A Nannie Doss-ügy: a gyilkos, aki csak a tökéletes partnert kereste

2022. augusztus 05.
Évtizedekig gyilkolta rokonait és férjeit az asszony, aki elfogásakor annyit mondott: „csak a tökéletes párt kerestem, a valódi romantikát az életben”.

Kedves nőnek tűnt Nannie Doss. Folyton mosolygott és nevetett. Férjhez ment, négy gyermeke született, és szívesen töltötte idejét unokáival. A boldog családi élet álcája mögött azonban gyilkosságok és halál húzódott meg. Nannie Doss 1920-tól egészen 1954-ig gyilkolt. Ekkor vallotta be, hogy végzett ötből négy férjével, a hatóságok szerint ráadásul más rokonai is áldozatává váltak az évtizedek alatt. 

nannie-doss-gyilkos

Nannie Doss gyerekkora

Farmercsaládba született 1905-ben az alabamai Blue Mountainben. Ahelyett, hogy iskolába járt volna, Jim és Louisa Hazle mind az öt gyermekének otthon kellett dolgoznia. Nannie is végezte a házimunkát és a farmon robotolt már egészen kicsi kora óta. Hétévesen fejsérülést szenvedett, miközben egy vonatra ugrott fel. Ez a sérülés örökre megváltoztatta Nannie életét. 

Tinikorában idilli életről álmodott leendő férjével. Romantikus magazinokat olvasott, ez töltötte ki minden szabadidejét, különösen a magányos szívek típusú vallomásokat szerette. Talán ezeket az újságokat használta a bántalmazó apjától való menekülésként, miközben anyja úgy tett, mintha nem látna semmit. 

Aztán Nannie férjhez ment.

Még tini volt, 16 éves, amikor hozzáment egy férfihoz, akit csupán négy hónapja ismert. Charley Braggsnek és Nannie Dossnak négy gyermeke született 1921 és 1927 között. Ezután a házasság széthullott. A boldog pár Braggs anyjával lakott, ám a férfi ugyanúgy bántalmazta, ahogy korábban apja. Talán anyósa volt, aki felébresztette a gyilkos hajlamokat Nannie Dossban. 

A kacagó nagymama holttesteket hagyott maga után

Két gyermek halt meg titokzatos körülmények között ugyanabban az évben. Az egyik pillanatban a kicsik még teljesen egészségesek voltak, majd hirtelen, látható ok nélkül meghaltak. A pár végül 1928-ban elvált. Az idősebb lány, Melvina, az apjával maradt, egy újszülött, Florine az anyjával ment a két életben maradt gyerek közül.

Csupán egy évvel a válás után Nannie Doss ismét férjhez ment. Második férje is bántalmazó alkoholista volt, egy bizonyos Frank Harrelson a floridai Jacksonville-ből. Társkereső hirdetés által találkoztak. Harrelson írt egy romantikus levelet, amire Nannie Doss válaszolt, fotókat küldtek egymásnak magukról, majd – a bántalmazás ellenére – 16 éves házasság lett a dologból, ami egészen 1945-ig tartott.
Ezalatt nagy valószínűséggel Nannie Doss megölte a saját unokáját, egy hullámcsattal szúrta fejbe. Néhány hónappal az unokája halála után a kétéves unokája, Robert is meghalt fulladás miatt, miközben Nannie Doss vigyázott rá. Mindkét gyermek Melvináé volt, az idősebb lányáé, aki első férjénél maradt a váláskor.

A gyilkosságok listáján maga a férje, Harrelson volt a következő. Egy átmulatott éjszaka után, amin a második világháború végét ünnepelték, Nannie Doss rejtélyes anyagokat kevert az italosüvegébe. Nem egészen egy héttel később, 1945. szeptember 15-én holtan találtak rá. Mindenki azt hitte, ételmérgezésben halt meg. Ezzel Nannie Doss elegendő pénzt szerzett a férje utáni életbiztosításból, hogy saját földet vásároljon egy házzal Jacksonville közelében. 

A lexingtoni Arlie Lanning 1952-ben halt meg, néhány évvel azután, hogy válaszolt – és ezzel megpecsételte saját sorsát – Nannie Doss társkereső hirdetésére. Az odaadó, gyászoló feleséget eljátszó Nannie Doss a mérget a férje ételébe keverte, aki nem sokkal utána meg is halt. A harmadik férj szintén nagyivó volt, az orvosok ezért nem is firtatták az okot különösebben, úgy gondolták, az alkohol és a szíve végzett Lanninggel. 

Ezután jött Richard Morton a kansasi Emporiából, ő volt Nannie Doss következő igaz szerelme, aki sok más nővel is viszonyt folytatott, míg a nő férje volt. Bár erre Nannie Doss nem jött rá a házasságuk alatt, mivel más dolgokkal volt elfoglalva. 

Nannie Doss anyja állandó ápolásra szorult, mivel 1953-ban – miután Doss apja meghalt – elesett és eltörte a csípőjét. A nő azonban hirtelen meghalt, bármiféle előjel nélkül, azután, hogy lánya átvette az ápolását. Nem sokkal az anyja halála után Nannie Doss egyik nővére szintén tragikus hirtelenséggel meghalt, miután találkozott testvérével. Nannie Dosst tehát túlságosan lefoglalta anyja egészségi állapota ahhoz, hogy férje afférjaival törődjön. Ám miután gondoskodott anyjáról és nővéréről, minden figyelmét hűtlen férjének szentelhette. Nem sokkal ezután meg is halt titokzatos körülmények között. 

Az utolsó áldozat

Nannie utolsó áldozata a tulsai Samuel Doss volt. Ő nem volt sem alkoholista, sem bántalmazó. Egyszerűen elkövette azt a hibát, hogy csak olyan magazinokat olvashat vagy olyan műsort nézhet a tévében, amiből tanulhat. A nő mérgezett süteménnyel kínálta. Samuel Doss majdnem egy hónapig lábadozott a kórházban. Néhány nappal a hazaengedése után mérgezett kávé végzett vele. Nannie azonban itt hibázott.

nannie-doss-gyilkos

Az orvos, aki ötödik és egyben utolsó férjét kezelte, gyanította, hogy valaki megmérgezte a férfit, ám nem volt bizonyítéka. Meggyőzte azonban Nannie-t, aki a férje két életbiztosításának is kedvezményezettje volt, hogy végeztessen boncolást férjén. Az orvos azt mondta, jó ügyet szolgálna vele, a tudomány hálás lenne érte, életeket menthetnek a felfedezések. Az orvos hatalmas mennyiségű arzént talált a férfi szervezetében, azonnal értesítette a rendőrséget. Nannie Dosst 1954-ben tartóztatták le.

A nő bevallotta négy férje meggyilkolását, de egyik családtagjáét sem ismerte el. Exhumáltak Nannie Doss korábbi feltételezett áldozatai közül néhányat, és mindegyikükben hatalmas mennyiségű arzént vagy patkánymérget találtak. Akkoriban minden háztartásban megtalálható volt a vegyszer, ami tökéletes volt a gyilkosságok kivitelezéséhez.

A nyomozók szerint a kedves nagymamának látszó Nannie Doss legalább 12 embert gyilkolt meg. 

A nő a gyilkos ösztönért az agysérülést okolta. Az újságírók a kacagó nagymama nevet adták neki, mivel minden alkalommal, amikor a férjek meggyilkolásának történetét idézte fel nekik, nevetett. De Nannie Dossnak volt más motivációja is a férfiak megölésére, és ez nem a biztosítási pénz volt. Saját elmondása szerint a romantikus magazinok végzetes hatással voltak a lelkére. „A tökéletes férfit kerestem, a romantikát az életemben” – mondta Nannie Doss. Amikor egy férj túl sok lett, Doss egyszerűen megölte, és továbblépett a következő szerelemre vagy áldozatra, attól függően, honnan nézzük. Mivel minden férjének volt más egészségügyi problémája – az alkoholizmustól a szívbetegségig –, az orvosok és hatóságok nem gyanítottak semmi különöset a háttérben. Nannie Doss a börtönben halt meg 1964-ben, ahol élethosszig tartó büntetését töltötte.

Forrás: allthatsinteresting.com Fotó: Getty Images

Olvass tovább!