Gumiszoba: „Le merjük-e engedni az uszodába a kislányokat?”

2022. január 05.
Az elmúlt években egymás után robbantak ki a visszaélési botrányok a hazai úszósportban. Ezek kapcsán írta le a gondoltait Murinai Angéla, a Gumiszoba blog alapítója.

2022 a választások éve, és én ugyan nem hiszek abban, hogy nőjogi szempontból sok örömteli változás volna majd várható egy esetleges kormányváltás idején, ám abban nagyon bizakodom, hogy a nők lázadása kormányoktól függetlenül tovább folytatódik. Bár a kormány és végrehajtó szervei néhány álintézkedésen, hangzatos szlogeneken kívül semmit nem tett a nők és gyerekek biztonságáért az elmúlt húsz évben, a nők megtalálták az egérutat arra, hogy a maguk igazát átvigyék. Egy ideje tendencia, hogy a nők, akik nem kapnak védelmet azoktól a szervektől, akiknek ezt biztosítani kellene, kiállnak a nyilvánosság elé – ezzel elérve, hogy ha lassan is, ha nehézkesen is, foglalkozni kezdjenek velük. Ebben élen járt Renner Erika, majd néhány évvel később Orosz Bernadett. Mindkettőjük bántalmazója megúszta volna a számonkérést, ha a nyilvánosság nem gyakorolt volna nyomást a rendőrségre, a bíróságra. Orosz Bernadett bántalmazójának elítélésére még várunk, de a lúgos orvost hét évnyi huzavona után végül mégis elítélték, és kártérítés fizetésére kötelezték.

murinai-angela-gumiszoba

Most pedig robbant az újabb bomba. 2021-re az úszósport már számos súlyos sérülést szenvedett azok miatt az emberek (férfiak) miatt, akik fiatal sportolókat bántalmaztak, mindezt állítólag azért, hogy eredményeket tudjanak felmutatni. Az első, nagy hullámokat vető, ám mostanra méltatlanul feledésbe merült ügy Szepesi Nikolett 2013-ban megjelent Én, a szexmániás című könyve volt, mely elég jól bemutatta már akkor is, hogy  a versenysport világa nem csupán a megfeszített edzések miatt nehéz a gyerekeknek.

2016-ban Kiss László, az úszószövetség akkori kapitányának botránya robbant, akiről kiderült, hogy 1961-ben két társával megerőszakolt egy nőt. Kiss Lászlót három év börtönre ítélték. A börtönből szabadulva feltűnően gyorsan építette karrierét. 1965-ben, tehát négy évvel az után, hogy harmadikként megerőszakolt egy lányt, már a Budai Spartacusban volt főállású edző, 1967-ben a klub vezetője, két évvel később pedig az öttusa-válogatott úszóedzője lett. 1993-ban a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) alelnöke, majd a női úszóválogatott edzője lett. Innét lehetne tovább sorolni az érdemeit, a kérdés azonban mégis az, hogy hogyan lehet fiatal testeket, ruhátlan embereket, NŐKET rábízni valakire, akit már elítéltek nemi erőszakért? És nem csupán az elemi bizalmatlanság miatt, amivel feltesszük a kérdést, hogy elkövet-e majd bármit a rá bízott fiatalok ellen, hanem kérdés ilyenkor az is, hogy egy ilyen ember hogyan fog eljárni olyan ügyekben, ahol felmerül az erőszak, a bántalmazás gyanúja? Hogyan fog kiállni az úszók, fiatal nők és férfiak érdekei mellett, ha az ő értékrendjébe bármikor az életében belefért egy nő megerőszakolása?

Erre az volt a válasz, hogy Kiss Lászlót megfosztották a rangjaitól, és a helyére Wladár Sándort nevezték ki, aki akkor igyekezett a Kiss László elleni vádakat elfeledtetni, elbagatellizálni, és, mint mondta, csak a feladatra koncentrálni. Csakhogy azok, akiknek a feladatot el kellet látniuk mind bántalmazott úszók voltak. Wladár a sportág 2016-os válsága idején több, enyhén szólva kínos megjegyzést tett. Többek között ezt: „Ezzel a magyar sportot is rágalmazzák. Semmi másról nem szól, csak háttérbe szorult emberek próbálnak feltűnést kelteni. Vagy ha tudnak valamit, álljanak elő a bizonyítékkal!”

Néhány év nyugalom után 2021 meghozta az újabb botrányt. Sportolók szólaltak fel Turi György ellen a sorozatosan elkövetett bántalmazásai miatt. Cseh László kezdte, majd jöttek újabb és újabb úszók, akik beszámoltak a bántalmazásokról, a megaláztatásokról, amiken keresztül kellett menniük. Újra előkerült Szepesi Nikolett neve, és én nagyon bízom abban, hogy talán most, nyolc év után a közélet megérti majd, mi történt vele, mire használták, hogyan törték össze őt hatalommal bíró férfiak.

Mire beköszöntött 2021 decembere, már nem is nagyon tudta az ember, hogy mi van ezzel az úszással. Kik vannak ott, mire adja oda az ember a gyerekét. Igen, valójában ez a fő kérdés az olvasóban, az átlag emberben, aki azt szeretné, hogy a lánya/fia sportoljon. Azok után, hogy ilyen hírek jönnek merje-e leengedni az uszodába azt a drága kislányt (vagy fiút)? Végül eljött az a pont, amikor Wladár Sándornak is elkezdett megváltozni a hozzáállása. Nyilván őt is megtörték a sorozatos botrányok, és döntenie kellett, hogy tovább terel az elkövetők védelmében, vagy beleáll abba, hogy az úszósportot megtisztítsa. Ezt pedig az eddigi legnagyobb vihart kavaró ügye váltotta ki.

Mint az köztudott, Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok magyar úszó december végén D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában elmesélte, ahogyan az apja, dr. Szilágyi Zoltán évtizedeken át abuzálta, bántalmazta őt és édesanyját is. Óriásit szólt a történet, és hamarosan válasz is jött rá az apától, aki természetesen tagadta a vádakat, miközben homályos célzásokat tett valamire, amit a lánya állítólag 2016 óta folytat ellene. A levél, melyet az Origónak küldött dr. Szilágyi minden ponton tartalmazza a bántalmazók által használt technikákat, melyekkel a bántalmazók áldozataikat hitelteleníteni és megfélemlíteni szokták.
Rá egy napra jött a levél Szilágyi Gerdától, amiben az éppen csak nagykorúvá lett lány hihetetlen mértékű fölényből osztja ki a saját nővérét és az úszószövetség elnökét, Wladár Sándort is, amiért ő azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. A levél olvasásakor minden gyakorló szülőnek furcsa érzései támadnak. Így ír és viselkedik egy éppen csak nagykorúvá vált fiatal sportoló azzal a szövetségi kapitánnyal, akitől az egzisztenciája függ? Aligha.

De akkor ki írta a levelet? A kérdés költői.

Wladár Sándor, aki mostanra besokallt az úszó sportot érő támadásokból, azt mondta: elég, kivizsgáljuk ezt az ügyet. Megnézzük, ki is az a dr. Szilágyi. Talán esélyt kap az úszósport a megtisztulásra, felderítik a bántalmazásokat, eltüntetik a bántalmazókat, kárpótolják az áldozatokat. Talán elindul egy új tendencia, nevelési módszer az uszodákban. Mert lássuk be, egy jó edző a második szülőd, nevelőd, példaképed. Jó esetben.

A fehér férfiak uralma leáldozóban, és lassan nincs döntési lehetősége a vezetőknek arra nézve, hogy ezt a bántalmazó férfiuralmat védik tovább vagy a sportágat, a renomét, a pozíciót, a fizetést, az életet, a bolygót. Egyre nehezebb megúszni, eltussolni azt, ha valaki bűnös, így hát most Wladár Sándor is úgy döntött, kipróbálja, milyen az, amikor az áldozat(ok) mellé áll. Klassz. Nemes. Máris vállára veszi őt a női közélet (már ha számít ez bármit is). Ő lehet a hős, aki a változást hozza.

Nem ő hozza a változást. Azok hoznak változást, akik kiállnak a történeteikkel, nem engedik, hogy elhallgattassák őket, hanem beszélnek akkor is, ha aztán a köz őket bántja.

Azokat illeti a respekt, akik a sportban és/vagy a hétköznapi életben nem engedik az ügyeik elhallgatását, hanem kiállnak, kiteszik a traumáikat, a félelmeiket, az összevert arcukat ezzel cselekvésre kényszerítve a Wladár Sándorokat.

Kiteszik magukat a kétkedőknek, a vádaskodóknak, vállalva ezzel a maguk nehézségeit, miközben hisznek abban, hogy a saját kiszolgáltatottságukkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az utánuk következőknek könnyebb élete legyen.

Hogy ezt a rendszer, amit patriarchátusnak hívunk, hogyan fogadja, nos, az is előre jól kiszámítható. Amíg kevesen szólnak, és a hangjuk elnyomható, hitelteleníthető, addig azok, akik tehetnének az erőszak ellen, nyugodtan hallgatnak. Akkor kezdenek beszélni, bocsánatot kérni, vizsgálatokat előírni, amikor a saját, privilegizált pozíciójukat féltik. Azt pedig a mi dolgunk elintézni, hogy féljenek. Nem, ebben a választások sem fognak segíteni. Amíg patriarchátus van, addig a nők csakis magukra és egymásra számíthatnak. A mi ügyünk a mi kezünkben van. Mi tudjuk átvinni kormányokon keresztül az igazságunkat, a valóságunkat, és kényszeríteni a rendszert arra, hogy lejjebb adja a hatalmát.

murinai-angela

Murinai Angéla további írásait a Gumiszoba blogon olvashatod