Végre kiderült, átverés vagy tényleg kell a kék fény elleni bőrápolás

2024. október 15.
A kék fény elleni bőrápolás erejében és létjogosultságában akadnak, akik kételkednek. Kérdés, hogy vajon a kék fény ellen kifejlesztett bőrápoló termékek valóban védenek is, vagy mindez csak ígéretes marketingfogás?
kek-feny-elleni-borapolas

A digitális eszközök, például telefonok, tabletek és számítógépek által kibocsátott kék fényről megoszlanak a vélemények. Akadnak, akik szerint éppen olyan káros, mint az UVA- vagy UVB-fény, és a kék fényben az öregedés új ellenségét vélik felfedezni. Mindeközben a kék fény bőrkárosító hatását célzó-elemző kutatások vegyes eredményeket mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is káros valójában. Az biztos, hogy aki a bőröregedés egyik lehetséges okaként tekint a kék fényre, annak ma már rengeteg, ezt a problémakört kezelő, vagyis ezt ígérő termék áll szolgálatára, hiszen az elmúlt néhány évben számos gyártó fejlesztett ki célzottan erre az esetre bevethető bőrápoló terméket.

Persze adja magát a kérdés, hogy vajon ezek a termékek valóban hatékonyak? Kínálnak valami olyasmit az összetételükben, ami mondjuk egy hagyományos fényvédő formulájában nincs meg?

Mi az a kék fény?

A kék fény szintén az elektromágneses spektrum része, igaz, az UV-sugarakhoz képest jól látható, 450-495 nanométer közötti hullámhosszal.

„A kék fény fő forrása a nap, de ugyanígy a digitális képernyők, például a tévé, a laptopok és mobiltelefonok is bocsátanak ki magukból, valamint a LED-es és fluoreszkáló világítás is” – mondta el Dr. Connie Yang kozmetikai bőrgyógyász. A bőrre gyakorolt ​​hatásaink tanulmányozása még viszonylag gyerekcipőben jár, de a legújabb tanulmányok kimutatták, hogy a látható fény (400-700 nm), ahogyan az UV-sugarak is, hiperpigmentációt okozhat.

Dr. David Kim bőrgyógyász a HuffPostnak adott nyilatkozata szerint „a kék fény fokozott melanintermeléshez vezet, ami hiperpigmentációhoz vezethet”. A kék fény általi lehetséges bőrkárosodások listájára Dr. Hamdan Abdullah Hamed, okleveles bőrgyógyász más típusú korai öregedési hatásokat is hozzásorol. „A kék fény reaktív oxigénfajtákat, egyfajta szabad gyököket hoz létre, amelyek oxidációt okoznak, és idő előtti öregedéshez, a finom ráncok és és a hiperpigmentáció megjelenéséhez vezethet” – mondta. „A kék fény szintén hozzájárulhat a kollagén és az elasztin lebomlásához” – tette hozzá Dr. Yang.

kek-feny-elleni-borapolas

A kék fénynek azonban van néhány pozitív hatása is. „Elsősorban bőrbetegségek, például pattanások kezelésére használják…” – mondta el Dr. Hamed.

Ami pedig azt a kérdéskört illeti, hogy valóban meg kell-e védenünk bőrünket a készülékeinktől, ebben az esetben a válasz egy kicsit bonyolultabb. Bár akadnak kutatások, amik azt mutatják, hogy bizonyos esetekben szükség van a kék fény elleni bőrápolásra. Az is igaz viszont, hogy még túl korai lenne kimondani, hogy ez a fajta védelem mindenki számára elengedhetetlen. Egy biztos, a szakértők abban egy állásponton vannak, hogy azok számára elengedhetetlen, akik szeretnének javítani a nap vagy az akne által okozott károk jelenlétén a bőrükön, vagyis a pigmentációval küzdenek, vagy akik melazmában szenvednek.

Kék fény ellen fényvédő?

„Arra viszont figyeljünk, hogy az UV-szűrők elsősorban az UVA-/UVB-sugarak ellen nyújtanak védelmet, de nem a látható fény ellen, miközben egyre több tanulmány vizsgálja a látható fény szerepét a hiperpigmentációban” – figyelmeztetett Dr. Kim. A fényvédő krém önmagában nem tudja megvédeni a bőrt a kék fénytől.

Amennyiben a kék fény elleni védelmet biztosító krémek mellett döntünk, fontos, hogy célzottan keressünk bizonyos összetevőket.

  1. Antioxidánsok (pl. C- és E-vitamin, a zöldtea-kivonat és az áfonya)
  2. Niacinamid (B3-vitamin)
  3. Licochalcone A
  4. Vas-oxidok

Forrás: HuffPost Fotó: Getty Images