Egy anya mindig tudja, a gyermeke hol van…

2022. július 12.
Amikor egy vallásos, volt szépségkirálynő gyermekei eltűntek, így akadályozta meg a szépsége és szőke haja, hogy őt gyanúsítsák.

2019 novemberében az Idaho államban található Rexburg rendőrőrséről nyomozók érkeztek Lori Vallow otthonához, hogy a 7 éves fia, JJ hollétéről tegyenek fel kérdéseket. Egy rokon értesítette a rendőröket, aki aggódott a fiú miatt, mert már hónapok óta nem hallott felőle, ezért szerette volna, ha a rendőrök ellenőrzik, minden rendben van-e. 

Vallow eloszlatta a nyomozók kétségeit, azt mondta nekik, a fia egy barátjánál van látogatóban éppen egy másik államban. A rendőrök azt kérték a nőtől, a barát hívja fel őket az őrsön, csak hogy meggyőződjenek róla, valóban így van-e, és az ügyet le is zárják. Odaadták a telefonszámukat a nőnek. Másnap, amikor semmilyen barát nem hívta fel őket, a rendőrök visszatértek Vallow otthonához, ám az üres volt. Valamikor az éjszaka folyamán, a nő eltűnt. 

anya-gyilkossag-gyerek-lori-vallow-osszeeskuveselmelet

A barát, akit Vallow említett, hogy a fia nála van, Melanie Gibb volt. Nem volt boldog tőle, hogy Vallow őt használta fedősztoriként. Felhívta Vallow-t, hogy megkérdezze tőle, miért hazudott. „Jól van JJ?” – kérdezte Gibb aggódva az anyát. „Biztos helyen van. És boldog” – mondta Vallow. Gibb azonban nem volt meggyőződve erről. 

Vallow kitérő válaszokat adott az eltűnésével kapcsolatban, arról, hova mentek új férjével, Chad Daybellel, és miért hazudott a rendőröknek. „Csak aggódok miattatok, és hiányzik JJ és…” – vágott Gibb szavába Vallow a telefonban. „Nem tűnt el. Pontosan tudom hol van. Teljesen jól van. Meg tudnám mondani bárkinek, hol van, de az nem lenne jó JJ-nek” – vágott vissza Vallow. „Bocsánat, hogy meg akarom védeni a gyerekemet.”

A rendőrök 2020 februárjában bukkantak rá Vallow és Daybell nyomára. Egy tágas házat béreltek Hawaii-on, kilátással egy golfpályára és épp a strandon lazítottak. Semmi jelen nem volt annak, hogy Vallow fia is velük lenne, valaha velük lett volna, vagy a 16 éves lánya, Tylee Ryan, akit addigra már eltűntként tartottak nyilván. Vallow továbbra is elutasító volt, nem segített a nyomukra bukkanni. 

Négy hónappal később

A rendőrök rábukkantak JJ és Tylee maradványaira egy Daybell hátsó kertjében ásott sírban. Hónapok óta ott voltak a holttestek. Amikor a gyerekek eltűntek, Vallow pedig új férjével nyom nélkül felszívódott, az emberek a szektaszerű vallásosságukról kezdtek beszélni, aminek köze lehet az eltűnésekhez. Mindkettejükről köztudott volt, hogy hittek a végítéletben és tagjai voltak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints, röviden LDS) nevű vallási közösségnek.

Daybell termékeny szerző volt az egyház berkein belül, gondosan gyártotta az összeesküvés-elméleteket. Vallow azonban más volt. 

Hithű mormon volt, egykori szépségkirálynő, aki a templom közelében nőtt fel. Ugyanakkor mindenki gondos anyaként ismerte: a gyermekeinek áldozta magát, önzetlenül örökbe fogadta JJ-t, akinél 2 éves korában autizmust diagnosztizáltak. Imádta JJ-t, aki a templomban nem tudott illendően csendben viselkedni, ahogy egy arizonai nő mesélte később. Az viszont tisztán kirajzolódott, hogy Vallow, függetlenül fia viselkedésétől, a világ legcukibb gyerekének tartotta. Tylee Ryan pedig, aki ugyanolyan hosszú, szőke hajat viselt, mint anyja, a kicsinyített mása volt. Anyja Ty Ty-nak és az én édes kislányomnak hívta, az instagramján pedig rengeteg fotót posztolt róla. 

Pont ez a jó mormon anya szerep volt az, ami megvédte Vallow-t attól, hogy őt gyanúsítsák, sőt, emiatt juthatott el Hawaii-ra még azelőtt, hogy a rendőrök rájöttek volna, hazudott a gyermekei hollétéről. 

Többször is a rendőrség látómezejébe került, ahogy egyre jobban csúszott bele a végítélettel kapcsolatos összeesküvés-elméletekbe, ám ilyenkor a gyermekeit használta eszközként, amikor blöffölt, hogy elterelje magáról a gyanút. 

Egy szép, szőke, vallásos anya nem hazudhat

Az arizonai Gilbert rendőrségének testkamera felvételein is feltűnt például Vallow 2019 januárjában, amint a kihallgatószobában viccelődött az őt kihallgató tiszttel. A lánya, Tylee mellette ült. Amiatt panaszkodott, hogy a volt férje, Charles Vallow ellopta a táskáját. Charles Vallow viszont mindeközben azt vallotta a rendőröknek, hogy az exfelesége azt állította, szuperereje van és meg tudná ölni őt. Szerette volna, ha a volt feleségét kényszergyógykezelés alá helyezik. 

Vallow azzal ugratta a rendőrt, hogy vissza akarja kapni a táskáját, mert nem tud élni a szájfénye nélkül. A rendőr szintén viccelődve válaszolt: „és mi a helyzet a kártyáival?” A nő nevetett. A rendőr egyezkedett vele. Visszakaphatja a táskáját, de „mi lenne, ha ezt a kényszergyógykezelés ügyet valahogy elengednénk, vagy nem is tudom”, mondta a nő. „Nem állok egyik oldalra sem”, mondta a rendőr. „De köztünk szólva, nem úgy tűnik, mintha veszélyt jelentene saját magára vagy bárki másra.”

anya-gyilkossag-gyerek-lori-vallow-osszeeskuveselmelet

Vallow aztán nem röpke fél év múlva, 2019 júliusában ismét a rendőrőrsön találta magát, miután a bátyja lelőtte Charles Vallow-t, és azt mondta, önvédelem volt. Ismét kihallgatták Lori Vallow-t, aki nem tűnt szomorúnak a férfi halála miatt, aki majdnem tíz évig a férje volt. Azt mondta a nyomozónőnek, hogy a férje nem törődött Tylee-vel, csak JJ-vel. Egyszer, vallotta be a detektívnek, egyedül hagyta a fiát a férjével két hónapra, hogy „megtapasztalja, mit csinált az elmúlt hét évben anyaként”.

„A férfiaknak át kell élni ezt. Könyörögni fognak, hogy visszamenjünk és kimentsük őket az egészből” – folytatta Vallow. A nő azonban nem csak az anyaság mögé bújt el: a hitet is maszkként használta, hogy elrejtse valódi arcát, amikor a szükség úgy hozta.

Vallásos őrület

Mélyen vallásos nő képében pózolt, aki rendszeresen feltűnt az arizonai Chandler és Gilbert LDS templomaiban, mormon felmenőkkel rendelkezett. Másrészről viszont konferenciákra járt, ahol elszánt prepperek készültek a végítéletre. Egyik vezéralakjuk volt Chad Daybell, a próféciák szerzője is. Itt találkozott Vallow-val. A zárt ajtók mögött pedig a nő a nappalijában olyan emberekkel vitatta meg az apokaliptikus ideológiákat, akiket nem engedtek be a templomba. A világvégére készültek. Vallow hitte, hogy “a 144 ezer” vezére: a legtisztább emberek, akiket Isten arra választott ki, hogy megmaradjanak, amikor a Jelenések Könyvének szörnyűségei valósággá válnak. 

Egy ilyen összejövetelen Vallow egy csoport nő előtt tanúbizonyságát is adta hitének. Ezt valaki fel is vette. Vallow azt mondta, hogy egykor azt hitte, a Mormonok Könyvében majd okot talál arra, ami engedi, hogy megölje a harmadik férjét, egy Joshep Ryan nevű férfit, aki molesztálta Tylee-t és az idősebb fiát. (A bíróság által kirendelt igazságügyi elmeszakértő, aki az ügyön dolgozott a vádemelési szakaszban, kijelentette, hogy a harmadik férj nem molesztálta Vallow gyerekeit, és a szexuális bántalmazásos történetet csak a nő találta ki, hogy így manipuláljon.)

„Meg fogom ölni” – mondta Vallow a csoportnak. „Ahogy a szövegek mondják. Ahogy Nephi ölt. Véget vetni a fájdalomnak és megakadályozni, hogy zaklasson engem és a gyermekeimet.” A felvételen senki sem mond ellent. Senki sem tartja vissza. Senki sem szólal fel. Csak csendben hallgatnak.

Az 1990-es években már kialakult egy kép a világvégére készülő prepperekről, extremista egyházi szárnyak tagjairól a sajtóban és az emberekben: munkájukat otthagyó, hegyekbe költöző őrültek, akik úgy néznek ki, mint az ősemberek, miközben fegyverkeznek a világvége utáni harcra. 

Vallow nem is állhatott volna távolabb ettől a karikatúrától. Negyvenes évei végén járó nő, aki még mindig úgy néz ki, mint egy pompom-lány, tökéletes szőke hajjal, nagy kék szemekkel és ragyogó mosollyal. SUV-ot vezet, leggings-t hord és egy nagy, külvárosi házban él, ahol üveg csigalépcső vezet az emeletre. 

Miért nem derült ki hamarabb?

Miután kiderült, hogy megölte gyermekeit, sokakban felmerült a kérdés:

vajon azért nem merült fel hamarabb Vallow bűnössége, mert a világvége retorikát sznob kertvárosi csomagolásban tálalta? Vagy éppen azért, mert az emberek egyszerűen nem akarták hallani, mit mond a magas, vékony hangján, annyira távol állt a vallásos nyelvezet a körítéstől?

Amikor Vallow a következő évben esküdtszék elé kerül Idahóban gyermekei megöléséért, Chad Daybell mellett áll majd. Mindkettejüknek felelni kell Daybell feleségének meggyilkolása miatt is, akivel a férfi 29 évig volt házas, míg váratlanul holtan nem esett össze 2019 októberében. Az ügyészek halálos ítéletet kértek mindkettejükre. Aztán ha a bíróság végzett Idahóban, Arizonában is felelnie kell Vallow-nak a volt férje, Charles Vallow halála miatt. 

Ahogy egyre több haláleset kapcsolható Lori Vallow nevéhez, egyre többen mernek beszélni az ügyről. Egy nő az LDS egyházból azt mondta, hogy mindig is volt valami, ami zavarta Vallow-ban. Soha nem tette volna tűzbe a kezét érte. „Mindig készséges volt” – mondta az asszony. „Erősen próbálkozott, hogy a barátom legyen, és nem tudtam rájönni sosem, miért nem akarom, hogy a barátom legyen.” A nő ismerte mindkét Vallow-gyereket, ahogy Charles Vallow-t is. Mindegyikük halála megrázta, mindent megkérdőjelezett benne. Még a saját hitét is. Hiszen míg mindez zajlott, az évek során a saját gyermeke Vallow-hoz járt vasárnapi iskolába minden héten. Lori Vallow tanította meg neki, milyen az Isten.

Forrás: The Cut Fotó: Instagram

Olvass tovább!