Míg jó pár éve csak legyintettek rá, ma már rengeteg pszichológus, kutató és politikus állítja, a magány és a társadalmi elszigeteltség valós probléma a világ számos részén. Ráadásul a probléma különösen kiéleződhetett a 2020-as évekre, különféle társadalmi és technológiai változások hatására.
A magány és az egyedüllét gyakran összekapcsolódik a fejünkben. De kevés kutatás mutatta ki, hogy lenne valódi összefüggés a kettő között – legalábbis mostanáig. A Journal of Research in Personality című folyóiratban szeptemberben megjelent tanulmányban az Arizonai Egyetem kutatói megállapították, hogy a magányos idő nem mutat szoros összefüggést a magányosság érzésével, vagyis mindaddig, amíg az ember nem tölti egyedül idejének 75%-át.
Más a fiatalok és az idősek magányossága
A kutatók azt is megállapították, hogy a magányosság érzése az életkortól függ. A körülbelül 40,5 évesnél fiatalabb felnőttek esetében nincs összefüggés az elszigeteltség és a magányosság között. Az idősebb felnőttek körében (azaz a 68 év felettiek esetén) azonban erős kapcsolat van a két fogalom között, mondta David A. Sbarra, az Arizonai Egyetem pszichológia professzora, a tanulmány egyik vezető szerzője.
„Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy az idősebb felnőttek másképp élik meg az elszigeteltségüket, mint a fiatalabbak” – mondta a HuffPostnak. „Egy hosszabb egyedül töltött időszak alatt megfogalmazódik bennük a félelem, hogy ezt a magányos időszakot még több magányos időszak követheti.”
A kutatás kimutatta, hogy a fiatalabb amerikaiak számára – akik közül sokan krónikusan sok időt töltenek online – a közösségi médiában töltött idő segíthet elhárítani a magányosság érzését. „Míg az idősebb felnőttek talán akkor vannak igazán egyedül, amikor valóban egyedül vannak, addig a fiatalabb felnőtteknél megeshet, hogy egyedül ülve a szobában is szocializálódnak másokkal az interneten keresztül” – mondta. „A közösségi média és az online szocializáció térhódítása valóban arra késztet, hogy megkérdezzük, mit jelent valóban egyedül lenni” – tette hozzá a kutató.
Az elszigeteltség érzésében mutatkozó generációs különbségek az idősebbek, különösen a nyugdíjasok szocializálódási lehetőségeinek hiányával is összefügghetnek. A HuffPost egy idei év eleji cikkében David Narang Los Angeles-i pszichológus azt mondta, hogy „a munkahelyi kapcsolatok elvesztése fontos tényezője lehet a magányosságnak”.
A társadalom „nem úgy szerveződik, hogy vannak olyan találkozóhelyek, amelyeket mindenki rendszeresen látogat” – mondta Narang, és ezért a nyugdíjasoknak különösen tudatosan kell keresniük ezeket a társas kapcsolatokat.
A magány közegészségügyi probléma
Sbarra és csapata azért akartak elmélyedni ebben a témában, mert a magány egyre inkább közegészségügyi problémává vált. Az év elején az Egyesült Államok főorvosának jelentése szerint az Egyesült Államokban a széles körű magányosság járványos méreteket öltött, és olyan halálos egészségügyi kockázatot jelent, mint napi egy tucat cigaretta elszívása.
Kutatások kimutatták, hogy a magány és a társadalmi elszigeteltség a demenciától és a szívbetegségektől kezdve a stroke-on és a depresszión át a korai halálozásig mindenféle betegség fokozott kockázatával összefügg. Hogyan tudták a kutatók mindezt tanulmányozni? Matthias Mehl, a tanulmány egyik vezető szerzője, az Arizonai Egyetem pszichológiaprofesszora egy egyedülálló eszközt fejlesztett ki annak tanulmányozására, hogy a 400 kutatásban részt vevő egyén milyen gyakran volt egyedül. Az Electronically Activated Recorder, azaz az EAR egy okostelefonon lévő alkalmazás, amely a résztvevők engedélyével 12 percenként 30 másodpercig rögzíti az általuk adott hangokat.
„Van egy csapatunk, akik felülvizsgálják a hangfájlokat, hogy értékelést készítsenek arról, hogy a résztvevők egyedül vannak-e vagy másokkal töltik az idejüket: tévét néznek-e, vezetnek-e, telefonálnak-e, vagy más módon interakcióba lépnek-e valakivel” – magyarázta Sbarra. „Kiderült, hogy a minősítőink nagyon jól tudják ezt a meghatározást használni.”
