8 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál a szülinapos Tom Hardyról

2020. szeptember 15.
Tom Hardy úgy lett Hollywood egyik legünnepeltebb sztárja, hogy valójában ő a filmipar egyik legnagyobb antisztárja. Egy különc, szigorú tekintetű magányos farkas, aki féltve őrzi a magánéletét a bulvársajtó elől. 43. születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.

tom-hardy

1998-ban, 21 évesen megnyerte a The Big Breakfast Find Me a Supermodel című műsor fődíját, és belekóstolt a modellkedésbe.

tom-hardy

A színészetet olyan drámaiskolákban tanulta, mint a Richmond Drama School vagy a Drama Centre London, ahol többek között Sir Anthony Hopkins volt az első tanára. A londoni Richmond Drama Schoolban pedig Michael Fassbender volt az egyik osztálytársa.

tom-hardy

A húszas évei közepén erősen alkohol- és kokainfüggő volt, de végül sikerült leszoknia, és 2003 óta teljesen tiszta tudott maradni.

tom-hardy

Rachel Speed és Tom Hardy

1999-ben vette el első feleségét, a producer Sara Wardot, majd 2004-ben elváltak. 2005-ben találkozott a rendező Rachael Speeddel, akitől 2008-ban megszületett első gyermeke, Louis Thomas Hardy. A pár 2009-ben szakított.

tom-hardy

Élete első szerepét az HBO legendás háborús-szériájában, az Elit alakulatban kapta, az első  nagyjátékfilmje pedig Ridley Scott háborús-thrillere, a Sólyom végveszélyben volt.

tom-hardy

2009-ben, az Üvöltő szelek forgatásán ismerkedett meg második feleségével, Charlotte Riley színésznővel, akivel azóta is együtt vannak, és akitől két gyereke is született.

tom-hardy

A Sötét Lovag kedvéért felszedett magára nagyjából 15 kg izmot, és számos harcművészeti stílusban is gyakorlatot szerzett. A forgatás alatt végig magasított bakancsot hordott, hogy fenyegetőbbnek tűnjön a megjelenése.

tom-hardy

A színész óriási kutyabarát, ha teheti, mindig magával viszi a kutyáit a forgatásokra is, gyakran beszél az örökbefogadás fontosságáról és rendszeresen nagy összegeket adományoz kutyamenhelyeknek és -alapítványoknak.

Olvass tovább!

 

Fotó: Getty Images