Armie Hammer nem csak fantáziált, meg is tette – Nemi erőszakkal vádolják a színészt

2021. március 19. |

Eddig úgy tűnt, hogy Armie Hammer csak fantáziál az erőszakról, tegnap viszont egy exbarátnője tényleges nemi erőszakkal vádolta meg a színészt.

Csütörtökön egy virtuális sajtótájékoztatón állt elő Hammer egyik volt barátnője, és elmondta, hogy a négyéves kapcsolatuk során a színész mentálisan, érzelmileg, valamint szexuálisa bántalmazta őt, és konkrétan meg is erőszakolta. Az Effie néven nyilatkozó nő azt is pontosan felidézte, hogy mikor került sor a nemi erőszakra: mint mondta, 20 éves volt, amikor 2017. április 24-én Hammer négy órán keresztül erőszakolta, miközben újra és újra a falhoz verte a fejét.

„Egyre erőszakosabbá vált. Azt hittem, meg fog ölni” – nyilatkozta. Effie és Hammer egyébként 2016-ban ismerték meg egymást Facebookon keresztül, és mint mondta, azonnal beleszeretett a férfibe.

Effie úgy jellemezte Hammerrel való kapcsolatát, hogy az gyorsan haladt előre, és nagyon intenzív volt. „Visszatekintve már egyértelmű, hogy manipulált engem, hogy kontrollálni próbált és megfosztani a saját személyiségemtől. Gyakran tesztelte az iránta való odaadásomat, próbálta egyre jobban kitolni a határaimat, miközben egyre erőszakosabbá vált.” Effie elmondása szerint az azóta eltelt években sem szűnt meg a Hammertől való félelme, sőt volt, hogy az öngyilkosság is megfordult a fejében.

Ezt olvastad már?

Armie Hammer 2010-től 2020-ig egyébként házasságban élt a feleségével Elizabeth Chambersszel, akitől született két gyereke is. A válást a nő indította el, és bár korábban nem nagyon lehetett tudni, vajon miért is mentek szét, valószínűleg az is közrejátszott, hogy Hammer nem volt éppen a hűség mintaképe, és úgy tűnik, mellette még egy szexuális ragadozó is volt.

A színész körül januárban robbant ki az első botrány, amikor is egy Twitter-felhasználó olyan üzenetrészleteket hozott nyilvánosságra, amelyekben állítólag Armie Hammer írta le bizarr szexuális fantáziáit. Az üzenetekben a színész a többi között arról írt, hogy miként erőszakolná meg és tenné rabszolgájává a címzettet, de olyan is volt, amiben konkrétan kannibálnak vallotta magát.

Forrás: Page Six Fotó: Profi media

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok