60 évesen cukorbeteg lett és depressziós, mégis megmászta a Kilimandzsárót

2022. szeptember 21. |

Devanshi Mavani alig várta a nyugdíjba vonulását, hogy végre elinduljon az életének egy sokkal kalandokkal telibb szakasza. De az életnek más tervei voltak.

diabetesz-depresszio-kilimandzsaro

Azon a reggelen, amikor Devanshi Mavani elérte a Kilimandzsáró tetejét, cudar körülmények voltak. Mint a legtöbb túrázó, előző este indult útnak, hogy a csúcsra érkezését a napfelkeltére időzítse. Erősen elkezdett esni a hó „Az emberek általában a másik oldalon Kenyát látják, de mikor
mi felértünk a csúcsra, nem láttunk semmit – mondja. – Olyan volt, mint egy sípálya. De sírtam a boldogságtól.”


Alig 17 hónappal korábban ez az utazás még teljesen lehetetlennek tűnt Mavani számára. 2017 májusában, amikor egy oxfordi látogatás után hazatért Leicesterbe, nagyon rosszul kezdte érezni magát. Aztán minden nap egy kicsit rosszabb volt, mint az előző. „Biztos, hogy nem influenzás vagy…” – mondta a nővére, és azt javasolta Mavaninak, hogy menjen el egy helyi gyógyszertárba tesztekért. A gyógyszertár egyenesen a háziorvosához küldte Mavanit, a háziorvos pedig rögtön a mentőket hívta.

Mavani a következő hét napot intenzív osztályon töltötte diabéteszes ketoacidózissal, ami egy potenciálisan életveszélyes állapot, a cukorbetegeknél akkor fordul elő, ha a szervezetükből kifogy az inzulin. „Ha a nővérem nem lenne, már nem élnék” – mondja Mavani. 59 évesen 1-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizálták.

A kórházból kikerülve a vércukra stabilizálódott, de egy másik válság vette kezdetét. „Küzdöttem. Nagyon depressziós lettem – mondja. – Annyira lehangoltnak éreztem magam, arra gondoltam: mit a fenét fogok csinálni most az életben, ha a cukorbetegség terhe örökre velem marad?”

A betegség veszélybe sodorta Mavani utazással kapcsolatos minden reményét, pedig a cukorbetegség előtti évben vonult nyugdíjba a könyvelésről. „Egész életemben dolgoztam. Azt gondoltam: Remek, végre azt csinálhatok, amit akarok!” Már a fia is kirepült otthonról, ekkor 25 éves volt, és optometriából szerzett képesítést. „Szabadnak éreztem magam. Ez volt az én lehetőségem, minden klappolt. Arra gondoltam: Hurrá, most végre élvezni tudom majd az életet.”

De a diagnózis után minden megváltozott, elkezdett félni attól is, hogy elhagyja a házat. A nővére folyamatosan segített neki, de Mavani nem tudott elsétálni a közeli parkba sem anélkül, hogy ne érezte volna rosszul magát.

diabetesz-depresszio-kilimandzsaro

A következő néhány hónapban nagyon lassan, de a háztömb körüli sétálásból egészen a nem megerőltető edzőtermi sportig fejlődött Mavani. A teremben egyszer találkozott egy barátjával, Hazellel, akinek engedte, hogy kicsit átkeretezze a helyzetét. „Hazel azt mondta: A Kilimandzsáró megmászásáról fogok beszélni neked. Akarsz jönni? Kimozdulhatnál a házból!”

Amikor Mavani aznap este hazatért, azt mondta férjének, Ketannak, hogy valóban a Kilimandzsárót akarja megmászni. „A túra a következő évben volt, amikor betöltöttem a 60. életévemet. A férjem azt hajtogatta nekem, hogy van még időm bőven. Ez volt a legjobb, amit csak tettem. Átterelte a figyelmemet az 1-es típusú cukorbetegség miatti aggódásról és a betegeskedésről valami egészen másra. Arra, hogy hogyan legyek újra fitt, hogyan fogok megbirkózni ezzel a hatalmas túrával a komfortzónámon kívül.”

Hazel és Mavani gyakorló túrákat kezdett tervezni, és szponzorokat gyűjteni a közeli Loros Hospice Ház számára, amely a túrát szervezte. Egy másik barátja termikus zacskókat varrt számára, amelyekben a megfelelő hőmérsékleten tudta tartani az inzulinját. Mavani mindig is úgy akarta megünnepelni 60. születésnapját, hogy azzal a helyi közösséget is támogassa – és sok-sok előkészület után ez meg is valósult.

A hétnapos túra során Mavaninak napi öt-nyolc alkalommal kellett injekciót adnia magának: gyakrabban és kisebb adagokban, mivel a magasság inzulinrezisztenssé tette.

„Egy órával a csúcs előtt 19 volt a cukrom. A normál értéknek 4 és 7 között kell lennie” – mondja. Kezelés nélkül Mavanit komoly veszély fenyegette, hogy újra diabéteszes ketoacidózisba kerül. „–16 fok volt kint. Rengeteg réteg volt rajtam, például egyszerre három pár kesztyű. Mindent le kellett vennem, hogy beadhassam a gyomromba, egy havas sziklán fekve az inzulint.”

Minden akadályt legyőztem, és ez önbizalmat adott. Már nem féltem a cukorbetegségtől. Arra gondoltam, ha ezt meg tudom tenni, bármit megtehetek.

A túrázás ma már életforma Mavani számára. Nemrég fejezte be a West Highland Wayt és a Cotswolds Wayt, és lefoglalt egy utat a perui Machu Picchuba is. Talán egy napon még Kenyában is túrázni fog. A Kilimandzsáró tetejéről látnia kellett volna azt az országot, ahol felnőtt, ahol az anyja meghalt, amikor Mavani 10 éves volt, mielőtt ő, a nővérei és az apja Angliába költöztek volna és lecserélték a Mombasa strandi pikniket az angol tóvidéki túrákra. „Talán egyszer…” – mondja.

Most már bármi lehetségesnek tűnik Mavani számára. „Nem fogom hagyni, hogy a cukorbetegség meghatározzon. Mindig az leszek, aki voltam.”

Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images

A vizuális tartalom csak illusztráció.

Ezt már olvastad? 

Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye: „Mert a túlélők is hősök”

Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye: „Mert a túlélők is hősök”

Csoma Sándor rendező más perspektívából közelített Sterczer Hilda történetéhez, mint ahogy korábban bárki más tette volna, ezért a hegymászó Erőss Zsolt özvegye áldását adta rá, hogy film készüljön a gyász időszakáról. Hilda ma már jól van, az új életének része, hogy másoknak segít.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter