A világnak 6 hónapja maradt a klímaválság megoldására

2020. június 23.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a saját érdekünkben érdemes volna elkerülni a karantén után az üvegházhatású gázok kibocsátásának ugrásszerű emelkedését. A szakemberek szerint a világnak csupán hat hónapja van erre a klímaválság szempontjából sorsfordító lépésre, amely segíthetne megelőzni a teljes klímakatasztrófát.

„Ez az év az utolsó, ha nem csökkentjük a szén-dioxid kibocsátásunkat” – mondta Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója. A szervezet számításai szerint pont ellenkező törekvések látszanak, mint amelyre szükségünk lenne. Az országok vezetése a világ minden pontján azt tervezi, hogy növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását, hogy a koronavírus-járvány után talpra állítsa a gazdaságot.

A szén-dioxid-kibocsátás világszerte 17 százalékkal csökkent áprilisban az előző évhez képest, ám ahogy megnyitották a gazdaságot, máris 5 százalékkal nagyobb emisszió tapasztalható, mint tavaly ilyenkor. 

Az IEA szerint az energia előállításának zöld módjaira kellene fókuszálni, a szél- és napenergia hasznosítása lenne az elsődleges feladat, emellett az épületek és az ipar energiahatékonyságának javítása és az elektromos rendszer modernizációja kellene ahhoz, hogy a bolygónk megmeneküljön. 

Mivel a koronavírus-járvány miatt milliók veszítették el a munkájukat, elsődleges fontosságú az országoknak, hogy munkahelyeket teremtsenek. Az IEA elemzése szerint ezen a területen tehetnének sokat a világ vezetői, ha olyan munkaköröket támogatnának, amelyek zöld területeken működnek.

Olvastad már?

Ha valamivel többet szeretnénk tenni mi magunk is a szén-dioxid-kibocsátásunk és az ökológiai lábnyomunk csökkentésére, számoljuk ki például vásárlás előtt a saját zöld lábnyomunkat, hiszen az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág a divatipar. 

Az általános ökológiailábnyom-kalkulátorok mellett találunk olyat is, amelyet kifejezetten a ruhatárunk fenntarthatóbbá tételére alakítottak ki. A Farfetch kalkulátorával kiszámítható, hogy az egyes anyagok mennyire környezetszennyezőek, és láthatjuk, hogy milyen hatással lehetnek az egyes ruhavásárlási döntéseink a környezetre.

Ha például egy lenvászonruhát választunk, kiszámolhatjuk, hogy 1 kilogramm anyag előállítása felér 60 kilométernyi autózással vagy 21 kádnyi víz kifolyatásával. A kalkulátor javaslatot is tesz rá, milyen textilt válasszunk helyette, hogy kevesebb kárt okozzunk a természetnek. 

Még kisebb a környezetre gyakorolt hatásunk, ha vintage vagy használt ruhákat választunk. A kalkulátor szerint, ha hat új ruha helyett választunk használtat, már annyi szén-dioxidot spóroltunk meg, amennyi egy London-Párizs repülőút során kerül a légkörbe, vagy amennyit egy hatszemélyes jacuzzi és 3 közepes méretű ananász termelése elpazarol.

Olvass tovább!

Forrás: The Guardian, Marieclaire.com
Fotó: Unsplash