QuitTok: egyre többen közvetítik felmondásukat a közösségi oldalakon

2022. január 10.
A nagy felmondási hullám a közösségi oldalakat sem hagyhatta érintetlenül. A TikTokon egyre többen osztják meg saját történetükat arról, hogyan léptek ki a munkahelyükről. Több száz millióan látták eddig, ahogy a tömegek felmondtak.

Világszerte rekordokat döntöget a felmondások száma a munkahelyeken. Amerikában húsz éve nem volt ilyen magas azok száma, akik úgy döntöttek, otthagyják korábbi állásukat. A munkahelyi statisztikák szerint legalább 4,4 millió ember mondott fel csak 2021 decemberében. A jelenség olyan látványos, hogy nevet is kapott: a nagy felmondásnak hívják a szakértők. A tömeges munkahelyváltás hátterében a járvány miatti megváltozott fontossági sorrend és az állhat, hogy a munkavállalók nem vállalják már az irodába való visszatérést a korábbi feltételek mellett, a cégek pedig nem feltétlenül hagyják, hogy az elmúlt két évben megszokott, rugalmas módon dolgozzanak alkalmazottaik.

A nagy felmondás természetesen begyűrűzött a közösségi oldalakra is, a TikTokon saját nevet is kaptak a munkahely otthagyását bemutató videók: a QuitTok-tartalmak gombamód szaporodnak az elmúlt egy-két hónapban. Ezekben azt mutatják be a felhasználók, hogyan készülnek a felmondásra és hogyan kezelik a helyzetet, amikor épp megtörténik, vagy éppen elmesélik visszatekintésként az egész történetet.

quittok-felmondas-kozossegi-oldal

Ha mi is szeretnénk megnézni néhányat – hasonlóan ahhoz a majdnem kétszázmillió emberhez, akik már látták – a #quitmyjob és az #iquitmyjob hashtageket érdemes keresnünk.

Az egyik legnépszerűbb ilyen klipet több mint 11 millióan látták. Ezt novemberben posztolta a @xounique nevű felhasználó, aki számos csúnya szóval tűzdelte meg felmondását munkahelyén. A TikTokon @alikainwanderlust néven szereplő nő azt mutatta meg, hogyan mondott fel, adta el mindenét és költözött Balira inkább. Őt 2,1 millióan nézték meg eddig. 

@alikainwanderlust

“A Complete Guide to Moving to Bali” on the blog (link in bio) #movetobali #travelbali #quitmyjob #dontquityourdaydream #bali

♬ original sound – Djrushhour

Szomorú történetek is akadnak szép számmal. Csupán néhány nap különbséggel tette fel videóját @laathewmaanen és @maddielovespotatoes a TikTok-ra. Mindketten azt mesélték el, hogy a kiégés és az oktatási rendszer problémái miatt otthagyták tanári állásukat, inkább pályát módosítanak. 

@maddielovespotatoes

Resigned from my teaching job #teachersoftiktok #quittingteaching #quitmyjob #formerteacher

♬ You Are Enough – Sleeping At Last

Nem csak a TikTok-on terjednek a QuitTok-videók, más közösségi oldalakon is megjelentek ezek a beszámolók. A Twitteren is szaporodnak azok a bejegyzések, ahol azt mesélik el az emberek, hogyan váltottak karriert a mentális egészségük érdekében, vagy éppen azért, hogy utazhassanak, esetleg saját vállalkozást indítsanak.

A Redditen külön csoportot létezik azoknak a felhasználóknak, akik nemrégiben mondtak fel munkahelyükön. Itt nemcsak arról beszélnek, hogyan hagyták ott korábbi állásukat, de a munkahelyi problémákkal kapcsolatos erőfeszítésekről és arról is, meddig érdemes megtartani egy olyan állást, ami inkább csak szenvedést okoz. A csoportnak több mint egymillió tagja van. Bár már 2013 óta létezik, az adatok szerint ötszázezer ember – tehát a teljes felhasználók fele – 2021 októberében csatlakozott. 

A legdurvább esetekről nemcsak a felhasználók beszámolóját olvashatjuk el, de a főnökeikkel történt levélváltásokról, beszélgetésekről is csatolnak fotókat.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!