A rúdsport nem azért létezik, hogy a férfiaknak csorogjon a nyáluk

A hazai rúdsport története körülbelül 20 éves, a Covid komoly átalakulásokat hozott a sportág életében.
A rúdsportolókat sokszor összemossák az (akár) erotikus, magassarkúban végzett rúdtánc különböző formáival és előítélettel szembesülnek a tévképzetek miatt.
Az ELTE BEAC Polefitness és Aerial Szakosztályában vannak olyan óratípusok, melyek az izom- és erőnlétfejlesztés mellett az önbizalom és a különböző komplexusok oldására is tudatos figyelmet fordít.

Elsőéves ELTE hallgatóként rengeteg sport közül választhattam, amit szabadidőben űzni lehet. Izgatottan és reményekkel tele iratkoztam fel az első Sport7-es polefitness edzésre, ahol aztán megtapasztalhattam a saját bőrömon, hogy nem is olyan egyszerű „pörögni a rúd körül”. Nem tudtak elijeszteni a másnap megjelenő tenyérni kékülések és az izomláz sem, szerelmes lettem ebbe a sportba, és azóta is kitartok mellette.

Farkas Lillával és Rózsa Enikővel beszélgettem arról, milyen komolyabb szinten űzni a polefitnesst, hogyan lehet gátlások nélkül és bátran mozogni a rúd körül, miért nem kell félni a tükörképünktől, illetve milyen egy igazi szerető közösségbe tartozni.

Farkas Lilla az ELTE BEAC Polefitness és Aerial Szakosztály vezetője és vezetőedződje, emelett sportszervező, sportközgazdász a civil végzettsége. Életének elmúlt 8 évét a BEAC pole határozta meg. Tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetem sportszervező szakán kezdte, majd elnyert egy sportösztöndíjas pozíciót, ami lehetőséget addot egy új szakosztály létrehozására. Így született meg Lilla kezdeményezésének köszönhetően a BEAC Polefitness.

A rúdtánc és a rúdsport nem szinonima

Lilla kilenc éve foglalkozik a rúdsporttal és közvetve a légtornával is. A rúdsport előtt kipróbált mindenféle táncműfajt és sportot. „Amint megtanultam járni, elkezdtem táncolni.”– mondja. Abban a stúdióban, ahol elkezdett rudazni, ingyenes volt az első edzés, és „nehogy már legyen egy olyan táncstílus, amit még nem próbált” alapon elment az edzésre, majd ott is ragadt. „Nem tudtam, mi lesz belőle, nem voltam sem erős, sem hajlékony, egyetlen előnyöm a mozgáskoordináció volt, így ezt kihasználva nagyon gyorsan tudtam haladni, fokozatosan hozzáerősödtem. Majd így jött a képbe a karika és a selyem is.”

Sokan nem tudják, hogy a rúdtánc és a rúdsport nem ugyanaz. „A rúdtáncról mindenkinek a szórakozóhelyeken, minél kevesebb ruhában, magassarkú cipőben táncikálás, kelletés jut eszébe. Azonban a rúdsportban az erőelemek, az akrobatikus elemek dominálnak.” – magyarázza Lilla. A rúdsporttal áll összefüggésben a rúdfitnessz (angolul polefitness), amelynek nevében azért szerepel a „fitness” szó, mert pont olyan rekreációs sportolási tevékenység, mint amikor az ember elmegy aerobikozni, jógázni vagy a konditerembe. A poleftness edzéseken különböző elemek elsajátításán keresztül fejlődik a test, ezért végezhető célzott edzésformaként, ha valaki erősödni szeretne, vagy szimplán a sport szeretetéért is.

Egy csoportos, 60 perces polefitness edzés 10–15 perces – általában gimnasztikus vagy táncos – bemelegítéssel kezdődik, amelyet egy sportág-specifikus bemelegítés követ, amikor a rudazáshoz szükséges ízületek és bőrfelületek bemelegítése a cél. Ezután az edzés elem- és kombináció-tanulásról szól, ilyenkor a saját tudásszintjének megfelelően, egyénileg is foglalkozik az edző a lányokkal, majd az óra egy 5–10 perces nyújtással, hajlékonyítással zárul. A látványos fejlődés eléréséhez általában heti 1–2 edzés szükséges, de persze minden test egyedi. A fejlődést meghatározza az is, hogy mi az edzések célja. Lehet ez munka utáni feszültséglevezetés, amikor eljön az ember ahányszor belefér az idejébe, és jól érzi magát minden kötöttség nélkül.

„Ha valaki nagyon belebolondul, akkor simán jön heti 6 órát is, ha valaki versenyző, akkor lehet, hogy a felkészülés bizonyos szakaszában heti 8-10 órát is edz, ha valaki profi, akkor a határ a csillagos ég.” – mondja az edző.

Lilla kezdőknek leginkább a heti 1–2 edzést ajánl, illetve ezek mellett a különböző óratípusok váltogatását, mert az egymáshoz közel álló sportágak jól kiegészítik egymást. Lehet gyorsabb és látványosabb a fejlődés, ha heti 6 rúd edzés helyett heti 2 rúd, 2 karika és 2 nyújtás órára jár valaki.

Egy rudasnak főleg a felsőteste erősödik meg látványosan, leginkább a váll és a bicepsz. Köszönhető ez a középhaladó elemeknek, amikor az ember csak karból kell felhúzza magát, vagy csak felsőtestből tart. A rúdsport az egész testet átmozgatja, komplex edzésforma, mert minden testrészt használni kell, legyen szó forgásról vagy pózról. Hogy önmagában a rúdsporttól lehet fogyni az tévhit, azonban biztosan formásodik és erősödik tőle az ember, fejlődik az állóképessége.

Havadtői Emese, edző a rúdon

Havadtői Emese, edző a rúdon

„A rúdsport esztétikai sport, amely gyönyörködtet és boldoggá tesz”

A 2000-es években ismertté vált polefitness célja az is, hogy nők, egymás között, egy bizalmas környezetben, tükör előtt, fokozatosan hozzászokjanak saját és egymás testéhez, annak látványához. Elfogadják, hogy ők is tudnak valami szexit vagy nőieset tenni, és látják, hogy a testük fokozatosan egyre több mindenre képes. A tanítványok önbizalmának növelése nagyban függ az edzőtől is. Vannak olyan edzők, akik komplexebben szemlélik ezt a sportot, és átadnak önismerettel vagy táncterápiával kapcsolatos tudást is a konkrét elemek mellett. „Egyes eseteket nem lehet csak edzőként lerendezni – mondja Lilla, ilyenkor át kell váltani és embernek kell lenni, vagy ha az edzőnek van affinitása az ilyesmihez, akkor pedagógusnak is kell lenni. Bármikor előfordulhat, hogy az óra kellős közepén valaki leül a sarokba, és elsírja magát, lejön a rúdról és pánikrohamot kap, vagy bármi váratlan dolog történik, amelyre edzőként nem vagyunk felkészülve, de le kell reagálni” – magyarázza Lilla.

Lilla kifejlesztett egy óratípust, mely fantázianeve a Pole-flow. Az órákon színházi, önismereti és színészmesterség technikákat ötvöz a rúdtánccal. A tanítványok kimondottan olyan feladatokat kapnak, amelyben közelebbről találkoznak önmagukkal, megbolygatja az önismeretüket, komfortzónán kívül kell mozogniuk. Improvizációs feladatokat hajtanak végre, ezalatt szól a zene, nekik pedig meghatározott kereteken belül kell mozogniuk a rúddal, és közben instrukciókat kapnak. Például: mozogj úgy, mintha boldog lennél/mintha szomorú lennél. „Komfortzónán kívüli feladatot kapnak, és az nagyon komoly feladat nekik az önismeret szintjén. Úgy mennek haza, hogy sokkal többet kaptak, mint egy sima edzés, dolgozniuk kell magukon is. A Pole-flow órák része mindig a beszélgetés is, nem lehet feloldás nélkül hazaengedni őket. Sokan ezeken a foglalkozásokon jutnak el oda, hogy mernek tükörbe nézni, mernek improvizálni és mernek nőiesen táncolni a rúd körül, annak ellenére, hogy mi a rúdsportot népszerűsítjük.” – meséli élményeit Lilla.

Mindezek mellett van a rúdsportnak még magasabb szintű, rúdakrobatikával kiegészült műfaja, ahol például az egyik rúdról átszaltóznak a másikra. Nagyon látványos, főleg férfiak űzik. Belátható időn belül valószínűleg ez az ágazat válhat olimpiai sportággá. Azonban elindulva a versenyzés világa felé létezik az art vonal, amely a művészi önkifejezést teszi hozzá a rúdsporthoz. Még mindig a rúdsportban mozgunk, de fontos benne az előadóművészet, hogy legyen egy produkció, egy komplex performansz, amelynek esetleg van története, elmesél, kifejez valamit, nagyon fontosak a táncos készségek is. Ezek mellett vannak freestyle versenyek is, amelyek abban különböznek az artistic vonaltól, hogy sokszínűbb, sokkal nagyobb az előadó mozgástere, az önkifejezés és az önmegvalósítás kap itt nagyobb szerepet.

A leglátványosabb koreográfiák mégis a tradicionális rúdtánchoz nyúlnak vissza. A glamour vagy exoctic versenyeken kötelező magassarkúban táncolni, sokszor kötelező ledobni egy ruhadarabot. „Az egész rudas társadalom a sztereotípiák ellen harcol, mégis mindenki egyre bátrabb, és egyre nagyobb teret nyernek az exotic és glamour versenyek. Komoly sportértéke van, amely elsőre nem is látszik: mindenki azt veszi észre, hogy magassarkúban, szexin hullámzik meg terpeszt nyit valaki, de a versenyprodukciók is akkor értékelhetők igazából, ha ott van mögötte az erő, a hajlékonyság. Ugyanazt a híres zászló elemet tartja ki valaki, mint egy rúdsport versenyen, csak egy 10 inches cipőben.”

Egy sima polefitness edzésen az ember megtanul egy elemet, és ha fotót szeretne róla, akkor azt csak néhány másodpercig kell kitartania. Egy versenyprodukció azonban 3–3,5 percnél kezdődik. A versenyző 3–4 percen keresztül a színpadon egyedül – vagy ha olyan a kategória, akkor párban – produkciót mutat be. Teszi mindezt általában két rúdon: az egyik egy fix rúd, a másik forgórúd, amely a saját tengelye körül forog, és másképp látványosabb elemeket lehet rajta bemutatni. Egyenlő arányban kell a két rudat használni, illetve a talajos elemeket is külön pontozzák. Adott versenyeken meg van szabva, hogy hány erő- és hajlékonysági elemet tartalmazzon a produkció, ezek mennyi pontot érnek, hányszor kell felmászni a rúd legtetejére, milyen mászási technikákat kell alkalmazni.

Szűcs Rebeka a „nyújtott lábas túzoltót” gyakorolja

4 éves kortól egészen 70-ig

A sport Magyarországon a 2000-es években került a köztudatba rúdtánc vagy exotikus tánc nevekkel, majd ez fejlődött a csoportos polefitness órává, ami nem a szexizésről szól, hanem a sportos változatáról: ez a DOLLHOUSE Stúdiónak köszönhető, Pirner Alma vezetésével. Itt képződtek az első versenyzők és edzők, a generáció, mely lehetővé tette, hogy Magyarország minden szegletébe elterjedjen a polefitness. A Covid előtt minden nagyvárosban volt egy stúdió, Pesten több is, egy évben 8-10 magyar verseny is megrendezésre került. „Most átalakulóban van, a népszerűsége nem csökken, csak az embereknek kevesebb ideje, lehetősége, pénze van edzeni, kevesebb a verseny és rudas esemény, sok stúdió nehéz helyzetbe is került a Covid, majd a válság miatt, így folyamatosan változik a hazai rudas élet.”

A polefitness nem csak a fiatalok körében közkedvelt. „Nálunk a családban kipróbálta a húgom, az apukám, és az ő anyukája, a nagymamám is. A legfiatalabb tanítványom 4 éves volt, a legidősebb pedig olyan 60–70 körül. Az is előfordult, hogy egy edzésemre 3 generáció jött el. Mindenkinél meg kell találni az utat, hogyan szólítsam meg és vezessem be ebbe a sportágba.” – fejti ki Lilla. A kisgyerekek játszótérként tekintenek a rúdra, a tinilányokat a sportos, akrobatikus rész fogja meg, a fiatal felnőtteket inkább a nőiesség megélése vonzza be. Az idősebb nők szeretnének megőrizni valamit, például eddig aktív életet éltek, és vágytak egy kihívásra, amivel megőrizhetik az egészségüket, vagy „pont átszakadt valami gát, és újraélik a fiatalságukat, kipróbálnak valami újat. Az BEAC Polefitness stúdióba leginkább egyetemisták, fiatal felnőttek járnak, azon belül is a lányok vannak többségben, általában kezdők. A lányok 80%-a semmilyen más sportág mellett nem tudtak elköteleződni, mert nem találták meg azt a sportágat, amely lázba hozza őket. „Ezeknek a lányoknak a többsége utálta a testnevelés órát a középiskolában, csupa rossz élményük van, úgy szoktak bejönni az első edzésre is: »Utáltam a tesiórát, és nem tudok kötelet mászni.« A legtöbb ideérkező lánynak van valamilyen komplexusa, – ezt nem kell pejoratívan érteni, mert ha az utcán körbenézünk, akkor bárkiről el lehet mondani – szorong, önértékelési, étkezési, családi problémái vannak, rossz a párkapcsolata. Ezek a lányok egymásra találnak, edzőként is tudunk nekik segíteni, így rájönnek, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, egymáson is tudnak segíteni és kimozdítani egy-egy mélypontról.” – mondja Lilla.

Sokak számára ismerős lehet az a jelenség, amikor egy közösségben sok a lány, sok a nő, korosztálytól függetlenül, és megjelenik a klikkesedés, civakodás, sértődés. Azonban a BEAC-hoz járok közül rengetegen elmondják, hogy ez az első női közösség, amit legalább elviselnek, de többségében igazán jól érzik magukat. „Nagyon szerencsésnek tartom magunkat, hogy ilyen jó a közösség nálunk.” – jegyzi meg Lilla mosolyogva.

Az első polefitness edzésen általában mindenki félénk. „Amikor először bejön valaki edzésre, akkor az a jellemző, hogy hosszabb nadrág, többet takaró felső van rajta. Mindenki nézi a másikat, hogy kinek milyen a testalkata, kinek milyen a ruhája, ki mit mer megengedni magának. Fél év rudazás után, – folytatja Lilla – egyénfüggő, hogy hogyan és mikor, elkezdenek jönni az egyre csajosabb, egyre többet mutató és egyre drágább, kimondottan rudas edzőruhák. Azokban már jobban érzik magukat, a fotón jobban mutatnak, de a legfontosabb tényező, hogy már fel is merik venni ezeket.”

Rúdsportban kizárólag azért „kell” ennyire rövid ruhákat viselni, mert a legtöbb elem akkor kivitelezhető, ha az ember a bőrével tapad a rúdhoz. Például csak hónaljjal, hassal vagy belső combbal. Ezzel magyarázható, hogy aki több ideje rudazik, az egyre kevesebb ruhában tölt fel képet magáról a közösségi médiás felületére. „Eljön az a pillanat, hogy az embernek igénye, hogy valami mutatósabb, csinosabb ruhát vásároljon, és abba jöjjön edzésre. Lehet soha nem tesz ki fotót, soha nem megy el fotózásra vagy versenyre, de az edzésen akkor is ez a plusz töltet.”

A férfiak tekintete

A férfiak körében Magyarországon hullámzó a rúdsport közkedveltsége. Amikor a sportos oldal kerül előtérbe, akkor megugrik a népszerűsége, azonban amikor az kerül rivaldafénybe, hogy feminin fiúk űzik ezt a sportot és magassarkúban táncolnak, akkor ez visszaveti a keresettséget. Lilla hangsúlyozza: „Mint a sportos oldalt erősítő edző, azt szeretem, ha olyan fiúk/férfiak jönnek hozzánk, akik inkább az erőelemek miatt jönnek, de ez teljesen egyedi, én szeretek erősíteni, szeretek másokat erősíttetni.” Viszont járnak edzésekre olyan feminin/táncos férfiak is, akik ugyanúgy, mint a lányok, a tánc szeretete miatt látogatják ezeket az óratípusokat, és nem fő céjuk a zászló megtartása, az erősödés. „Van PoleStrong, PoleWarrior óratípusunk, ahova kimondottan várunk fiúkat/férfiakat, de nem is kell megkülönböztetni, hogy fiú vagy lány vesz részt, mert a cél közös: mindenki valamilyen erősítő feladatot hajtson végre, kortól, nemtől alkattól függetlenül.”

A fiatal, egyetemista sportolók esetében fordul elő, leginkább ismerkedéskor, hogy vacillálnak, elmondják-e mit sportolnak, mert teljesen bizonytalan, hogy a másik fél pozitívan vagy negatívan reagál erre az információra. Előfordul az is, hogy az emberre pejoratív megjegyzéseket tesznek, rúdtáncosként bélyegzik meg, majd ezt beleszövik minden poénba. Egy idő után ez mindenki számára idegesítő tud lenni, mert elismerik, hogy ez egy sport, azonban az ilyen megjegyzések miatt valószínűleg továbbra is az van a fejükben, hogy ez valami szexi. „Van, aki erre ad alapot, mi is tudjuk a rúdsportot szexin művelni, feltenni a közösségi médiára. Sőt, sokszor azért is csináljuk, hogy főleg mi, fiatal felnőttek, lányok, nők mi magunkat is szexinek érezzük. Sportolóként, edzőként, szakosztályvezetőként nagyon fontos erősítenem a sportos oldalát (hosszú nadrágban edzem, nem töltök fel pucsítós képeket), hogy azt erősítsük a közvetlen környezetünkben, hogy ez sport, nem az a szexi rúdtánc.” – magyarázza Lilla.

Lilla párja nem tartja szexinek a rudazást. A közvetlen környezete is sportkedvelő emberekből áll, így nem találkozott bántó sztereotípiákkal. „A párom szerint kimondottan nem szexi, mert látja az árnyoldalait. Úgy ismert meg engem, hogy edző voltam, már eljött az első versenyemre, végigjárta a versenyfelkészülést, és látta, hogy mennyi a fájdalom, a lila folt, a zúzódás, az ínhüvelygyulladás, mennyire fárasztóak az edzések, lehorzsolódik a bőröm, bőrkeményedéses a tenyerem, mennyit pénzt el kell költeni edzésre, ruhára, teremre. Milyen hosszú és küzdelmes folyamat, amíg egy elem tényleg szép lesz. Ezáltal a munkát és a sportot látja mögötte, így bármilyen, szerintem szexi, koreográfiát készítek, ha fölveszem félhomályban és magassarkúban táncolok, akkor sem tudja azt mondani rá, hogy szexi, mert még mindig a sportot látja mögötte.”

Az BEAC Polefitness órák lényege, hogy aki az edzésekre jár, az többet vigyen haza, mint izomlázat. „Érezze, hogy feltöltődött, kapott valamit, amitől jobban érzi magát ma vagy holnap, vagy akár hosszabb távon, érezze magát erősnek, szépnek.”– foglalja össze Lilla. A közösség tagjai támogatják egymást, még edzésen kívül is, a Covid sem akadályozhatta meg őket ebben. Az órákon születnek barátságok, kivirulnak az emberek, megtalálják a saját útjukat.

Pucher Natalia sarokakasztásos napraforgó pozícióban

Pszichológus a rúdon

Rózsa Enikő az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pedagógia szakán kezdte tanulmányait, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen fejezte be, pszichológián. 2019-ben kezdett el rúdsportolni ELTE Alumniként, azonban már korábban tervezgette, hogy belekóstol ebbe a sportágba.

Az első alkalom után 3 napig alig tudta megmozdítani a kezeit, viszont jóleső érzés fogta el tudva, hogy a fárasztó gyakorlatokat is végre tudta hajtani. Tetszett neki a kihívás, amely elé a sport állította. „Remek lehetőséget láttam benne a nőiesség megélésére, az önreflexióra, na meg a közösség miatt is határoztam el magam a polefitness mellett.” Ez lett az első sport, ami mellett igazán kitartott. Korábban kosárlabdázott, amit az edző hozzáállása miatt hagyott abba, belekóstolt az aikidóba is, legerősebben viszont a testnevelésórák rémképei élnek benne. „A BEAC Polefitness ezután kellemes csalódás volt” számára, ugyanis az edzők és a többi csoporttárs körében remekül érezte magát, befogadó közösségre talált. Azt tapasztalta, hogy „nem számít, ki milyen magas, hány kiló, éppen rossz-e a haja, mindenkit egyformán befogadott a közösség”. Az edzéseken mindig jelen van a közös ujjongás, folyamatos szurkolás, sokszor hangosan is: „A többiek jobban elhiszik, hogy más meg tudja csinálni a gyakorlatot, mint az illető maga.” – mondja Enikő.

„Régen izgultam, hogy mi lesz, ha azt mondom, hogy polefitnessezek, de soha nem kaptam negatív visszajelzést.”

Enikőnek saját magával a legnehezebb elfogadónak lenni. „Az önelfogadással nem vagyok még az út végén”, azonban hatalmas löketet adott számára, amikor elkezdett poledance órákra járni. „Nem az órát utáltam, hanem magam, ahogy benne vagyok.” Eleinte nehezen ment „tényleg úgy tenni, mint aki gyönyörűnek érzi magát”, állandóan ott volt a tükör, nem szeretett belenézni. Azonban szép lassan meg tudta engedni magának, hogy kényelmesen mozogjon a koreográfiákban. Az ezekről készült videókat még mindig nem látta, azonban elhatározta, hogy ehhez a ponthoz is eljut. „Messziről indultam, besasszéztam a poledance-be, de szeretnék továbbmenni az önelfogadásnak ezen az útján”.

3 fotó megtekintése

Sokat segítettek Enikő számára a visszajelzések, amiket az órákon kapott: akár saját maga részéről, akár a többiektől. Az órán készült fotókkal követni tudja a fejlődést, még akkor is, ha nem mindig azt látja, amit szeretne.

„Szeretem, hogy az itteni fotók nem megkomponáltak, látszanak rajta az emberek, nem csak a tökéletes spárga, a tökéletes spicc. A csoportba is fel lehet tölteni az egyéni sikereket, és nagyon nagy löketet ad, hogy nem csak az van kirakva a kirakatba, ami tökéletesre sikerült.”

Jólesik számára, hogy nem csak kapja a visszajelzéseket, hanem ugyanúgy ő is tud adni mások számára. Ezzel néha beleesik a többiekkel való összehasonlítás csapdájába, hogy mások „sokkal hajlékonyabbak, sokkal erősebbek”. Tudja, hogy a saját fejlődése az elsődleges, és erre igyekszik magát mindig emlékeztetni. A személyes sikerek egyik összetevője, ha az ember időt és energiát fektet a polefitnessbe. „Megpedzegette az egómat, amikor egyszer azt a visszajelzést kaptam, hogy akár mehetnék én is versenyre”. Azonban látva edzőtársán, hogy elképzelhetetlen mennyiségű munka van egy ilyen felkészülésben, realizálta, hogy nem tud ennyi energiát belefektetni.

Enikő egyértelmű változást figyelt meg nem csak a fizikai állóképességén, hanem az önbizalmának növekedésében is. A polefitness számára kikapcsolódás, ugyanakkor egy lehetőség is, hogy elfogadja önmagát, elmélyedhessen a saját nőiességében. Az edzések során megtalált egy olyan szerető és befogadó közösséget is, ahol mindig jól érezheti magát.

Lilla és Enikő szavaiból kiderül, csak akkor lehet igazán betekintést nyerni a rúdsport kulisszái mögé, ha az ember ellátogat egy edzésre, és megtapasztalja, hogy milyen nehéz tud lenni eleinte a legkönnyebb feladat is. Rengeteg munka van azon sportolók mögött, akik úgy hajtják végre a gyakorlatokat, mintha az a világ legegyszerűbb feladata lenne, közben pedig kecsesek, nőiesek, erősek, hajlékonyak, és sorolhatnám azokat a jelzőket, amelyekkel fejet hajtok a sportág haladói és profijai előtt. Másként nézem azóta a Rockabye című szám videóklipjét, ami igazán megragadja azt az érzést, amikor az ember igazán önmaga lehet és bátran tud mozogni a rúd közelében (minden, amit egy kezdő rudas kitűz elérendő célként magának). A filmkedvelők figyelmébe ajánlom a Strip down, rise up című filmet is, amely bemutatja a folyamatot, ahogyan elfogadja az ember a tükörben látottakat, saját testét, és megtanulja igazán szeretni önmagát.