Drew Barrymore még nem épült fel tragikus válásából

2020. október 29.
„Mintha valami bezárult volna, és zárva is maradt” – mondta őszintén Drew Barrymore, amikor Will Kopelmantól való tragikus válásáról beszélt. A színésznő saját bevallása szerint azóta sem épült fel belőle.

Általában vidámnak, optimistának és energikusnak látjuk Drew Barrymore-t, így mindenkit meglepett, amikor könnyekben tört ki, mikor harmadik férjétől, Will Kopelmantól való válásáról beszélt. A színésznő elmondta, hogy nagyon féltette két közös lányukat, Olive-ot és Frankie-t a 2016-os válás után. A pár négy évig volt együtt. 

drew-barrymore-will-kopelman-valas

„Nem hiszem, hogy tudok olyan nyíltan beszélni róla, mint először. Nem veszem túl jól a válást. Nagyon nehéz számomra – mondta Barrymore. – Úgy gondolom, ez azért van, mert én úgy értettem, hogy az egy ígéret, amit egymásnak és egymásért tettünk, hogy csodálatos családunk lesz. És az lett. Aztán kiderült, hogy valami nem működik, nem tudunk így élni. Milyen tragikus ez?”

„Mert amikor elváltunk, úgy éreztem, hogy minden rossz. Azt hiszem, ezt mindenki érti, aki úgy gondolta valaha, hogy örökre szól a házasság, és kiderül, hogy nem. Nagyon nehéz” – tette hozzá Drew Barrymore. 

Most, öt évvel később, annyival könnyebb a színésznőnek, hogy már képes azt látni, mit csináltak jól. Ám ez saját bevallása szerint nem azt jelenti, hogy kész arra, hogy továbblépjen. Nemrég épp arról beszélt, hogy soha többé nem akar megházasodni. „Nem hiszem, hogy felépültem volna. Nem tudom, hogyan nyissak újra mások felé. Mintha valami bezárult volna, és úgy is maradt. Ugyanakkora részben félek attól, hogy újra szerelmes leszek, mint amekkora részben attól, hogy soha többé nem történik meg.”

„A jó hír azonban az, hogy a legfontosabb döntést meghoztuk: együtt lenni, kapcsolódni, és egységet alkotni. Ez az, amit családnak hívnak. A legutolsó dolog, amit a lányaimnak szerettem volna, ha bármilyen család nélkül kellene felnőniük.” 

Amikor 2016-ban Barrymore és Kopelman bejelentette válását, nyilatkozatukban is pont ezt az egységet hangsúlyozták. „A gyerekeink a világot jelentik számunkra, és úgy akarjuk élni az életünk hátralevő részét, hogy ők állnak az első helyen számunkra” – írták akkor. 

A válás óta Barrymore azt is elmondta, hogy lányai – ahogy nőttek – lettek a legnagyobb támaszai. „Csodás dolog, hogy a lányaim és én is boldogok vagyunk. Mert voltak olyan időszakok, amikor komolyan megkérdeztem magamtól, leszünk-e még egyszer boldogok. És azok vagyunk.”

Olvastad már?

Forrás: Marieclaire.com
Fotó: Getty Images