Amikor egy apró névmás nagy vihart kavart: baj, ha nemsemleges névmás szerepel a szótárban?

2021. november 21.
Az egyik legnagyobb francia szótár felvette az „iel” névmást is a szavai közé, mely az utóbbi években vált népszerűvé a nem bináris közösség tagjai között. A döntés, melynek célja, hogy ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az újlatin nyelvekkel kapcsolatban még sokat kell dolgozni azon, hogy sokkal inkább reflektáljanak a társadalmi elfogadásra, heves kritikákat váltott ki a vezető francia politikusok körében.

A Le Robert, a francia nyelv egyik referenciakönyve létrehozott egy szócikket az ”iel” névmásnak, miután a kutatóik megjegyezték: „egyre többen használják a harmadik személyű névmást, egyre vaskosabb az írásos források száma, melyekben előfordul” – mondta el Charles Bimbenet, a szótár igazgatója, hozzátéve, hogy használóik többségétől pozitív visszajelzéseket kaptak a lépésért. 

A szótár definíciója szerint az „iel” névmás a férfi és női személyes névmások kombnációja, egyes szám harmadik személyű névmás, mely bármilyen nemű személyre vonatkozhat. „A szó a meghatározása szerint ritka, ami azt jelenti, hogy egyelőre kevesen használják, annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban ebben egyértelmű növekedés tapasztalható” – mondta Bimbenet. 

francia-szotar-nemsemleges-nevmas

„A szótár küldetése, hogy tanúi legyünk a francia nyelv evolúciós folyamatának. Meghatározzuk azokat a szavakat, melyek leírják a világot és segíthetnek, hogy jobban megértsük azt” – tette hozzá Bimbenet a szerkesztőségi döntés védelmében, mivel több francia politikus is erős nemtetszésének adott hangot a nem bináris névmás hivatalos elfogadása miatt. Ezzel előtérbe került ismét az a régóta tartó állóháború, melyben azok a vélemények csapnak össze, amik szerint ragaszkodni kellene a francia nyelvben a szigorú női-férfi nyelvtani szabályokhoz, míg a másik oldalon azok állnak, akik szerint változtatni kellene, hogy a nyelv jobban képviselje a nőket és a nem bináris személyeket. 

A jövő vagy nem a jövő?

A francia oktatási miniszter, Jean-Michel Blanquer a Twitterén adott hangot annak a véleményének, hogy a diákonak nem kellene használniuk a Le Robert szótárt érvényes hivatkozásként, és az elfogadó írásmód nem a francia nyelv jövője a miniszter szerint.

François Jolivet, a francia parlament tagja a közel 400 éves Francia Akadémiának is írt levelet, hogy tegyenek igazságot mint a francia nyelv őrzői. A Francia Akadémia egyelőre nem foglalt állást.

Kanada, ahol a francia szintén hivatalos nyelv, ellenben arra biztatja törvényhozóit, minél inkább használjanak nemsemleges nyelvezetet, amikor átültetik az angol változatból franciára a törvényeiket. mivel az ilyen névmások segítenek megszüntetni a nemspecifikus nyelvhasználat okozta különbségeket és ugyanannak a névmásnak az ismétlődő használatát, ami furcsává teheti a szövegeket.

Forrás: Washington Post Fotó: Unsplash

Olvass tovább!