Amikor Rose Nathike Lokonyen megkezdte a versenyzést Tokióban, egy hosszú út végére ér, mely futással kezdődött: családjával együtt menekült el dél-szudáni falujából, Chukudumból. Amikor a sötétben, mezítláb futott nyolc évesen, a szomszédait felfegyverzett katonák ölték meg azon az éjjel. 2002 volt, a második szudáni háború, mely két évtizedre pusztulásba döntötte az országot. Ez volt az egyik leghosszabb polgárháború a világtörténelemben, körülbelül kétmillió ember halálát követelte. Nem csak a harcok, a népirtás, betegségek és éhezés is rengeteg ember életét oltotta ki. Négymillió ember menekült el otthonából.
Rose már másodszor vehet részt az olimpián, Rio után most Tokióban is a menekült olimpiai csapat tagjaként 800 méteres síkfutásban versenyez. 2016-ban még csupán tízfős volt a menekültek csapata, idén 29-en versenyeznek a menekülteket képviselve.
Menekülés a pokolból
2002-ben Rose a szüleivel, tíz fiatalabb testvérével és egy maroknyi szomszéddal együtt menekült el falujából a szomszédos városba. Jó szándékú emberek befogadták őket, míg nem sikerült átlépniük a határt Kenya felé. A harcok miatt nehéz volt az utazás, ám sikerült elérniük a Kakuma menekülttábort. „A biztonságot jelentette ez akkor nekem, megmenekültem a közvetlen veszélytől” – emlékezett vissza Rose.
Egy hét után Rose és családja saját helyet kapott, 2003-ban a gyerekek elkezdhették az általános iskolát is. Az egyre terjeszkedő észka-kenyai kunyhótelepen ma már 200 ezer menekült él saját viskójában, ám a szám évről évre exponenciálisan növekszik. 2014-ben még csak 58 ezer menekültnek volt hely.
14 évesen Rose-nak újabb kihívással kellett szembenéznie: meg kellett találnia a módját, hogy a fiatalabb testvérei gondozása mellett tanulni tudjon. A szüleik ugyanis visszautaztak Dél-Szudánba, hogy megtalálják a nagyszülőket. „Nem sikerült. Megölték őket – mondta Rose. – Nekem kellett gondoznom a testvéreimet, enyém volt a felelősség, hiszen én voltam az elsőszülött.” Kilenc évvel később tértek vissza a szülők a Kakuma táborba, addig Rose vezette a háztartást.
Az iskolai verseny
Egy tanár vette rá Rose-t, hogy vegyen részt a tíz kilométeres versenyen. Ő futott, ismét, mezítláb. „Nem edzettem. Ez volt az első futóversenyem, és második lettem. Nagyon meglepett!” – mondta Rose.
Felfigyeltek a tehetségére. 2014-ben már országos versenyen futott. Első lett. Nem sokkal ezután egy újabb, 20 kilométeres futam következett, ahol ismét második lett. „Azt mondták ekkor: Rióba mész. Nem is tudtam, hol van Rio, azt hittem Kenyában van.”
Nyolc hónap edzés után beválogatták a tízfős menekült olimpiai csapatba. 11 ezer más sportolóval együtt vonulhatott Brazíliában a nyitóünnepségen, ő volt a csapat zászlóvivője. A menekült olimpiai csapatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hozta létre, hogy azok a sportolók is versenyezhessenek, akiknek el kellett hagyniuk anyaországukat. „Kenya bajnokaival küzdhettem. Az emberek biztattak minket. Embernek érezhettük magunkat – mondta Rose, aki 800 méteres futásban versenyzett, és hetedik helyen végzett az első futamában 2.16.64-es idővel. – Afrikában, a mi kultúránkban, gyakran azt mondják a lányoknak, hogy nem sportolhatnak. Legalább megmutathattam, hogy mi is meg tudjuk tenni, amit egy férfi.”
2017-ben Rose a londoni világbajnokságon is versenyzett, majd 2019-ben Dohában ismét.
Jött a koronavírus
Amikor kitört a koronavírus-járvány, Rose éppen egy magashegyi edzőtáborban tartózkodott Itenben, ahol Kenya legerősebb futói is edzenek. Wilson Kipsang és David Rudisha, a világrekorder hosszútávfutók, szintén itt készülnek fel versenyeikre. 2020. március 13-án Kenyában is megtalálták az első koronavírusos beteget, egy fiatal kenyai nőt, aki Londonon keresztül utazott az országba az Amerikai Egyesült Államokból. A két utas, aki mellette ült, szintén pozitív Covid-tesztet adott két nappal később, az ország elnöke pedig elrendelte az iskolák bezárását, szigorították az utazást, és utasították az embereket, hogy otthonról dolgozzanak. Az edzőtáborok is bezártak.
Rose összecsomagolta a holmiját, és visszatért a Kakuma menekülttáborba. „Ez az otthonom” – mondta. A csapatedzés tilos volt, nehéz volt megoldani az edzést, negyvenfokos tavaszi hőség sem kedvezett a futóknak. Rose egyszer tudott futni a házimunkák elvégzése között, mielőtt túl meleg lett volna és az este 6 órás kijárási tilalom elkezdődött volna.
2021 elején Rose annak a 48 menekült atlétának az egyike lett, akik – az egész világról, 11 sportágban – ösztöndíjat kaptak, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság menekült olimpiai táborában edzhettek, hogy felkészülhessenek a tokiói olimpiára.
Rio után Tokió
28 menekült sportolótársával együtt indulhatott el a tokiói játékokra Rose. „Részt venni a második olimpiámon, hatalmas mérföldkő. Szenvedélyem a futás és a részvétel csodálatos jutalom. Nagyszerű volt találkozni a tokiói olimpiai társaimmal. Rióban csak tízen voltunk. Idén nagyobb a csapat.”
Mielőtt elutaztak volna Tokióba, a menekült olimpiai csapat egyik hivatalos kísérője pozitív koronavírus tesztet adott. Mindenki másnak negatív volt a tesztje. Rose is aggódik, ám mivel az ő sportágának versenyei szabad téren zajlanak, így nyugodtabban edzhet. „Mindig csak az előttünk álló napot nézzük” – mondta.
Körülbelül 79,5 millió olyan ember él a világon, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat. A háború, ami elüldözte Dél-Szudánból Rose-t, nem ért véget. Az ország jelenleg is szenved az etnikai tisztogatástól, tömegmészárlásoktól és az emberi jogok teljes semmibe vételétől. Az elmúlt nyolc évben a dél-szudáni menekültek száma átlépte a kétmilliót. Minden kétséget kizáróan ez ma az egyik legnagyobb menekültkrízis nem csak Afrikában, de a világon. A menekültek 63 százaléka 18 év alatti. „Menekültnek lenni egy állapot. Senki sem választja, hogy menekült legyen. Az olimpia esélyt ad nekünk, hogy megmutassuk a tehetségünket a világnak. Ha esélyt kapunk a sport vagy a tanulás által, megváltoztathatjuk az életünket – mondta Rose. – Mi itt nem saját magunkat képviseljük, hanem az egész menekült közösséget a világon, és a remény üzenetét akarjuk átadni.”
Forrás: The Telegraph Fotó: Getty Images
