A tökéletes vörös rúzs 40 felett

2023. március 06.
A legtöbb nőnek ott lapul a sminktáskájában a bevált, önbizalom fokozó vörös rúzs, amivel még a legrosszabb napokon is, kicsit jobban vagy „egyben” érzi magát. Megmutatjuk, hogyan válasszuk ki a nekünk valóban megfelelőt, ha már átléptük a negyedik X-et, és nem csak találomra emelnénk le egy csábító vörös darabot a boltok polcairól.
tokeletes-voros-ruzs
  • A kutatások azt mutatják, hogy a vörös rúzst általánosságban véve vonzónak tartjuk, és a Harvard egyetem tudósai szerint önbizalomfokozó hatása van.
  • Ahogy a korral bőrünk sötétül és a kontúrjaink elmosódnak, úgy lesz előnyösebb a vörös rúzs.

Az évek múlásával nemcsak a bőrünk minősége, hanem a bőrtónusunk, vonásaink, sőt kicsit talán a személyiségünk is változik. Mindez talán elsőre úgy tűnhet, köszönőviszonyban sem állhat azzal, hogy melyik, évek óta bevált vörös árnyalatot visszük fel a szánkra, pedig valójában lehet, hogy a húszas éveink kötelező piros rúzsát már rég kinőttük, és akadna olyan árnyalat, amelyikkel sokkal előnyösebben, vibrálóbban festenénk a „vörös rúzsos” napjainkon.

tokeletes-voros-ruzs

A vörös rúzs életérzés és hangulat is

Tény, hogy a nagy vörös szőnyeges gálák (ahogyan idén a Baft, a SAG (Screen Actors Guild) és PGA (Producers Guild of America) díjátadókon is) egyik atombiztos dekorkozmetikai kísérője a vörös rúzs, de egy szürke, sminkmentes hétköznapon is megszépíthet, és extra önbizalmat adhat egy szikrázó, előnyös piros a szánkon, még ha csak egy kisboltos kitérőre vetjük is csak be. Mindennek ma már szerencsére a kor sem szabhat gátat, nem ciki a fesztivál vagy szinglikorszakunk után sem, a negyvenes-ötvenes éveinken jócskán túl sem. Igaz, nem mindegy, milyet választunk.

Emily Blunt, Cara Delevingne és Michelle Williams egyaránt skarlátvörös ajkakkal mosolyogtak az idei díjátadókon a kamerákba, mégpedig olyan árnyalatokkal, amelyek még az ékszerekről is elvonták a figyelő tekinteteket. Van, akinél már szinte az identitás része a vörös rúzs (például Taylor Swift), de az alkalmi vörös rúzsosak táborát is erősíthetjük maximalista elvárásokkal – csak legyünk tudatosak a választási szempontokkal kapcsolatban. A feladat, vagyis a tökéletes vörös rúzs megtalálása persze nem éppen egyszerű. Számít az árnyalat és a bőrtónusunk közti viszony, a textúrája, és az is, mivel, mikor viseljük. Marilyn Monroe provokatív pirosa a cél, vagy klasszikusa? Esetleg Rihanna Super Bowlon viselt ultramenő, forró árnyalata a cél?tokeletes-voros-ruzs

Amennyiben visszafogottabb, munkahelyi környezetben vetnénk be, válasszunk hozzá megfelelő frizurát, hogy ne legyen túl sok. Jöhet a lófarok, natúr arcszín, természetes, ápolt szemöldökkel. Ugyanez a rúzs dús, szexi fürtökkel és szemhangsúlyos sminkkel már egy csábító esti outfit kiegészítője lehet.

A melegebb vörösek (vagy a narancsvörös árnyalatok) nem meglepő módon a meleg, sárgás bőrtónushoz passzolnak remekül, míg a hidegebbhez, vagyis a rózsaszíneshez a kékes vörösek (szilva, magenta), vagyis a hűvösebb indulók. A világosabb bőrszínnél ugyanilyen harmonikusan alakul a képlet, a visszafogottabb árnyalatok jönnek szóba, míg a sötétebb bőrszín a mélyebb árnyalatokat is nagyon szépen elbírja.

Érdemes a tesztelgetésre időt szánni, mert ha nem igazodik a bőrünkhöz a rúzs, öregebbnek mutathat bennünket a valós korunknál, de még a fogainkat is sárgább fényben tüntetheti fel.

A 62 éves Julianne Moore a Vogue-nak azt nyilatkozta, nála a barna szempillaspirál és az Hourglass’s Unlocked hidratáló összetevőkkel dúsított Satin Crème Lipstick semleges vörös rúzsa a befutó kettős, ha természetes, laza lookra vágyik. Utóbbit a szájzug részénél az ujjbegyével viszi fel a minél természetesebb hatásért.

tokeletes-voros-ruzsVörös rúzs és vörös szájceruza

Ha teltebbek az ajkaink és nem fontos az éles kontúr, akkor elég az applikátorral, magával a rúzzsal, vagy az ujjainkkal felvinni a rúzst, de ha a keskenyebb ajkainkat szeretnénk picit optikai tuninggal nagyobbnak láttatni, akkor jól jön egy ajakceruza. Kontúrceruzával sokat javíthatunk, de csak túlzó mozdulatok és éles kontúrok nélkül, a szélek lehetnek halványabbak is.

Forrás: Daily Telegraph, Fotó: Getty Images