Mosolyogj rám! – Levettük a maszkot, kezdődik ismét a beszólások kora?

2021. május 26.
Nem mindenkinek volt átok a kötelező maszkviselés. Ismerünk olyan embert, vagy talán mi vagyunk azok, akinek folyton megjegyzéseket tettek az utcán, hogy miért nem mosolyog szebben? Akinek a semleges arca mogorvának tűnik, kétségtelenül visszasírja még a maszkokat.

A fiatal nő igazolványképéhez azt kérte tőle az ügyintéző, vágjon semleges arcot. Ne mosolyogjon, ne grimaszoljon, legyen csak kifejezéstelen. A 29 éves nő így tett. Később a postán meg kellett mutatnia az igazolványt. „A postásnő, aki ellenőrizte az igazolványt, elkezdett nevetni, mikor meglátta a fotómat –mondta. – Elmondtam neki, mit kértek a fotózásnál. De ez nem semleges arc, kiáltott fel a postásnő. Azt mondta nevetve, hogy úgy nézek ki, mintha valakit meg akarnék ölni” – mesélte történetét a projektmenedzserként dolgozó nő, akivel nem először esett meg ilyen.

A morcos álarcon túl

Gyerekkorában ő volt az a fotókon, aki mindig morcosnak látszott. Az osztálytársai mind azt gondolták, hogy utálja őket, amiről ő nem is tudott. Felnőttként pedig számtalanszor kapta meg a megjegyzéseket idegenektől a tömegközlekedésen, a taxisofőrtől és a bolti eladóktól: többet kellene mosolyognia, és legyen vidámabb.

maszk-mosoly-beszólás

Ám az igazolványképes incidens több mint egy év után az első ilyen eset volt, régóta nem is gondolt a problémájára és a morcos nő arckifejezésre. „A járvány miatti maszkviselés megszüntette azt, hogy folyton emlékeztessenek a tömeggyilkos arckifejezésemre. Legalábbis egy időre, úgy fest” – mondta.

A fiatal nőhöz hasonló problémákkal küzdőknek az elmúlt 14 hónap felüdülés volt abból a szempontból, hogy nem kellett a sustorgást, felhúzott szemöldököket és a direkt megjegyzéseket – főként férfiaktól – elviselniük arról, hogy mosolyogjanak. Most, hogy már nem kötelező közterületen a maszk, ismét visszatérnek az idegesítő, kéretlen kommentek idegenektől. „Nagyon jó volt, hogy nem kellett aggódnom azon, vajon mennyire tűnök megközelíthetőnek. Elmaradtak azok a pillanatok, amikor idegenek arról magyaráznak, milyen sokat jelent egy mosoly” – mondta a fiatal nő. 

Nem mindig ártatlan kérés

„Bár ártatlan, kedves nógatásnak tűnhet, ám gyakran az utcai zaklatás kategóriáját súrolják az ilyen kéretlen megjegyzések” – mondta dr. Kimberly Fairchild, a Manhattan Főiskola pszichológiaprofesszora, aki az utcai zaklatást kutatja. A legrosszabb az a helyzet, amikor a mosolygásra irányuló utasítások félelmetesebb helyzetekhez vezetnek. „De ha a mosolyra utasítgatás egyszerűen csak kedvesnek szánt megjegyzés, akkor is ott van még az a hatás, amikor összeadódnak a sorozatos ilyen jellegű beszólások – mutatott rá Fairchild. – Ezek a dolgok felgyűlhetnek, amitől egy idő után a nők kényelmetlenül érezhetik magukat a nyilvános helyeken, elveszítik a biztonságérzetüket.”

Van megoldás?

„Annyira felszabadító és jó érzés volt végre megszabadulni a megjegyzésektől, hogy úgy döntöttem, változtatnom kell az életemen” – mondta a 29 éves nő. Már tinédzserként kidolgozott egy remek választ a mosolygásra biztató beszólásokra: mosolygok, válaszolta mindig. „A nők részéről a mosoly egyfajta semlegesítés. Ez garantálja, hogy alkalmazkodók vagyunk és nem gördítünk akadályokat senki elé – vallja. – A maszk alatt a mosolygás elvesztette a jelentőségét, én pedig úgy döntöttem, hogy ezután nem kérek, hanem megmondom, mit akarok. Úgy kezdem a mondatot, hogy szükségem van valamire. Ezt feltett szándékom így folytatni azután is, ha elhagyjuk a maszkhordást.”

Emellett persze célszerű újratanulni azokat a reflexeket is, melyekkel korábban reagált a kéretlenül beszóló férfiaknak. „Egyre többet vagyunk kint, egyre több idegennel találkozunk, és egyre többször kell emlékeztetnem magam arra, hogy ne vágjak olyan arcot. A kör bezárult” – mondta, hozzátéve, hogy máris hiányzik neki a teljes szabadság, amivel háborítatlanul közlekedhetett a világban. 

Forrás: The Washington Post Fotó: Unsplash

Olvass tovább!