Murinai Angéla 2014-ben, egy hirtelen felindulásból indította el Gumiszoba címmel a blogját, és talán maga sem gondolta volna, hogy néhány év múlva a bejegyzéseiből egy könyv kerekedhet. A 10 okom a haragra Angéla saját bevallása szerint egy erős feminista írás, amelyben a blog örökösen visszatérő témái köré szervezve 10+1 témakörben dolgozta fel, hogy miként mérgezi illetve bomlasztja az életünket a patriarchátus és milyen manipulációs technikákkal veszi el a szabad akaratunkat. Mivel Angéla jelenleg Németországban él, a könyve megjelenése kapcsán videóchaten keresztül ültünk le beszélgetni.
Szeptember 3-án jelenik meg a 10 okom a haragra című könyved, amiben olyan problémákat veszel sorra, melyekkel mi, nők nap, mint nap szembesülünk, de nem biztos, hogy észre is vesszük ezeket. Nem akarok nagyon spoilerezni, de mesélnél kicsit arról, hogy milyen témákat érintesz benne?
Rögtön indítok a nemi szerepekkel – arról írok, hogy ezek a szerepek miként írják elő a születésünktől kezdve, hogy milyen viselkedést vár el tőlünk a társadalom nőként, valamint arról, hogy a későbbiekben a női nemi szerepek mennyire befolyásolják a döntéseinket és hogyan határozzák meg (szűkítik le) azt, hogy milyennek látjuk önmagunkat. Utána az élet olyan nagy területeit veszem sorra, amelyek a nőket érintik: szó van a szépség és az öregedés problémájáról, a szexről, a házasságról, a gyereknevelésről, a két nem közötti munkamegosztásról, a nők politikai részvételéről és arról, hogy ezt hogyan torzítja el a patriarchátus. Van egy külön fejezete az Isztambuli Egyezménynek is. Az egyik, nekem legkedvesebb részt Luis Bonino Hétköznapi hímsovinizmus című könyve alapján írtam, annak egy rövidített és zanzásított változata. Ebben azokról a kommunikációs technikákról van szó, amelyek egy párkapcsolatban „helyén” tartják a nőt, és amik végül a nők nagy részéből „sárkányt” csinálnak. Ezek a nők maguk is úgy képzelik, hogy ők változtak meg a párkapcsolatban, hogy ők a rosszak azért, mert folyton idegesek, rosszkedvűek vagy frusztráltak, pedig ezt a viselkedést sokszor azok a kommunikációs csapdák okozzák, amik elfojtják a nők ambícióit, letörik az önbizalmukat, és folyamatosan azt adják tudtukra, hogy másodrendű állampolgárok. Régóta úgy gondolom, hogy nagyon fontos lenne, hogy Bonino könyvét minden nő és férfi elolvassa, mert mindkét nem nagyon sokat tanulhatna belőle. Sok férfi ráadásul nem is tudatosan használja ezeket a fordulatokat, egyszerűen csak így látták otthon és ez öröklődik generációról generációra.
Azoknak akik ismerik a blogodat, a Gumiszobát, mindez nem lesz teljesen ismeretlen, hiszen ott is rendszeresen előjönnek ezek a témák. Miért kezdtél bele az írásba, miért pont a nőügyekkel kezdtél foglalkozni?
Már rögtön az internet megjelenése után elkezdtem mocorogni: topikolással kezdtem és egy idő után jött a blogolás. Az évek során több blogom volt különböző témákban. Ezek általában teljesen olvasatlan kis oldalak voltak. A Gumi előtt egy évig írtam egy nem közéleti jellegű blogot, amit azért már többen olvastak, majd mikor azt lezártam, tartottam egy év szünetet. Aztán egyszer a munkahelyemen ért egy borzasztó nagy igazságtalanság, amitől rettenetes állapotba kerültem, és ebbe az állapotba sétált bele egy pszichológus, akivel éppen a munkahelyemen találkoztunk. Szóba elegyedtünk, és gyorsan kiderült, hogy egy önjelölt nősegítővel állok szemben, aki a rózsaszín ködös közhelyekkel kezdett bölcselkedni. Ettől annyira ideges lettem, hogy hazamenten, megnyitottam egy Facebook-oldalt, és írtam egy ötszáz szavas posztot. Ez egy iszonyatosan mérges, nagyon pikírt bejegyzés volt. Kiposztoltam, és bumm, hirtelen jött egy csomó ember, akik lájkolni, követni kezdtek. Én pedig ettől kezdve elkezdtem kiírni magamból az évek alatt felgyülemlett frusztrációimat és haragomat a világ dolgaival kapcsolatban. Ezekről azután elég gyorsan kiderült, hogy olyan problémák, amiket a legtöbb nő ugyanúgy megtapasztal, és melyek mind a patriarchátushoz kötődő egyenlőtlenségekből adódnak. Ekkor kezdték el mondogatni, hogy a Gumi egy femináci, meg feminista és hasonlókat, én pedig úgy voltam vele, hogy végül is igen, az vagyok. Feminista vagyok. Nem elhatározás volt, hogy ilyen oldalt csináljak. Nem akartam kifejezetten női témákkal foglalkozni, organikusan alakult így a dolog.
Hét éve írod a Gumiszobát, és a mai napig maradt még mondanivalód. Ez akkor azt is jelenti, hogy a nők helyzete még mindig nem változott radikálisan Magyarországon?
Inkább mondjuk azt, hogy változik, de negatívan. A manipuláció, a patriarchális nyomás mintha egyre csak erősödne, ez ömlik a lányokra és a nőkre az iskolában, a tévéből és már a kormányzati plakátokról is. Agresszívan mossák a fiatalok agyát és emiatt valóban úgy érzem, hogy nem hagyhatom abba, muszáj beszélni, hogy legalább valami hang legyen ennek a manipulációnak ellenében.
Az utóbbi időben kezd átalakulni a Gumi, és ez tudatos. Tíz-húsz éve könyörgünk és soroljuk el újra és újra, hogy bennünket, nőket milyen igazságtalanságok érnek, és azt hiszem, most már el kellene jönnie annak az időnek is, mikor mi nők elkezdjük kicsit magunkat is nézegetni. Az már mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy a patriarchátus nem fog változni, nem enged a hatalmából, és az sem vezet semmire, ha lepacsizunk vele, vagy könyörgünk, pillát rebegtetünk. Jelen pillanatban a legfontosabb az lenne, ha a nők elkezdenének arról beszélni, hogy hogyan alakítsuk át mi magunk az életcéljainkat ahhoz, hogy valóban az egyenlőség felé haladjunk. Nekünk is változni kellene, így tudnánk csak elérni az egyenlőséget.
Miben kellene a nőknek megváltozni?
Az egyik, ami tudom, hogy egy nagyon megosztó, és a nőkből is ellenérzést vált ki, az a gyerekvállalás kérdése. Én már egy-két éve a tudatos gyermektelenséget népszerűsítem, ez a téma nagyon jól rezonál azzal is, ami jelenleg a bolygóval történik, és ami kihat az egész emberiségre. Ez egy érdekes esszencia: a bolygónk megmentése nagyon szorosan összefügg azzal, hogy hogyan vállalunk felelősséget azokért a gyerekekért, akik még érkezni fognak, illetve összefügg a saját szabadságunkkal és a lányaink szabadságával is. Bizonyított tény, hogy a bolygónk túl van népesedve, amiből következik, hogy túl nagy a fogyasztásunk, túl sok a szemét, és azt is a bőrünkön tapasztaljuk, ahogy összeomlik a klíma. Tíz-tizenöt éven belül gyakorlatilag a túlélésért kell majd küzdeni. A nőknek tehát erősen át kellene gondolni a saját céljaikat. Tudom, hogy a gyerek nem vállalás, mint opció szembe megy a gender által előírt elvárásokkal. A nők születésüktől fogva azt hallják, hogy az életük csak akkor értékes, ha szülnek. Amit én mondok, az szembe megy a hatalommal is, és nagyon sok nő is felháborodik rajta. Engem nők is utálnak, amikor azt mondom, hogy a gyerekszülés ebben a világban felelőtlenség. Ha népszerű akarnék lenni, az ilyen témákat nem érinteném, vagy elnéző lennék, gratulálnék a születendő gyermekhez, és azt harsognám, hogy ez bizony magánügy, és csak hadd szüljön, akinek ez a vágya. Bizonyosan jó sok követőt be tudnék ezzel gyűjteni. De egyszerűen muszáj beszélnem az igazságról akkor is, ha ez nem népszerű. Ha arra gondolok, hogy sorozatban jönnek a gyerekek, akikre nem tudjuk, hogy néhány évtizeden belül mi vár majd… Borzasztó. Ezzel abszolút összecseng az, hogy ha azt akarjuk, hogy a jövő nőjét ne lehessen elnyomni, hogy ki tudja kerülni a patriarchátus csapdáit, ahhoz egy egészen más nőképet kellene felépíteni, mint ami még ma is a fejekben él. Tanult, érzelmileg és anyagilag független, politikailag képzett nőkre van szükség, akiknek van véleményük és hajlandók azt vállalni is. Az ilyen nők tudják csak változásra késztetni a férfiakat. Ezeknek a nőknek nem az lesz az egyetlen élettervük, hogy felhúzzák a gyűrűt az ujjukra, elvonuljanak szülni, és aztán 8-10 otthon töltött év után sértődötten vonogassák a vállukat, hogy mi van a karrierjükkel. Nekünk, nőknek is változni kell. És én most afelé tendálok, hogy minél többet beszéljek erről.
A gyerekvállalás és nemvállalás kérdése a legmegosztóbb téma az oldaladon?
Igen, talán ez a legmegosztóbb, de azért van még más is – például amikor arról írok, hogy az erőszaknak van neme. Mivel az erőszakot elkövetők több mint 90 százaléka férfi, igenis ki kell mondani, hogy az erőszak hímnemű. A férfiakat is túlnyomó részben a férfiak ölik meg. Ha ma Magyarországon leírom, hogy #férfierőszak, a kommentszekcióban még a nők is őrjöngeni kezdenek olyan bullshiteket hangoztatva, hogy “de nem minden férfi olyan”, mellette pedig boldogan mutogatnak a nőkre, hogy azok aztán még erőszakosabbak. Ez a mismásoló megközelítés kezd egyre jobban elterjedni itthon, köszönhetően a megfelelően nagyhangú, önjelölt megmondó embereknek. Pedig ez egy abszolút téves út, ami még a férfiaknak is árt. Annak, hogy a nők mentegetik a patriarchátust és állandóan elmaszatolják a rendszerszintű erőszakot egyrészt az lesz a következménye, hogy férfiak soha nem fognak szembe nézni a saját nemük bűneivel, mert mindig lesz egy menedék, ami mögé el lehet bújni, mondván hogy “de hát én nem olyan vagyok”, másrészt a férfiak soha nem fognak fellépni azért, hogy ez rendszerszinten megváltozzon.
Igen, a Gumiszoba azért is tűnik ki az itthoni nőüggyekkel foglalkozó blogok közül, mert te nem a szépelgő, bocsánatkérő feminista vagy. A megosztó témákba is beleállsz, míg a legfelkapottabb nőjogi megmondó emberek nem nagyon szoktak rizikósabb dolgokról beszélni.
Van a nőmozgalomnak most egy olyan rétege itthon, akik nagyon nagy teret kapnak. Őket lehet mutogatni a médiában, mert úgy beszélnek a nők ügyeiről, hogy közben azért a status quot nem bolygatják. Sokszor érzem, amikor ezeknek az oldalaknak a posztjait olvasom, hogy úgy bánnak a férfiakkal, mint az óvodásokkal. A buksijukat simogatják, vigasztalgatják őket, már azért a vállukra vesznek egy-egy férfit, ha van két értelmes mondata. Olyankor gyakran eszembe jut, hogy ezt a férfiak nem érzik sértőnek? Ők is ugyanúgy felnőtt emberek, akiket ugyanúgy el lehet küldeni a fenébe, és ugyanúgy lehet velük partnerként beszélni. Azért kell ünnepelni valakit, mert egy női oldalon leírt két normális mondatot? Nem ez volna igazából a minimum? Ha ezért ajnározzuk, akkor gyakorlatilag úgy viselkedünk vele, mint egy ötévessel. És persze jön erre is az ostobaság, hogy azért nem szabad túlságosan kritizálni őket, és azért kell ajnározni a férfit, aki teljesíti a kommunikációs minimumot, mert ha nagyon hangosak vagyunk, azzal elriasztjuk azokat a férfiakat, akik mellénk állnának. Hihetetlen. Miből vannak a férfiak, süvegcukorból? Az ő kezükben van a világ hatalmának és pénzének 99 százaléka, és akkor nekem attól kell tartanom, hogy ha megemelem a hangom, akkor majd a férfiak elszaladnak? Hát, szaladjanak. Az sosem fog a feminizmus mellé állni, aki egy határozott női hangtól világgá szalad.
Ha karriert akarsz építeni a feminizmusból, vagy van egy terméked, amit el akarsz adni, ha a nőkből élsz, akkor meg kell gondolnod, hogy mit mondasz, hiszen a média is a férfiak kezében van, a pénz is a férfiak kezében van, és ők csak akkor fognak neked teret adni, ha nem akarod túlságosan megzavarni a hatalmukat. Én ezzel szemben azt mondom, ami a szívemen, és akinek kell, annak kell, akinek, nem, az elmehet. Én nem akarok semmit eladni, nem a nők hátán kapaszkodom a sikerre, szóval még az igazigazt is mondhatom. Legfeljebb mellőznek. Hozzáteszem, nagyszerű tendencia, hogy a fiatal generációban viszont felnövőben van egy új réteg. Okos, tanult feminista lányok, akik a neten beszélgetnek zárt vagy nem zárt csoportokban arról, hogy a saját életüket hogyan alakítsák úgy, hogy elkerülhessék a patriarchátus csapdáit. Néha összetalálkozom közülük valakivel, és repes a szívem, hogy milyen nagyszerű nők teremnek még ebben a macsó, lebutított országban is. Övék a jövő és igyekeznek rendbe hozni azt, amit mi, az elődeik elszúrtunk. Drukkolok nekik.
Nem árt a nőmozgalomnak, ha a feministák egymással szemben is kritikát fogalmaznak meg?
A sisterhood nem azt jelenti, hogy az erősebb hangja előtt fejet kell hajtani, vagy hogy valakit nem érhet kritika csak mert ő is nő. Egy nőt is lehet bírálni és ez nem holmi cicaharc. Attól, hogy valakinek ugyanaz van a nadrágjában, mint nekem, még nem vagyok köteles feministaként minden ostobaságát beengedni. Vannak dolgok, amikben elvileg egyetértünk – például a nemek közötti egyenlőség kérdése – egyébként pedig másként gondolkodunk, ami miatt akár bírálhatjuk is egymást. Nem ettől lesz a mozgalom szétszakítva, más oka van annak, amiért a nők nem tudnak összefogni. Ez a patriarchátus sara és nem azoké a nőké, akik a nőkért próbálnak tenni, de nem értenek egyet dolgokban.
Itthon a legtöbb nőjogi blog vagy éppen podcast az interszekcionális feminizmust képviseli, tehát a nők mellett a különféle kisebbségek – például a melegek, vagy transzneműek – jogaiért is kiállnak. Te is ezt a vonalat viszed?
Nem. Én úgy gondolom, hogy nekem senki ne mondja meg, hogy hova és ki mellé kell beállnom. Amikor még tanár voltam és cigány gyerekeket tanítottam, és láttam milyen körülmények között élnek természetes volt, hogy róluk is rendszeresen írjak, hogy kiálljak mellettük, és próbáljam fejleszteni őket. De ez az én döntésem volt. Azt viszont nem szeretném, hogy nekem feministaként megmondják, hogy milyen kisebbségeket kell megismernem és kultiválnom. Én jelenleg a nőket, hogy pontosabb legyek, a cisz nőket képviselem, de persze ez nem jelenti azt, hogy bármilyen kisebbséget bántani akarnék. Egyszerűen csak nem akarom, hogy a hangsúly eltolódjon a nőket érintő problémákról más irányba, mert ez szerintem káros a feminizmusra és a női egyenjogúságra. Amikor én a nőkről beszélek, akkor arról a halmazról beszélek, akik születésük után megtapasztalták a nőket érő hatásokat, akik megélték a női szocializációt. Nem gondolom, hogy valaki, aki 25-30 éves koráig a társadalom szemében férfi volt, az át tudja érezni, hogy nekem milyen volt nyolc évesen, amikor azt mondták, ne üljek le a kőre, mert felfázok, és majd nem lehet gyerekem. Senkit nem az érdekelt, hogy véreset fogok pisilni és iszonyú fájdalmaim lesznek, csak az, hogy nem tudok szülni. De ahogy mondtam, senkit nem akarok bántani, viszont nem érzem feladatomnak, hogy róluk is beszéljek.
Nőügyek: mi az a gender, és miért fontos róla beszélni?
Vajon tényleg felesleges, sőt káros még beszélni is a genderről? A gendertudomány célja valóban a családok szétverése, a kisgyerekek nemváltásának támogatása és a tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása lenne? Ezekre a kérdésekre dr. Nógrádi Noá nőjogi szakértő segítségével keressük a válaszokat.Hogyan fogadják az olvasóid a te filter nélküli megnyilvánulásaidat?
Elég megosztó vagyok, aki tehát mellém áll és engem követ, az nyilván ezt a hangot akarja hallani, ezt a kíméletlen, őszinte hangot. Mára azért sokat szelídültem, induláskor még sokkal durvább volt a Gumi. Egyrészt tényleg borzalmasan dühös voltam, másrészt azt akartam, hogy jól hallható legyek, harmadrészt egy írói kísérlet is volt. Megesett, hogy nagyon keményen, trágárul fogalmaztam, simán ment a baszdmegolás is – közben pedig rettegtem, mert egy iskolában tanítottam és féltem, nehogy kiderüljön, hogy én vagyok a blog mögött, mert elveszthettem volna az állásom. De annyira mondani akartam, hogy nem bírtam abbahagyni és folyamatosan kockáztattam. Később egyébként, mikor egy rosszakaróm feljelentett az iskolámnál, kiderült, hogy az igazgatóm is Gumit olvas, szóval végül nem lett bajom. Ahhoz az akkori hanghoz képest sokat szelídült a Gumi, ami nem feltétlenül volt tudatos. Velem együtt fejlődik és formálódik.
Már nem vagy dühös?
De. Mindig van, amitől dühös vagyok. Viszont mostanra sok patriarchális feladatot teljesítettem, így több időm van magamra, mint az elmúlt 25 évben. Tudom pótolni az elmaradásaimat, tudok alkotni, nem kell senkit kiszolgálni, az időmmel, erőmmel én rendelkezem, valamint egyrészt a korom miatt (a patriarchátusban egyre kevésbé vagyok látható), másrészt, hogy nem élek partnerrel, továbbá amiatt, hogy a gyerekeim felnőttek, szóval mindezek okán az energiáim nagy részét a saját kiteljesedésemre tudom fordítani. Az, hogy a gondolataim szabadon szárnyalhatnak, hogy tudok alkotni, hogy nem zaklatnak, mikor a nyilvános terekben élek, sportolok, vagy élvezem a természetet, hogy a lelkem és a testem fölött én, és csakis én rendelkezem – ez gyógyító és segít megbékélni. Remélem, sok idő jut még nekem így élni. Persze van, hogy valami miatt felmegy a pumpa, de ez már egy szelídebb harag, mint ami valaha volt.
Ha valaki nem érti a posztodat, vagy nem ért veled egyet, kommentben is le szoktál állni beszélgetni. A folyamatos interakció hozzátartozik a blogodhoz, ezzel is próbálod tanítani az olvasókat?
Igen, de néha már eléggé fáraszt, és amikor látom, hogy a kommentelők egymással elcseverésznek, én inkább be sem szállok, mert nagyon bízom a közösségemben. Tudom, hogy lesz olyan nő közöttük, aki elmondja helyettem is az igazigazt. Nagyon intelligens nők vannak a Gumin, aminek nagyon örülök. Az értetlenkedők pedig mindig ugyanazokkal az érvekkel jönnek, ami persze nem is csoda, hiszen mindannyian ugyanazon az agymosáson megyünk keresztül a szocializáció során. Nekem emiatt az állandó ismétlődés miatt sokszor tényleg nincs már kedvem újra és újra érvelni, hiszen már előre tudom mi után mi fog következni.
A sok okos nő mellett sok okos férfi is követi az oldaladat?
Nem sok, de nagyon jó csapat van. Az, ahogyan működtetem az oldalt, jól megszűri az embereket. Nyilván van, aki próbál csatlakozni, és lepattan, vagy én küldöm el inkább. Mostanra van egy maroknyi férficsapat, akik nőpolitikailag is baromira értik, amit beszélek, és teljesen partnerként beszélgetnek a nőkkel a témák alatt. Van egy olyan sejtésem egyébként, hogy a férfiakat főleg a politikai témák hozták be. Ez a Gumi másik profilja. Közismerten ellenzéki, baloldali érzelmű vagyok, és mélyen felháborít, amit a jelenlegi kormány a hazámmal tesz. Gyakran írok erről.
Említetted, hogy téged is neveztek már feminácinak. Mi a véleményed erről a kifejezésről?
Nekem benne is van az oldalamon valamelyik jelmondatomban, hogy “így néz ki egy femináci”. A drága Szabó Móni oldalán volt kint valaha egy gyerekrajz Így néz ki egy feminista címmel. Ezt vettem én át kis változtatással, amikor ő meghalt. Egyébként, ha mások használják rám csak kinevetem ezt a szót, a feminácit. Ha ennyire fáj és félelmetes az egyenlőség, ha ennyire riasztó, hogy okos vagyok, akkor legyek femináci. Ezzel a kifejezéssel is csak el akarják hallgattatni a nőket, és elérni, hogy szégyelljék el magukat. Én tényleg nagyon biztos vagyok abban, amit mondok és elviselem ennek a következményeit is.
Van olyan téma, amivel még te sem mersz foglalkozni?
Nincs. Most is van egy topik, ami tabunak számít, és amiről a jövőben egyre többet szeretnék beszélni. Ez a bántalmazó, mérgező anyák témája. Nincs olyan ember, aki ne hozna valami nyomorúságot a gyerekkorából, miközben mindenki hájpolja magát és kiteszi a kirakatba, hogy mennyire isteni jó anya, és mennyire imádja a gyerekeit. Nemzedékek nőnek fel, akik aztán felnőttként terápiára járnak, hogy a gyerekkori traumáikat fel tudják dolgozni. Ez egy nagyon kemény és nagyon fontos téma, de tabusítva van. A nők nem mernek arról beszélni, hogy mennyire nehéz az anyaság, nem merik elmondani, ha elegük van, mert azonnal jön a társadalom, jön a többi nő, hogy elhallgattassa őket. Ennek aztán az a következménye, hogy ezek az anyák befogják a szájukat, becsukják az ajtót és ki tudja, mi történik a négy fal között. Miért történik ez a nőkkel? Mindannyian akartak gyereket, akkor miért lesz belőlük öt-tíz-tizenöt év múlva egy kiégett, kiabálós, ne adj isten, verekedős anya? Itt persze megint vissza kell kanyarodni oda, hogy ezek a nők vajon tényleg akarták-e a gyereket, vagy csak a társadalom plántálta beléjük az elvárást. Nemrég elkezdett foglalkoztatni a bántalmazó anyák témája, és nagyon szeretnék lemenni a kérdés mélyére – akár beszélni is nőkkel, hogy elmondhassák, mi vezetett odáig, hogy bántották a saját gyerekeiket.
Itthon a feminizmus leginkább egy szitokszó, rengeteg nő pedig egyenesen retteg attól, nehogy feministának bélyegezzék. Szerinted ennek mi lehet az oka?
Ez a patriarchátus kitartó munkájának az eredménye. A feminizmust elhallgatják, nincs felvilágosítás, nem beszélnek róla az iskolában, sehol nincs róla szó, csak a jól ismert bullshiteket, sztereotípiákat, megbélyegzéseket ismerik az emberek – hogy a feminista férfigyűlölő, gyerekgyűlölő, baszatlan, kövér, csúnya, stb. Ha elégszer elmondod ezt, akkor általánossá is válik. Lehet nemsokára még azt is megéljük, hogy szép kék plakátokon, emoji fejekkel hirdetik majd, milyenek a feministák.
Mivel Németországban élsz, felmerülhet a kérdés, hogy miért folytatod még mindig a Gumiszoba blogot, miért akarsz még mindig a magyar nők helyzetén változtatni?
Itt élek ugyan, de nem itt élek társadalmi életet. Továbbra is magyarnak érzem magam, felelősnek érzem magam az otthoniakért. Hiába költöztem el, ez nem olyan, hogy becsukod az ajtót és onnantól nem érdekel a hazád.
Más Németországban nőnek lenni a mindennapokban? Máshogy bánnak a nőkkel, a nők máshogy gondolkodnak magukról?
Abszolút. Pedig ez is egy patriarchális társadalom, és itt is léteznek olyan problémák, mint például a nők elleni erőszak. De eddig azt tapasztaltam, hogy ebben a társadalmi berendezkedésben sokkal komfortosabban érzem magam nőként, sokkal nagyobb biztonságban vagyok és nem csak fizikailag. Máshogy tudok beszélgetni a férfiakkal, a nők önérzetesebbek, soha, de tényleg soha nincsen kéretlen cicázás a munkahelyeken, vagy ostoba, szexista megnyilvánulások. Ha egy férfivel beszélgetek, figyel rám (muszáj is neki, hogy értsen), simán politzálunk, és érdekli a véleményem. Egyszerűen biztonságban érzem magam, mert lassan elhiszem, hogy nem fog zavarba hozni, vagy nem kell kínosan érezni magam egy váratlan mondat miatt. Mert nincsenek olyanok.
Néha olyan érzése van az embernek, mintha a magyar nők szeretnének elnyomásban élni, szeretik, ha megmondják nekik, mit csinálhatnak. Mintha ebből nem is akarnának kitörni.
Érdekes lenne utánajárni, hogy mi volt előbb: a nők tényleg szeretnek így élni, vagy annyira ezt sugallja feléjük a társadalom, hogy ezt érzik helyesnek. Oké, néha fáj, ha nyakon vernek, de irányítottnak lenni mindig kényelmesebb… Azt gondolom, hogy az önállótlanság az egész magyar társadalom terhe: évezredek óta mindig egy vezetőre várunk, aki majd megmondja, mit csináljunk. És azt is látni kell, hogy amikor a nők már benne vannak bizonyos csapdahelyzetekben, ott már nem is nagyon lehet ugrálni.
Azon kívül, hogy csinálod a Gumiszobát és könyvet írsz, a mindennapokban számodra mit jelent feministának lenni?
Bármilyen meglepő lehet ez sokaknak, én is figyelek a külsőmre, szeretem, ha a környeztem szép, ha kell, kitakarítok, rendet tartok, feleneveltem a három gyerekem, kettő még most is velem él, gondoskodom róluk, szeretem őket. De ezek mellett érzelmileg független vagyok, ami azt jelenti, hogy elvagyok egyedül és az időmet arra használom, hogy amennyire csak tudok, kiteljesedjek, és a legjobbat hozzam ki magamból. A legfontosabb, amit feministaként érzek, az a magabiztosság, hogy ismerem a rendszert, hogy engem már nem lehet becsapni. Én is át voltam vágva, engem is behúzott a rendszer, és nagyon keserű volt az ébredés. Behúzott egy olyan életbe, amivel a rendszert szolgáltam, de mikor rájöttem, már benne voltam, végig kellett csinálnom, hiszen kötelezettségeim voltak. Viszont közben minden pillanatban tudtam, hogy én ezt a rendszert ismerem és kinevetem, sőt, ezt el is mondom mindenkinek. Ez az én lázadásom, ez a Gumi. Ha szóba kerül egy női téma, bátran elmondom bárkinek a véleményemet, leírom és terjesztem, hogy olvassák el, hallják meg más nők is, akik ettől szintén öntudatossá és határozottá tudnak válni. A patriarchátusnak és az antifeministáknak az egyik legfontosabb vágya az lenne, hogy mi elhallgassunk. De én sosem fogok elhallgatni. Megfőzöm ugyan az ebédet, de közben tudom jól, hogy egyenlőtlenség van.
Kinek ajánlanád a könyvedet?
Rögtön oda fogom adni a fiaimnak, és nagyon szeretném, ha minél több fiatal, lányok és fiúk is elolvasnák. Próbáltam olyan nyelven megírni, hogy átsüssön belőle az élet, hogy tudjanak hozzá kapcsolódni, fel tudják ismerni, hogy velük is ez történik. Tele van az életből vett példákkal, közben vicces is, mert azt szerettem volna, hogy szórakoztató legyen, hogy aki leül és elolvassa, az tudjon vele haladni, és könnyen meg tudja emészteni. Nagyon jó lenne, ha sok olyan fiatalhoz eljutna, akik még az életük elején vannak. Hogy elolvassák és utána jobban kézben tudják tartani a döntéseiket és ne tudja őket becsavarni a társadalmi manipuláció. Olyan jó lenne a világ, ha a nőknek és férfiaknak nem azt kellene csinálniuk az életben, amit a rendszer a nemük miatt előír a számukra. Ha nem hitetnék el velünk, hogy a nők erre képesek, a férfiak pedig másra. Hány művész, tudós, gondolkodó, elveszett zseni lehet köztünk, aki elhitte, hogy neki húsz évesen gyereket kell szülnie, akinek azután eltelt az élete és sosem derült ki, hogy milyen nagyszerűség lakozik benne. Szeretném, ha minél több ember teljes életet élhetne.
Olvass tovább!
