Az anya szíve meghasad: „Larry Nassar molesztálta két lányomat”

2021. július 29.
Amikor megszületnek az ember gyermekei, minden ébren töltött pillanatában valami ilyesmitől akarja megóvni őket. Amikor az elmúlt években kiderült, hogy Larry Nassar, az amerikai tornászválogatott csapatorvosa éveken keresztül molesztálta a rábízott lányokat, és követett el sorozatosan szexuális visszaéléseket anélkül, hogy a sportág vezetői bármit tettek volna ellene, sok sportoló – köztük Simone Biles, a tornasport jelenlegi legnagyobb ikonja – kiállt, és a bíróságon is elmondta, vele mit tett Nassar. Most egy anya vallomásából azt is megtudhatjuk, hogyan képes túlélni és segíteni gyermekeit egy szülő, akinek két lányát is molesztálta a szexuális ragadozó.

Mindig úgy gondoltam, hogy az anyaság természetesen és könnyen érkezik majd az életembe. Ám amikor végre készen álltam, a testem egyszerűen nem akarta. Az Amanda születése előtti években két babát veszítettem el, és az orvosok majdnem meggyőztek arról, hogy nem lehet természetes úton gyermekem. Ám 1989 júliusában megérkezett Amanda Rose az életembe, és végre az az anya lehettem, akiről mindig álmodtam, hogy leszek. Két évvel később megszületett a kis Katherine Michelle, majd kilenc évvel ezután meglepett minket Jessica Grace, mikor már biztos voltam benne, hogy többé már nem eshetek teherbe. Életem legszebb napjai voltak a három kislányommal, és anyaként megesküdtem, hogy megvédem őket a legrosszabbtól.

Három lányt nevelni embert próbáló ajándék, tele hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, és ami közötte van. Soha nem gondoltam, hogy ilyen mélyen lehet szeretni valakit, mint a gyermekeinket. A lányaim a mindeneim, a világom körülöttük forog. Így természetesen, amikor Amanda hívott 2014-ben – amikor 24 éves volt –, és elmondta, hogy az orvos úgy nyúlt hozzá, ahogy nem lett volna szabad, egy világ omlott össze bennem.

larry-nassar-molesztalas-anya-lanyok

Hallottam a telefonon keresztül is, hogy fél. Nyilvánvaló volt, hogy nem akart beszélni róla, ám annyira rettegett, hogy el kellett mondania nekem. Mindent elmondott. A hangja minden undorító részlettel egyre halkabb lett. Hánynom kellett. Nem értettem. Ez nem lehet igaz. Az én kicsi lányom? Larry Nassar hozzányúlt az édes kis Amandához?

El sem hittem, milyen szerencsés vagyok

Visszagondoltam arra, amikor először találkoztam vele. Harmadéves orvostanhallgató voltam, Larry Nassar volt a tanársegéd a Michigan Állami Egyetemen, ahova jártam. Nehéz volt bekerülni az órájára, de nekem sikerült. El sem hittem, milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen hírességtől tanulhatok élesben. A kezdetektől tudtam, hogy különc és furcsa. Lehet, hogy túl érintős volt, és lehet, hogy átlépte a határokat, ami a hivatalos személyes teret illeti. Ám hogy ezt nem orvosi értelemben tenné?! Eszembe se jutott. Végtelen energiája volt. Nagyon élvezte, hogy megtaníthat minket, hogyan gyógyítsunk embereket, ahogy ő is. 

Még 1994-ben is, amikor ő volt az orvos, akihez fordulni lehetett a gyermekek sportsérülésével, különösen, ha fiatal tornászlányokról volt szó. Újra és újra lenyűgözött a professzionalitása, a saját sérült betegeimet is hozzá irányítottam kezelési javaslatért. Mindhárom lányom járt nála – cheerleader, futballista és tornász – különböző sportsérülésekkel. És most Amanda azt mondta, hogy úgy nyúlt hozzá, ahogy nem lett volna szabad. 

Orvosként végtelenül lesújtó volt, hogy egy kolléga semmibe vette a hippokratészi esküt, és gátlás nélkül bántotta a saját betegeit. Ugyanazokat az órákat hallgatta az egyetemen, mint én, így tisztában kellett lennie a szexuális bántalmazás fiziológiai hatásaival. Tudta, hogy életre szóló fizikai és érzelmi sebeket okoz egy ekkora trauma. 

Hogyan dolgozhatunk fel egy ilyen dolgot? Mit teszünk? Elmondhatom, hogy az első és legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy meg kell hallgatnunk a gyermekünket, minden egyes szavát, amit nekünk mond. Megköszönni, hogy megbízott bennünk. És ezután megkérdezni, ő mit akar tenni. Mert ez az, ami számít. 

Küszködtem az információkkal, és az Amanda beszámolóját követően kipattant nyomozás lehetséges következményeit latolgatva igyekeztem mindent megtenni, amit csak tudtam, hogy támogassam őt. Ám a legtöbb szülőhöz hasonlóan, akinek szexuális traumán ment keresztül a gyermeke, nem volt meg minden eszközöm ehhez. Az erős, független első szülöttemnek fájt és darabokra hullott, olyan mély és erős támogatásra volt szüksége, amilyenre még soha korábban. Eddig nem tudtam, mennyire fájt neki és milyen egyedül érezhette magát. 

Amanda úgy döntött, hogy jelenti az esetet a Michigan Állami Egyetemnek, amivel teljesen egyetértettem. Tudtam, hogy azonnal utánajárnak, nyomozás indul, és ami még fontosabb, tudtam, hogy elbocsátják Nassart, és nem engedik többé betegek közelébe. Amanda nagyon bátran a sporttudományi tanszék vezetője elé állt, és felvették a jegyzőkönyvet. Amikor azt mondták neki, hogy nem tudhatta, mi az apró eltérés a szexuális visszaélés és az orvosi eljárás között, dühbe gurult. Amanda kétszer vált áldozattá: először Nassar, majd a mély sebeket feltépő nyomozás közben, melyet Nassar saját barátai és kollégái vezettek az egyetemen. Nagyon sajnáltam Amandát, mérges voltam az igazságszolgáltatásra, mérges Nassarra és az egyetemre azért, amit tettek. Ő tovább akart lépni, én tiszteletben tartottam ezt, így nem beszéltünk róla többé. Egészen 2016 augusztusáig, amikor Amanda azzal hívott fel, hogy valaki más is feljelentette Larry Nassart. „Tudtam, anya, próbáltam ezt is elmondani nekik, és most már nem vagyok egyedül. Több száz, lehet, hogy ezer lány van. Várd csak ki, anya, tudtam, hogy nem vagyok őrült” – mondta. Valaki az egyetemi rendőrségtől hívta fel őt, hogy elmondja, másik panasz is érkezett Nassar ellen. Ezúttal pedig az áldozat a nyilvánosság elé is lépett.

Nem sokkal ezután Rachael Denhollander az első olyan áldozat lett, aki a nyilvánosság előtt is beszámolta arról, hogy az orvos szexuálisan bántalmazta. A világom ismét egy nagyot fordult. Ezúttal Jess körül, aki bevallotta, hogy az a szörnyeteg őt is megérintette. Nem csak egy gyermekemet. Kettőt. 

Minden ébren töltött pillanatomban ettől akartam megóvni a lányaimat. Figyelmeztettem őket a buszok és az üzletközpontok veszélyeire. Szemmel tartottam őket a nyaralásokon, szólniuk kellett, amikor odaértek a barátaikhoz. Jelen voltam, figyeltem rájuk, megbízható embereket engedtem a közelükbe, folyamatosan beszéltem a tanáraikkal és az edzőkkel. Hogyan történhetett ez meg mégis? Ráadásul egy orvos! Egy orvos, akire felnéztem. Egy orvos, akiről én mondtam, hogy megbízhatnak bennük. 

A múlt intő jelei?

Próbáltam helyrehozni a hibámat. Miután meghallgattam Jessicát, megkérdeztem, mit akar tenni. Elkísértem a rendőrségre, mert fel akarta jelenteni. Hagytam, hogy ő vezessen. Hagytam beszélni, bátorítottam és tudtam, mennyit szenvedett a kislányom.

Miközben a rendőrségre hajtottunk, az intő jeleken gondolkoztam, melyeket nem vettem észre. A játékos, ártatlannak tűnő közeledését. A beceneveket, melyeket a lányoknak adott. Az olimpiai kitűzőt, amit Jessnek adott. Mind azért volt, hogy elaltassa a gyanakvásunkat, mielőtt visszaél a bizalmunkkal, és saját gusztustalan örömére használja fel a kislányok testét. 

Most, évekkel az első megrendítő beszélgetés után és egy évvel a Larry Nassart élete végéig a rácsok mögött tartó ítélet után már tudom, hogy az én lányaim csak kettő a rengeteg áldozat közül. Tudjuk, hogy azokat a fiatal sportolónőket pécézte ki, akik mint orvoshoz fordultak hozzá, így könnyű és ideális célpontot jelentettek. Tudjuk, hogy az általa bántalmazott sportolók önzetlen pártfogójának szerepében tetszelgett. Ő volt a jófiú, aki cukorkát ad az éhező tornászlányoknak, és meggyógyítja a sportsérüléseiket. 

Tudjuk, hogy már 1997-ben megállíthatták volna, mielőtt a lányom, Jessica megszületett, ha Nassar első áldozatát, aki az igazságszolgáltatáshoz fordult, egyáltalán meghallgatják. Tudjuk, hogy ezután is számtalan alkalom lett volna az évek során, ha a felnőttek, akiknek hatalmában állt volna a birtokukba kerülő információk ismeretében megtenni a helyes lépéseket, valóban megtették volna ezeket

Most mindhárom lányom a gyógyulás útján jár. Katherine Michelle, akinek Nassar a futballozás közben megsérült térdét látta el, de őt nem molesztálta, az erő, a szeretet és támogatás pillére volt testvérei számára az elmúlt időszakban. Amanda Rose-nak sikerült kirángatnia magát arról a nagyon szomorú helyről, és most főállásban szexuális támadások áldozatainak segítésével foglalkozik az egyetemi kampuszon. Jessica Grace most kezdte a főiskolát, próbál normális életet élni. Örül, hogy hozzájárulhatott ahhoz, hogy Larry Nassar örökre börtönbe kerüljön, ahol nem bánthat többé egyetlen kislányt sem. Mindkét büntetőtárgyaláson koronatanú volt, ami nem kis feladat egy fiatal lány számára, hiszen akkor még csak 14 éves volt, elsős gimnazista. Még mindig fél a hatalommal bíró férfiaktól, és rémálmai vannak, ha vissza kell gondolnia a történtekre, de napról napra javul az állapota. És merre megyünk innen? Csak egyetlen irányba mehetünk. Előre.

Forrás: The Huffington Post Fotó: Getty Images

Olvass tovább!