„Nem kell aggódnunk amiatt, hogy sokkal mélyebbre ássuk magunkat a gyilkosságok történeteiben, mint elődeink – mondta David Wilson, a Birminghami Egyetem kriminológiaprofesszora. – A gyilkosság mindig vezető hír volt, már a viktoriánus kor kezdetétől. Ám azzal sem tudnék vitatkozni, hogy sokkal jobban érdekel minket a téma, mint az őseinket.” Akik évszázadokkal ezelőtt lenyűgözőnek találták a gyilkosságokat, az első sorban ültek a nyilvános kivégzéseken. Az ember halállal való kapcsolata – egyszerre félünk tőle és lenyűgöz minket – nagyon mélyen gyökerezik és ősi.
„Mindig is írtak az emberek ilyen történeteket, ám az író, a történetmesélő ma arra használja ezeket a sztorikat, hogy minél nagyobb drámai feszültséget teremtsen” – magyarázta Wilson. A gyilkossági esetek 90 százalékában elfogják a tettest, és gyakran kiderül, hogy az áldozat ismerősei voltak. „Ám a kriminológia logikus valósága nem hangzik túl drámaian.” Nem véletlenül fókuszálnak a forgatókönyvírók a gyilkosságok két nagy csoportjára: a (sokáig) megoldatlan gyilkosságokra, kegyetlen sorozatgyilkosokra – mint Jeffrey Dahmer például –, és arra a gondolatra, hogy talán mind potenciális gyilkosok vagyunk. Ez utóbbi felvetés legalább annyira rémisztő, mint egy valódi gyilkosság, nem csoda, ha évszázadok óta témája az irodalomnak is, gondoljunk csak Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésére.
A Dahmer, az amerikai sorozatgyilkosról, Jeffrey Dahmerről szóló sorozat jelenleg a legnézettebb a Netflixen
Nem lakik mindenkiben egy Jeffrey Dahmer
A kriminológus szerencsére mindenkit megnyugtat: nem vagyunk mind született gyilkosok. A felvetés, hogy mindenkiben ott szunnyad a gyilkos, nemcsak teljesen hamis, de hozzájárul ahhoz is, hogy igazolást keressünk a gyilkosoknak szörnyű tettükre (bár nem valószínű, hogy a Jeffrey Dahmer által elkövetett szörnyűségek súlyát bármi enyhíthetné), szimpatikusabbá váljanak azzal, ha relativizáljuk tettüket. „Ha azt feltételezzük, hogy mindannyian csak egy lépésre vagyunk attól, hogy gyilkossá váljunk, azzal a tényleges gyilkosok lerázhatják magukról a személyes felelősségüket. Nem, nem, te tetted ezt, és biztos meg tudsz javulni, nekünk segítenünk kell kideríteni csupán, miért kerültél abba a helyzetbe, ahol elvetted más emberek életét.”
„A sorozatgyilkosok, mint Jeffrey Dahmer is például, különösen szeretik magukat úgy előadni, mintha ők csak megtették volna az az egyetlen, utolsó lépést, amihez nekünk, egyszerű embereknek nincs bátorságunk” – mutatott rá a kriminológus. Felidézte például a beszélgetését a nekrofil skót sorozatgyilkossal, Dennis Nilsennel, aki legalább 12 fiút és fiatal férfit ölt meg. Nilsen úgy jellemezte magát, mint „egy átlagos férfi, aki különleges következtetésekre jutott”. Ebben hasonlít Stanley Tucci karakterére a BBC új produkciójában, az Inside Manben, vagy Jeffrey Dahmerre. „Muszáj volt megmondani Dennis Nilsennek is, hogy soha nem voltál átlagos férfi, a különleges következtetésed pedig nem más, mint egy bűncselekmény, amit gyilkosságnak hívnak, és az emberek nem csinálnak ilyet.”
„Ha a gyilkosságot úgy állítjuk be, mint amire bárki képes lenne – vagy olyan filmet készítünk, amiben ezt sugalljuk –, azzal reklámot csinálunk a gyilkolásnak – jelentette ki a kriminológus. – Sok sorozatgyilkos, akivel dolgoztam, előszeretettel manipulálja a saját imidzsét. Ha ezt a narratívát erősítjük, ha alátámasztjuk azt az eszméjüket, hogy amit ők tettek, azt más is ugyanígy megtette volna, lehetőséget adunk nekik, hogy felmentsék magukat a gyilkosságaik alól.”
A vonzó máz helyett társadalmi problémák
Bizonyos esetekben, filmekben, sorozatokban a gyilkosok még vonzó mázat is kapnak, gondoljunk csak A bárányok hallgatnak Hannibal Lecterére. „Ott a gonosz zseni, aki a firenzei építészetről, finom ételekről beszél és rajong Bach toccátáiért. Hidd el, soha nem találkoztam még olyan sorozatgyilkossal, aki ilyen dolgok iránt érdeklődött volna.”
Bizonyos esetekben, filmekben, sorozatokban a gyilkosok még vonzó mázat is kapnak, gondoljunk csak A bárányok hallgatnak Hannibal Lecterére
Ahelyett, hogy akaratlanul is javítanánk a gyilkosok imidzsén, inkább a társadalmi problémákra kellene fókuszálni, amik okozták a gyilkosságot, és amik társultak hozzá. „A Dahmer-ügyben ez a homofóbia volt, ehhez jöttek a rendőrség hibái, ahogy az Dennis Nilsen esetében is történt – mondta Wilson, aki reméli, hogy a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztorihoz hasonló sorozatok segítenek javítani a gyilkosságokkal kapcsolatos nyilvános diskurzuson. –Szeretném, ha kihasználnánk a társadalom rajongását a hasonló sorozatokkal kapcsolatban, hogy más dolgokról is elkezdődjön a beszélgetés.” Jeffrey Dahmer és a hozzá hasonló sorozatgyilkosok a társadalom sebezhető csoportjait célozzák, és jó lenne a kriminológus szerint, ha ezt felismernénk és erre reagálnánk. „Ha a homofóbiát nézzük, ami Dahmer esetében komoly szerepet játszott, ha a szexmunkások kiszolgáltatottságát, az idősek helyét a kultúránkban, sokkal több a tennivalónk, mint elkapni a sorozatgyilkosokat.”
Forrás: Independent Fotó: IMDB, Netflix
