mely a társadalomban még mindig jórészt láthatatlan és nem megbecsült státusz, még sincs egyedül az az anya, aki azt érzi, semmi más nem szeretne, csak egy kicsit egyedül lenni.
A Frontiers in Psychology című szaklapban 2017-ben megjelent tanulmány szerint a szülők 13 százaléka szenved kiégésszindrómától a gyermeknevelés miatt. Ha ehhez hozzáadjuk a karantént és a pandémiát, az izolációt és a gyermekek felfokozott igényszintjét a járvány alatt, a burnouttól szenvedő szülők száma bőven megduplázódott. Az amerikai Kaiser Foundation készített felmérést, melyben az anyák mentális állapotát mérték fel a járvány alatt. Ebben 32 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy rosszabb állapotban vannak a pandémia eredményeként.
„Tudom, hogy a gyermekemnek szüksége van rám, és én minden sejtemmel ott is akarok lenni neki a nap minden másodpercében, különösen a jelenlegi helyzetben, de szükségem lenne arra is, hogy csak magammal legyek” – mondta Klári, aki egyedül neveli hatéves fiát. Ez azonban az, amit a mi kultúránk még mindig nem enged meg egy anyának. „Minden család- és személyiségfüggő. Amennyiben a kisgyermeknek jó a kapcsolata a nagyszülőkkel, gyakran találkozik velük, és szívesen tölti velük az idejét, szerintem nincs akadálya egy ilyen kezdeményezésnek – szögezte le a gyermekpszichológus. – Ugyanakkor azt is nagyon fontos látni, hogy napjainkban sajnos még mindig nem fordul elég társadalmi empátia és tolerancia a kisgyermekes szülők felé. Így ha egy ilyen hétvégét azzal indokolunk, hogy az édesanyának szüksége van egy kis szusszanásra, pihenésre, felnőtt időre, vagy urambocsá’ a szülőpárnak egy kis kettesben töltött időre, sokkal könnyebben kaphatunk kritikát, rosszalló tekintetet vagy elutasítást, mint ha mindezt a gyermek igényéből kiindulva fogalmazzuk meg – hívta fel rá a figyelmet Polányi Viktória. – Minden családtagot arra buzdítanék, hogy az ehhez hasonló helyzetekben bízzanak meg az édesanya, a szülők döntésében, és higgyék el, hogy ők felelős és döntésképes felnőttként a gyermek legjobb érdekét tartják szem előtt, így a döntéseik hátterében sem csupán önös szempont áll.”
Jár az anyának az egyedüllét, de mikortól?
Az nem vitás tehát, hogy az anyáknak is szüksége van a külön töltött időre, de hogy mikortól és hogyan, az minden családban, minden gyerekkel más, hiszen – ahogy a gyermekpszichológus is kiemelte – nincs két ugyanolyan család, nincs két azonos anya-gyermek viszony, ahogy anyai és gyermek személyiség sem. „Vannak családok, ahol a szülés-születés csodájától egy harmonikus gyermekágyon át egy nyugodt, összehangolt baba-mama működés irányába vezet az út, ahol az anyának sokáig sem igénye, sem oka nincs arra, hogy másra bízza a gyermekét. Vannak ugyanakkor édesanyák, akik a korábbi életük és saját önazonosságuk megőrzését azáltal érzik leginkább igazolva, ha időről időre babamentesen is tölthetnek időt – akár csak a boltba leszaladva, vagy pihenve, amíg a babára más ügyel – fejtette ki Polányi Viktória. – Természetesen olyan esetek is vannak, amikor az édesanya kénytelen külső körülmények miatt rövidebb-hosszabb időre távol maradni a babájától – ezekben az esetekben nagyobb esélyt látok arra, hogy ezek traumatikus élményként maradjanak meg, leginkább az édesanyában, hiszen egy ilyen külső hatás semmiképpen sem igazodik az új család igényeihez”
„Azt gondolom, hogy minden édesanya tudja, érzi, hogy eljött-e az a pillanat, amikor képes és szeretne külön töltött időt a gyermekétől – emelte ki a gyermekpszichológus. – A környezet feladata pedig az, hogy kéretlen tanácsok, kritikák és okoskodás helyett figyeljenek az édesanya igényeire, szükségleteire, és támogassák őt a – valószínűleg átgondoltan – meghozott döntésében.”
„Már nagyon nehezen viseltem. Ezért elhatároztam, hogy amikor és ahogy csak tudok, de minden nap lecsípek egy kis időt magamnak. Elmegyek sétálni reggelente, vagy délután a férjemmel küldöm el a gyerekeket a parkba, míg én otthon maradok olvasni egy kicsit – mesélte Zita. – A minap, mikor hazaértem egy fél órás sétából, a kislányom körém fonta a karját, és csak szorítottam. Beszívtam a hajának tiszta illatát, és ez a 30 perc egyedül töltött idő elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson az érzés, milyen szerencsés vagyok. Egy világjárvány kellős közepén is, amikor mindannyian a legjobbat próbáljuk adni.”
Fotó: Getty Images
Olvass tovább!
