Sztárok, akik nem akarnak gyereket vállalni

2021. február 01.
A sztárvilágban is sokan vannak, akik a gyermektelen élet mellett tették le a voksukat, döntésüket pedig nyíltan vállalják a nagyközönség előtt is. A következőkben ezekből a vallomásokból hozunk el részleteket.

Miley Cyrus

„Ugyanazt tesszük a bolygóval, mint a nőkkel. Csak elveszünk és elveszünk, aztán elvárjuk, hogy továbbra is kiszolgáljon. És elfáradt. Nem tud kiszolgálni. Egy darab szar a bolygó, amit kaptunk, és kizárt, hogy így adom át a gyerekemnek. Amíg nem érzem azt, hogy a gyerekem olyan bolygón fog élni, amin lesz továbbra is hal és víz, addig nem hagyom, hogy a gyerekemnek kelljen ezzel megbirkóznia” – nyilatkozta az énekesnő 2019-ben.

Kim Cattrall

„Próbálok nem meghallani azokat, akik arról beszélnek, hogy mit kellene tennem, megpróbálok túllépni az elvárásokon, a rám nehezedő nyomáson. Nem akarok másoknak megfelelni. Úgy gondolom, hogy minden válasz végső soron bennünk van. Amikor eldöntöttem magamban a gyerekkérdést, rájöttem, hogy a rám nehezedő nyomás jó részt kívülről érkezett. Tudom jól, hogy soha nem fogok készen állni arra, hogy megtegyem az anyává válás felé vezető lépést” – mondta Kim Cattrall egy interjúban még 2003-ban.

Ezt olvastad már?

Keanu Reeves

„Túl késő, ennyi volt… 52 éves vagyok. Már biztosan nem fogok gyereket vállalni” – zárta rövidre a kérdést Keanu Reeves 2017-ben.

Jennifer Aniston

„Nem szeretem, amikor az emberek nyomást gyakorolnak ránk, nőkre, hogy csak akkor számítunk igazi nőnek, ha szülünk. Nem gondolom, hogy ez igazságos lenne. Lehet, hogy nem jött ki egy gyerek sem a hüvelyemből, de ettől még viselkedhetek anyaként, például a barátaimmal, a barátaim gyerekeivel vagy a kutyáimmal. Folyamatosan azt hallgatom, hogy mennyire karrierista vagyok, csak magamra gondolok, hogy mennyire önző dolog, hogy nem akarok anya lenni” – fakadt ki a színésznő 2014-ben.

Leonardo DiCaprio

„Úgy érted, szeretnék-e gyereket egy olyan világba, mint amilyen ez? Ha megtörténik, hát megtörténik… De nem ragaszkodom hozzá” – nyilatkozta Leonardo DiCaprio 2016-ban.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!