Ha beírom a Google-ba, hogy “kókuszolaj használata” rögtön 118 000 találatot dob fel, és ez csak a magyar cikkeket jelenti. A sütés-főzés mellett kikiáltják többek között a legszuperebb sminklemosónak, szemránckrémnek, testápolónak, fogkrémnek (?), napvédőnek (ezt azonnal felejtsétek el, hiszen nem véd a káros napsugaraktól) és nem utolsó sorban hidratálónak vagy pattanástalanítónak. A főként közepes láncú telített zsírsavakból álló kókuszolaj vagy kókuszvaj/zsír (ez utóbbiak ugyanazok, mint az olaj, csak megszilárdult formában) valóban kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, úgy mint:
• antibakteriális
• vírus- és gombaellenes
• sebgyógyító
Mi az a kókuszolaj?
A kókuszpálma érett húsának szárítása után sajtolással nyerik ki ezt a fehér színű zsiradékot. 24°C az olvadáspontja, ekkor folyékony olajjá változik. Az egészségre gyakorolt hatásairól oldalakat lehetne írni, ezért ezt most kihagynám, főleg, mert tele van vele az internet. A hátulütőiről viszont elég kevés szó esik, pedig a száraz, érzékeny és a pattanásokra hajlamos bőrűek nagyot csalódhatnak benne.
A kókuszolaj pattanásokat okozhat
A kókuszolaj komedogén indexe (vagyis, hogy mennyire tömíti el a pórusokat és okoz aknékat) 4-es a 0-tól 5-ig terjedő skálán (0: nem okoz pattanást, 5: nagyon is okoz). Vagyis aknéra hajlamosít(hat). Vannak olyanok, akiknél semmilyen panaszt nem vált ki, ugyanakkor sokan épp az ellenkezőjét tapasztalják, és hirtelen múlni nem akaró pattanások vagy mitesszerek lepik el az arcukat, vagy akár a testüket.
A kókuszolajban található laurinsav (ami egyébként egy, az anyatejben is megtalálható csodálatos immunerősítő anyag) baktériumölő, de ezzel együtt eltömítheti a pórusokat. 2009-ben készült egy ilyen kutatás, ami ennek a savnak az aknékra gyakorolt hatását vizsgálta, de egyértelműen ez sem bizonyította, hogy jót tenne velük.
A puding próbája az evés. Szóval mielőtt kilószám kennéd a fejedre az extra szűz kókuszolajat, majd elszörnyedve szembesülnél újdonsült ragyáiddal, először csak kis területen, kevéske mennyiséggel próbálkozz, hogy lásd, mi a hatás! Ez ugyanúgy vonatkozik a piacon kapható arc- és testápoló termékekre, melyek INCI-jében fellelhető a kókuszolaj.
Úgyhogy, ha hajlamos vagy a kipattogzásra, arra mindig figyelj, hogy az összetevők között (főleg az első 5 helyen) lehetőleg ne legyen belőle! A kókuszolaj olyan neveken szerepelhet, mint Coconut Oil, Cocos Nucifera Oil, Sodium Cocoate, Potassium Cocoate vagy Cocamidopropyl Hydroxysultaine.
Tipp: Ettől még például a hajad végét bátran ápolhatod vele, annak ártani biztos nem fog. Sőt, belsőleg is fogyaszthatod, így te is kiélvezheted az egészségre gyakorolt áldásos hatását. Sajnos nekem sem vált be, mint arcápoló, pedig nagyon szerettem volna hinni benne, de sütni-főzni imádok vele.
A kókuszolaj száríthatja a bőrt
Bizony. Annak ellenére, hogy a kókuszolaj valóban egy olajféle, amit a bőr magába szív, egyesek meglepődve tapasztalhatják, hogy hidratálás helyett csak még szárazabbá teszi a bőrüket. Az egyik magyarázat az lehet, hogy ha olajat kensz magadra, a szervezet azt a jelet kapja, hogy elég hidratált a bőr, ezért mérsékli a faggyútermelést. Így épp az ellenkező hatást éred el, mint amit szerettél volna. Ez sem 100%, de vannak olyan extrém száraz bőrűek, akik ezt tapasztalják.
Ha tovább szeretnéd olvasni a cikket, kattints Peonilla oldalára!