Amikor a szerelem csak egy álca - Így hálozzák be a fiatal lányokat a loverboyok

Amikor a szerelem csak egy álca – Így hálózzák be a fiatal lányokat a loverboyok

2023. március 29.
A loverboynak nevezett módszer azt jelenti, amikor a férfiak fiatal lányokat, nőket csábítanak el kifejezetten azért, hogy egy kis idő után a megélhetésükre, illetve a közös jövőjükre hivatkozva prostitúcióra kényszerítsék őket. A kezdeti kedvességet és figyelmességet idővel felváltja az erőszak, és a prostitúcióból szerzett pénzt teljes egészében magukra fordítják.

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának becslése szerint Európában körülbelül egymillió nő érintett a prostitúcióban, akiknek egyhetede az emberkereskedelem áldozata – magyarán nagyjából 140 ezer olyan nő él a kontinensen, akit szexuális célú kizsákmányolás érdekében eladtak. Magyarország az  emberkereskedelem melegágyának tekinthető: az összes EU-ban regisztrált áldozat közül ugyanis magyar nemzetiségűek vannak a legtöbben. További megdöbbentő adat, hogy az EU-ban azonosított magyar nemzetiségű, szexuális célú emberkereskedelem-áldozatoknak 64 százaléka gyerek, ráadásul a gyerek áldozatok 7,4 százaléka 11 évnél fiatalabb. 

Ahogy arról egy korábbi cikkünkben is írtunk, ma Magyarországon borzasztóan korán, 12-13 évesen kerülnek a prostitúcióba a lányok, akiket nagyon gyakran a saját családjuk kényszerít a szexkereskedelembe, vagy ad el emberkereskedőknek. De az is általánosnak számít, hogy a fiatal lányokat úgynevezett loverboyok csábítják el, és szerelmet színlelve ráveszik őket a prostitúcióra. Pontosan ez történt a 19 éves egyetemistával, Aliciával is. Az ő története következik.

Alicia története

„Mindig is szerettem tanulni, szerettem a könyveket” – meséli Alicia, akinek az eredeti nevét a téma érzékenysége miatt megváltoztatták. A lány néhány évvel ezelőtt érkezett egy kelet európai egyetemre külföldi diákként, és élvezte, hogy új kultúrákat, illetve embereket ismerhet meg. „Bár sok új ismerőst szereztem, igazi barátaim ebben az időszakban nem igazán voltak” – mondja a lány, akinek ebben a magányos időszakában lépett be az életébe egy váratlan szerelem. Alicia egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a kifejezetten sármos, lehengerlő férfival, akinek a kedvessége és nagyvonalúsága azonnal magával ragadta a lányt. Gyanútlanul vágott bele a kapcsolatba, nem is sejtve, hogy az ártatlannak induló kaland hamarosan drámai fordulatot fog venni. 

Alicia a szexkereskedelem túlélője. A lányt a futtatója a loverboy módszerrel hálózta be, aminek lényege, hogy a bűnözők szerelmet színlelve kerülnek közel az áldozataikhoz, egyéb szociális kapcsolataikat fokozatosan leépítik, majd átmeneti anyagi problémák vagy a közös jövő megalapozásának ürügyén rábírják őket a prostitúcióra. Az így szerzett bevételeket jelentős részben vagy teljes egészében elveszik, és saját megélhetésükre fordítják. A kezdeti udvarlás és figyelmességek után ekkor már fenyegetések és fizikai erőszak is érheti a megtévesztett és csapdába esett nőket. 

Néhány héttel a megismerkedésük után a férfi felvetette Aliciának, hogy a lány tartson vele és barátaival egy külföldi nyaralásra. A lány nagyon izgatott lett az ötlet hallatán és azonnal igent mondott. A barátja azt ígérte neki, hogy ez az utazás lesz a közös életük kezdete. A férfi elkérte Alicia minden okmányát, mondván, hogy szüksége van rájuk a nyaralás megszervezéséhez, a lány pedig gondolkodás nélkül oda is adott neki mindent. Nem gondolt semmi rosszra, kifejezetten örült neki, hogy a szerelme „mindenről gondoskodik”.

Megérkezésük után rögtön belevetették magukat éjszakába és szórakozni mentek egy helyi klubba. A pár egész este ivott és táncolt – Alicia boldognak, szabadnak és szerelmesnek érezte magát. A tökéletes nyaralás azonban hamarosan rémálommá változott. Aznap hajnalban a „barátja” megerőszakolta Aliciát – majd ugyanígy tettek a férfi haverjai is. Reggelre a nő testét tetőtől talpig zúzódások borították, ám a megpróbáltatásainak ezzel még messze nem volt vége. A férfiak fegyvert fogtak rá, egy teherautóba tuszkolták és figyelmeztették, hogy ha egy hangot is hallat, gondolkodás nélkül megölik. A lány néhány óra múlva egy idegen városban, egy lerácsozott ablakú szobában találta magát. Ezután arra kényszerítették, hogy mindennap idegen férfiakkal szexeljen. Magyarán a nőt mindennap több férfi is megerőszakolta. „Bezártak egy olyan szobába, ahol nem lehetett látni, mi történik odakint, nem lehetett látni semmit” – meséli Alicia. „Nem tudtam, hogy nappal volt-e, vagy éjszaka. Egyedül voltam és teljesen összetörtem.” Aliciának óriási szerencséje volt: rengeteg sorstársával ellentétben ő sikeresen meg tudott szökni a fogvatartóitól és az Üdvhadsereg segítségével biztonságosan haza tudott jutni.

Bár a lány története egyáltalán nem számít egyedinek, bizonyos szempontból Alicia mégis különbözik a szexuális célú emberkereskedelem tipikus áldozataitól. Ahogy arra kampányábanNemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) is felhívta a figyelmet, a szexuális célú kizsákmányolás esetében jellemzően azok a nők a legkiszolgáltatottabbak, akik mélyszegénységből érkeznek, alacsony iskolázottságúak, rossz családi körülmények között vagy gyermekotthonokban élnek, már gyermekkorban traumatizáltak, sokszor pedig roma származásúak, és gyakran már saját gyermekekkel is rendelkeznek. A fiatalok a sérülékenységük miatt sokkal könnyebben hisznek a hamis ígéreteknek, a befolyásolásnak, szép szavaknak, függő helyzetük miatt pedig sokkal kiszolgáltatottabbak a felnőtteknél.

A kelet-európai emberkereskedelem legutóbb Andrew Tate kapcsán került a nemzetközi híreke. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Tate-et néhány hónappal ezelőtt Romániában tartóztatták le, ahol emberkereskedelem, szervezett bűnözés, valamint nemi erőszak miatt indítottak eljárást ellene. A vádak szerint Tate ugyancsak a loverboy módszert használva hálózott be fiatal nőket, majd arra kényszerítette őket, hogy részt vegyenek a cam-girl üzletében. Nem véletlenül döntött úgy az eredetileg amerikai-brit származású Tate, hogy Bukarestbe teszi át a székhelyét: Magyarországhoz hasonlóan Románia is élen jár a szexkereskedelem terén. 2020-as adatok szerint az Egyesült Királyságba szállított emberkereskedelem áldozatául esett nők közel háromnegyede Romániából származik, és többségük végül a szexiparban szokott kikötni.

Forrás: bylinetimes.com, Fotó: Getty Images