Joaquin Phoenix és Rooney Mara első gyermekét várja

2020. május 19.
Folytatódik Joaquin Phoenix sikerszériája, ám ezúttal nem a munkájában érkezik a boldogság. Az Oscar-díjas színész ugyanis apa lesz. Párja, Rooney Mara első gyermekével várandós.

A magánéletét hét lakat alatt őrző párt a koronavírus-járvány kitörése óta még kevesebbet látni. Az izoláció idejét Los Angelesben töltik. Ám Rooney Mara hiába próbálta rejtegetni pocakját bő ruhákkal, amikor nemrég az utcára lépett. A hírek szerint körülbelül a hatodik hónapban lehet terhessége.


A 35 éves színésznő és a 45 éves Joaquin Phoenix egy filmforgatáson ismerkedett meg. Spike Jonze Her című moziján dolgoztak együtt, ám randizni csak a Mária Magdolna című film után kezdtek, amelyet ismét közösen forgattak 2018-ban. A munkák befejezése után már együtt költöztek be Hollywood Hills-i otthonukba.

Phoenix 2019-ben bevallotta a Vanity Fair-nek, hogy meg volt győződve róla, hogy Rooney Mara átnéz rajta. Végül rájött, hogy ennek pont az ellenkezője igaz, és a színésznő érdeklődik iránta, csak túl szégyenlős ahhoz, hogy kimutassa. „Ő az egyetlen lány, akire valaha rákerestem az interneten – mondta Phoenix. – Barátok voltunk először, e-maileztünk. Soha sem csináltam előtte ilyet. És sohasem kerestem rá senkire.”

A pár 2019 júliusában jegyezte el egymást, ám ezt csak sokkal később ismerték el hivatalosan. Hónapokig csupán híresztelések keringtek az eljegyzésről, miután Rooney Marát gyűrűvel az ujján látták többször is. Phoenixet és Marát legutóbb akkor kapták lencsevégre, amikor a színésznő testvérét, Kate Marát látogatták meg, és útközben megálltak egy benzinkútnál.

A koronavírus-járvány miatt a Disney elhalasztotta Rooney Mara következő filmjének, a Nightmare Alley-nek a forgatását. A mozi az 1947-es, Guillermo del Toro által rendezett klasszikus újrafeldolgozása lesz, ha ismét nekilátnak a munkálatoknak.

Olvastad már?

Forrás: Page Six
Fotó: Getty Images