Nem hirtelen jött az aszály
Spanyolország kétharmadát sivatagosodás veszélyezteti, Portugália 97%-a vízhiányos terület, Olaszország legnagyobb folyója, a Pó sok helyen szinte teljesen kiszáradt. Ezen a nyáron több hőhullám érte el Európát, és itthon is nagyobb tüzek károsították a természetet, hatalmas aszállyal karöltve. Rekord vagy ahhoz közeli negatív vízállásokat mértek több folyónkon, Baranyában kiszáradt tíz horgásztó, Debrecen mellett a Vekeri-tó, a Velencei-tó is tragikus állapotban van, a Fertő-tó egyik kikötőjéből szivattyúzni kell az iszapot, hogy használható legyen. A Tarnánál már összeütközésig fajult a vízhiány: egy gazdálkodó a szőlőültetvényének öntözéséhez kivezette a patak vizét, a töltést végül a természetvédők bontották el.
„Ezt a rettenetes aszályt korábbi száraz évek előzték meg. A tél is száraz volt, nem esett elegendő csapadék, emiatt pedig a föld sem töltődött fel nedvességgel. Ha most esne is nagyobb mennyiségű csapadék, azt elnyelné a nagyon kiszáradt talaj. Az Alföld van a legrosszabb helyzetben: a Tiszántúlon például a növények számára hasznosítható víz csupán harmada annak, mint amennyire szükség lenne. Körülbelül 100-160 mm mennyiség hiányzik, a szárazság miatt ráadásul a talajvíz is nagyon mélyen van” – mondja Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője.
A hazai vízhiány az elmúlt több mint 150 évnek is köszönhető, amely során egy olyan elvezető vízrendezés alakult ki, aminek következtében több víz folyik ki az országból, mint amennyi a nagy folyóinkon érkezik. A pesti agglomerációban nemcsak az aszály, hanem a gyors népességnövekedéssel járó túlzott folyadékhasználat is hozzájárul a vízhiányhoz, amit csak tovább tetéz, hogy nem fejlesztették megfelelően az ivóvízellátást és a csatornázást. Ennek eredményeként idén több mint 20 településen vízkorlátozást léptettek életbe. Az ellátórendszerek maguk is elavultak, a bevételhiány miatt a karbantartások elmaradásai oda vezettek, hogy országos átlagban az ivóvíz 20–30%-a elvész a hálózatban.
Elértük azt a pontot, hogy az időjárásbeli extremitások és a kiszáradás az életfeltételeinket fenyegeti még itt, Magyarországon is, hosszútávon tovább csökken a talajvizek szintje és fogynak a tartalékaink. Az előrejelzések szerint inkább a téli időszakban hullik majd csapadék, a hótól és a fagyos napoktól pedig lassan elbúcsúzhatunk – fogalmaz a szakértő. A tavalyi tél viszont erre is rácáfolt, mert akkor sem esett számottevő csapadék, az éghajlatváltozás miatt egyre több extrém helyzetre kell számítanunk. Már most is körülbelül 10%-kal kevesebb csapadék hullik az országra, mint a 20. század elején, és egyre gyakoribbak a hőhullámok, illetve a hosszú aszályos időszakok. Hiába érnek el minket időről-időre heves esőzések, ha viharok keretében zúdul le a víz, annak jó része nem hasznosul. Az embereknek, a mezőgazdaságnak és a növényeknek jobban eloszló, áztató csapadékra lenne szüksége. „Amit most extrémnek látunk, az lehet az új normális” – figyelmeztet Kajner Péter.
Ha az ökoszisztémák sérülnek, a mi életünk is tragikus fordulatot vehet
A szárazság már a kimondottan stressztűrő akácokat is sújtja, a hosszú távú modellek pedig azt mutatják, hogy a bükk és a tölgy majdnem teljesen ki is fog szorulni Magyarországról, mert már nem érzik jól magukat az egyre melegedő területen. A nem őshonos fenyvesek pusztulása már ma is látványos – az erdőtüzek jelentős része kiszáradt, könnyen meggyulladó fenyőerdőkben keletkezik.
„Az a helyzet, hogy az óránk gyorsan ketyeg, mert ha az ökológiai változások elérnek egy billenési pontot, felgyorsulnak és az érintett ökoszisztéma teljes átalakulásával, összeomlásával járhatnak. Ahogy haladunk előre, elérhetjük azokat a fizikai korlátokat, amikor nem egyszerűen gazdasági károkat fogunk elszenvedni, hanem a mindennapi életünk is ellehetetlenül. A változásoknak amennyire lehet, elébe kell mennünk, illetve be kell fejeznünk azt a fajta pazarló életmódot, amit folytatunk. Ezt vagy ép ésszel belátjuk, vagy a katasztrófák vesznek majd rá minket” – mondja Kajner Péter.
A szárazság miatt nemcsak a szántóföldi növények sülnek ki, hanem a legelők is, így a legeltetett állatoknak nincs elegendő ennivalója. A vadak is rettenetesen szenvednek: a kiszáradó területeken lajtos kocsival viszik a vizet az itatókba és a dagonyázókba a vadásztársaságok, hogy életben maradjanak az állatok. Az aszály a vizesélőhelyeket is nagyon komolyan sújtja: egy tó kiszáradása a megszűnükkel vagy tartós károsodásukkal jár együtt. Vannak olyan biológiai életterek – például szikes tavak –, amik tudnak alkalmazkodni az átmeneti vagy akár rendszeres kiszáradáshoz, de ha egyre gyakoribb száraz időszakokkal nézünk szembe, akkor ezek is teljesen átalakulnak. Ha minden ebbe az irányba halad tovább, átrendeződnek Magyarország klimatikus övezetei és ökológiai rendszerei: az erdős sztyeppe típusú élőhely nyomul előre, a hagyományos erdőfelújítási módszerek pedig egyre kevésbé működnek majd.
„Egyre jobban érzem szorulni a hurkot. Az IPCC legutóbbi jelentése szerint nagyon fájdalmas lesz, ha e század végére elérjük az átlaghőmérséklet 1,5 fokos emelkedését, a 2 pedig már visszafordíthatatlan változásokat hoz majd magával. Most nagyon úgy tűnik, hogy nyílegyenesen tartunk a 3 fok felé. A téves klímaalkalmazkodás vagy az erdők kivágása tűzifának csak tetézi a helyzetet” – mondja a szakértő.
Természetközeli megoldások
Ahhoz, hogy megelőzzük a jelenleginél is nagyobb károkat, teljesen újra kell gondolnunk az egész vízgazdálkodási rendszerünket. Kajner úgy látja, hogy a mostani elvezető vízelrendezés helyett vízvisszatartó gazdálkodásra kellene áttérnünk, tehát, ahol lehet, ki kell ereszteni az árvizek víztöbbletét a mélyárterekre. Ez főleg a Tiszán és az Alföldön lehetséges, ami egyben hazánk leginkább árvíz-, belvíz- és aszálykockázatnak kitett területe. Ma a belvizet ellenségnek tekintik, rögtön elvezetik. Egyes területeken most, aszály idején már a talajvizet viszik el a mélyre vájt csatornák. Pedig a belvizek megtartására és hasznosítására is szükség lenne. Kis léptékű, rugalmas és a természet logikáját követő megoldásokra van szükség, amikből egy esetleges hiba esetén is könnyebb visszalépni, mint egy óriásberuházásból.
„Óriási területeket betonozunk le, több mint 10%-kal csökkent az ország termőterülete a rendszerváltás óta. Így nem tud beszivárogni a víz, az ott keletkezett csapadékot pedig elvezetjük, rendszerint szennyezett állapotban. Az intenzív mezőgazdaság is roncsolja a talaj szerkezetét. A nehéz gépek használata miatt összetömörödik a talaj, romlik a szerkezete, a vegyszerezés pedig jelentősen csökkenti a benne lévő élő anyag mennyiségét, a humuszt. Ezzel a talaj vízbefogadó képessége is csökken” – mondja Kajner Péter.
A mezőgazdaságunk iszonyatos károkat szenved: idén a 800 milliárd forintot is elérheti az elpusztult termést értéke. Főleg a kukoricát és a napraforgót érintik a veszteségek, de az őszi búza is alacsony termést hozott, tudom meg a szakértőtől. Éppen ezért kellene kialakítani a vízvisszatartó, tájhoz illeszkedő gazdálkodást és csökkenteni a burkolások mennyiségét: ne betonozzunk le újabb területeket, illetve segítsük a csapadék leszivárgását a talajba vízáteresztő burkolatokkal. A „szivacsváros-koncepció” keretében sok olyan felületet alakíthatunk ki, ahol a többletvizek be tudnak szivárogni a talajba, ami javítja az egész környéken a mikroklímát, csökkenti az aszály és a villámárvizek kártételeit.
Egyéni felelősségünk is van
Az emberek jelentős része gazdasági döntéshozó is. Kajner szerint mindannyian végiggondolhatjuk, hogy a munkánk, a hétköznapi életünk és szokásaink milyen hatással járnak, akár a klímát, akár a vízhasználatot illetően. Vízhiányra vízbőség idején lehet felkészülni, így már most érdemes kitalálni, hogyan tudjuk a jövőben érkező csapadékot megtartani és betárazni a következő száraz időszakokra. Az esővizet például akár mi is tárolhatjuk, és a háztartási szürkevizet is hasznosíthatjuk. Jelenleg az egy főre jutó vízfogyasztás Magyarországon 120 liter körül van, ehhez képest azonban több mint 3000 liter vizet fogyasztunk el úgy, hogy észre sem vesszük. Ennek mennyiségét a vízlábnyom-módszerrel számíthatjuk ki, ami kimutatja, hogy mennyi vizet használtak el az általunk fogyasztott élelmiszerek és használati tárgyaink előállításához – az ipari állattartásból származó hús fogyasztásának csökkentésével például közvetett módon rengeteg vizet is megspórolhatunk.
Azonban bárhogyan is igyekszünk egyénileg, tudnunk kell, hogy a legnagyobb hatása a rendszerszintű átalakításnak van. A mezőgazdaságban jelenlévő vízhiány, az ivóvízellátás nehézségei mellett az ipari üzemek hűtését sem lehet biztosítani a fogyatkozó vízkészletek miatt, mindez pedig az emberéletek minőségét is befolyásolja. Kajner Péter arra figyelmeztet, hogy gyakorlatilag éveink vannak hátra addig, amíg még érdemi lépéseket tehetünk. Veszélyben vannak a vizeink, klímaválság fenyeget, és miközben összeomlik az általunk ismert földi ökoszisztéma, a biodiverzitás is rohamos ütemben csökken. A bolygón az életet fenntartó rendszerek nagy része az összeomlás felé tart, de hogy ez mikor következik majd be, azt nem tudjuk. „Azt, hogy mikor fog ez úgy visszahatni, hogy a mindennapi életünk lehetetlenül el, nagyon nehéz megjósolni, de szerintem még a mi életünkben nagyon drasztikus változásokat fog hozni. Egy percet sem veszíthetünk” – fogalmaz Kajner Péter. Márpedig több kutatás is arra utal, hogy rég túlléptük a határokat.
Fotó: Getty Images
