Arcplasztikám volt szike nélkül – Kipróbáltam a bukkális masszázst, és most mindent elmesélek róla

2022. június 01.
35 éves vagyok, ahogy mondani szokták, „a koromhoz képest jól tartom magam”. Bőrápolás terén próbálok tudatos lenni, egészségesen étkezem és a megfelelő hidratáltságra is odafigyelek. De hiába teszek meg minden tőlem telhetőt, az évek múlása az utóbbi időben egyre inkább elkezdett meglátszódni az arcomon. Ezért döntöttem úgy, hogy eljött az ideje profi szakember segítségét kérnem.

A húszas éveimben én is azoknak a fiatal nőknek a táborát gyarapítottam, akik minden alkalommal utálattal, elégedetlenkedéssel néztek a tükörbe. Nem szerettem az arcomat, a vonásaimat, sosem tartottam magamat elég szépnek. Ha lett volna rá pénzem és lehetőségem, bármikor gondolkodás nélkül kés alá feküdtem volna, hogy az egész fejemet átműttessem.

Azt hiszem, harmincéves lehettem, amikor több mint egy évtizednyi önutálat után valami átkattant az agyamban, és végre valahára kibékültem saját magammal: elfogadtam a nem elég szimmetrikus arcomat, a túlságosan is széles állkapcsomat, és még a tizenéves korom óta a szemem alatt éktelenkedő mély karikákat is. Sőt, nemcsak elfogadtam, de talán meg is szerettem magam. Onnantól kezdve kezdtem el egyre inkább arra koncentrálni, hogy egy megfelelő bőrápolási rutin kialakításával minél jobban megpróbáljak vigyázni arra, amim van.

A sors fintora, hogy ez a felhőtlenül boldog időszak nem tarthatott túl sokáig. Bármennyire is figyeltem a bőrápolásra, az időt így sem tudtam megállítani: ha lassan is, de az arcom évről évre változni kezdett. A korábban annyira utált pufi orcáim tömörsége az elmúlt öt évben látványosan megcsappant, a szemem alatt egy konkrét Mariana-árok fejlődött ki, és a jó öreg gravitációnak köszönhetően a komplett arcom elkezdett lefelé csúszni. Ma már nem utálatot érzek, ha ránézek egy 10 évvel ezelőtti fotómra, sokkal inkább a hitetlenkedés fog el. Mégis hogyan lehettem ennyire hülye? Miért nem tudtam szeretni és értékelni saját magamat?

De mindenki megnyugodhat, ez a cikk nem az én nyomorúságomról és önértékelési problémáiról fog szólni. Mindezzel csak azt szerettem volna jobban elmagyarázni, miért is éreztem úgy, hogy eljött az ideje professzionális segítséget kérnem. Persze, tudom jól, hogy az öregedés természetes, hogy az időt nem lehet visszaforgatni, de ha már annyi év után végre sikerült elfogadnom magamat, szeretném, ha – a lehetőségekhez képest – minél tovább meg tudnám őrizni a fiatalos vonásaimat. Ezzel a kitűzött céllal a fejemben találtam rá Varga Erika holisztikus bőrterapeutára, aki a honlapján olvasható információk alapján pontosan azt a kezelést nyújtja a pácienseinek, amire nekem is szükségem volt.

Erika holisztikus szemléletben közelít a bőr- és szépségápoláshoz, azt vallja, hogy életünk minden eseménye – legyen az pozitív vagy negatív – lenyomatot hagy a megjelenésünkön. Az átélt fizikai vagy lelki traumák blokkokat hoznak létre az testünkben, amik aztán alakíthatják, torzíthatják a megjelenésünket – így az arcunkat is – , valamint gyorsíthatják az öregedési folyamatinkat. Ezeknek a blokkoknak a feloldására Erika egy speciális, Magyarországon sehol máshol nem elérhető természetes (tehát sebészi beavatkozások nélküli) terápiát dolgozott ki. A naturális arcplasztika elnevezésű kezelés Erika elmondása szerint egyfajta bőrcocholás, aminek eredményeként egy megfiatalodott, újjászületett, üde és traumáktól mentes arc nézhet vissza ránk a tükörből.

Nagyjából tehát ennyi információm volt erről a bizonyos naturális arcplasztika kezelésről, mielőtt pontban délben megjelentem volna Varga Erika rendelőjében. Annyit tehát tudtam, hogy szike nem fogja érinteni a bőrömet, de hogy pontosan mi minden fog rám várni, azt csak a személyes találkozáskor beszéltük meg. Első lépésként részletesen elmondtam Erikának, mivel van a legnagyobb problémám az arcomon – ahogy korábban is említettem, leginkább a szemem alatti résszel, valamint a lefelé csúszó arcommal szerettem volna kezdeni valamit. Ezek után Erika fejben összerakta a személyre szabott kezeléstervemet, és fel is fektetett a kezelőágyra. A teljes kezelés nagyjából két óra hosszát vett igénybe, és összesen négy fő részből épült fel.

De lássuk is, mi minden történt a kezelés során az arcommal!
bukkalis-masszazs

Arcplasztika szike nélkül

Miután Erika letisztította az arcomat, első lépésként egy hidrogénterápiát végzett a bőrömön, ami az alapját adta az egész kezeléssorozatnak. Az arcomat hidrogénnel dúsított vízzel kezelte át, ami egyrészt azért volt fontos, hogy a bőröm hidratálttá váljon, másrészt, hogy a későbbi hatóanyagok képesek legyenek beépülni. A hidrogén után a szén-dioxid-terápián volt a sor: Erika egy hűs gélt kent fel az arcomra, majd rám tett egy speciális maszkot – ami hallatóan és érezhetően is azonnal akcióba lendült. Melegség járta át tőle a bőröm, miközben a szén-dioxid pontosan olyan pattogó hangot adott ki, mint egy pohárnyi frissen kiöntött kóla. Ez a része a kezelésnek kicsit furcsa volt, de nem nevezném kellemetlennek. A szén-dioxid a többi között azért hasznos, mert javítja a bőr tömörségét, rugalmasságát és a kollagénháztartását is. Amíg a szén-dioxid-terápia hatott (nagyjából 20 perc), Erika craniosacrális terápiával, azaz egy speciális fejmasszázzsal kezdte el feloldani a szervezetemben lévő blokkokat. Ez a gyakorlatban jóleső, néha kicsit erősebb, és talán kicsit fájdalmasabb fogásokból és simításokból állt, amikkel Erika az arcom mellett a nyakamat és a mellkasom felső részét is végig masszírozta. A masszázs által keltett érzéseket nehéz lenne leírnom: olyan volt, mintha egy nagyon mély nyugalom szállt volna meg. Éreztem, ahogy a testemben és az elmémben lévő feszültség minden egyes mozdulattal jobban és jobban feloldódik.

A craniosacrális masszázs volt az előszobája a kezelésem utolsó, és egyben legkülönlegesebb részének: a naturális arcplasztika masszázsnak. És hogy mitől is volt annyira különleges? Nos, az arcom izmait és a szöveti blokkokat Erika ezúttal belülről kezdte el feloldani – ami azt jelentette, hogy ehhez a kezeléshez be kellett nyúlnia a szájüregembe. Tudom, elsőre nekem is bizarrnak tűnt a dolog, és kicsit talán féltem is tőle, de egyáltalán nem volt vészes, sőt ezt is úgy tudnám leginkább leírni, hogy a kezelés közben valamiféle felszabadító érzés járt át. Ezt a szájüregi masszázst nevezik egyébként bukkális masszázsnak, amely során a terapeuta az arc mozgatásáért és tartásáért felelős izmokat kezeli, hogy így oldja fel azokat a torzulásokat, amik a ráncok berögződését okozzák. A masszázshoz Erika egy speciális, enzimekkel, vitaminokkal és antioxidánsokkal dúsított elixírt használt, ami ugyancsak segíti a sejtek megújulását.

A nagyjából két órán át tartó kezelés után testileg és lelkileg is frissebben keltem fel az ágyról. Ekkor még a tükörbe sem néztem bele, de szinte éreztem, ahogy az arcom megtelt élettel, hogy üdébb és feszesebb lett. Az tükörben aztán meg is tudtam győződni róla, hogy az érzéseim nem hazudtak: az arcom tényleg kisimultabb és tömörebb lett, olyan volt, mintha az egyre lejjebb csúszó szöveteimet Erika vissza tudta volna valahogy masszírozni az eredeti, 10 évvel ezelőtti pozíciójukba.

naturális-arcplasztika

Kicsit csapzottan, de láthatóan kisimultan közvetlenül a kezelés után.

Arra természetesen még a kezelés előtt felhívta Erika a figyelmemet, hogy hosszan tartó eredményt nem lehet egyetlen terápiával elérni. Bár tény, hogy a naturális arcplasztikának azonnal látható hatása is volt, ha azt szeretném, hogy a masszázs által visszanyert fiatalos külsőm hosszú távon is velem maradjon, rendszeres kezelésekre lesz szükség.

Olvass tovább!