Színészek, akiknek bűnözők voltak a szüleik

2020. augusztus 21.
Az alábbi hírességek minden igyekezetükkel azon voltak, hogy kitörjenek szüleik árnyékából, és velük ellentétben tisztességes életet élhessenek.

Keanu Reeves

Kétségtelen, hogy a hollywoodi sztárok közül Keanu Reevesnek van az egyik legviharosabb és legtragikusabb múltja: korán elvesztette az egyik legjobb barátját River Phoenixet, a kislánya halva született, majd egy év múlva a barátnője is meghalt. És ha ez még nem lenne elég, a színésznek már a gyerekkora sem volt zavartalan. Az apja Samuel Reeves heroinfüggő volt, akit egyszer el is kaptak drogárusításért. A férfit 10 év börtönre ítélték, ám végül 2 év után szabadon engedték. A balhés apa miatt Keanu édesanyja egyedül nevelte a gyerekeit. A színész a hírek szerint egészen kiskora óta nem is találkozott az apjával.

Woody Harrelson

 Woody-Harrelson

A színész apja, Charles Harrelson bérgyilkos volt, aki életfogytiglani börtönbüntetése alatt halt meg 2007-ben. A színész korábban azt nyilatkozta, hogy apja 1968-ban elhagyta a családi otthonukat, évekig nem is hallottak róla, míg le nem tartóztatták John Wood bíró meggyilkolásáért. Charles Harrelsont elvileg egy Jamiel Chagra nevű drogbáró bérelte fel, akinek az ügyét az említett bíró tárgyalta.

Ezt olvastad már?

Kevin Spacey

Kevin-Spacey

A kétszeres Oscar-díjas színész szinte sosem beszélt múltjáról és gyerekkoráról – de megtette helyette néhány évvel ezelőtt bátyja, Randall Fowler. Édesapjuk Thomas Fowler nácinak vallotta magát és tagja is volt egy amerikai szélsőjobboldali csoportnak. A család otthona tele volt náci ereklyékkel és a családi vacsoráknál visszatérő téma volt a holokauszttagadás. Ha ez nem lett volna még elég, Thomas Fowler fizikailag és szexuálisan is bántalmazta a gyerekeit. Kevin Spacey amint tudott, elmenekült a szülői háztól, megváltoztatta a vezetéknevét, és eltemette magában a múltat.

Tobey Maguire

A színész szülei nagyon fiatalok voltak, amikor fiúk megszületett, és Tobey mindössze 2 éves volt, amikor anyja és az apja kemény elhelyezési csatározások után végül különvált. Apja, Vincent Maguire ezután tért rossz útra: 1993-ban megpróbált kirabolni egy kaliforniai bankot. A férfi fényes nappal, maszk nélkül rontott be az épületbe, a zsákmányt viszont a menekülés hevében otthagyta. Végül 2 év börtönre ítélték.

Drew Barrymore

Drew Barrymore-nak sem volt felhőtlen a gyerekkora. Az E.T.-vel jött népszerűsége után a színésznő már egészen fiatalon, kisgyerekkorában drog- és alkoholfüggővé vált, a lecsúszásában pedig nagy szerepet játszott nem túl ideális családi háttere. Édesapja, John Drew Barrymore egy alkoholfüggő és borzalmasan nehezen kezelhető, megbízhatatlannak tartott színész volt, aki miután elvált a feleségétől, gyakorlatilag ki is iratkozott a 9 éves lánya életéből is. A férfi többször is megjárta a börtönt, a többi között ittas vezetésért, sőt családon belüli erőszakért is ült egy darabig.

Olvass tovább!

 

Forrás: therichest.com

Fotó: Getty Images