Sztárok tetoválásai, amiket gyerekeik inspiráltak

2021. április 10.
Nevek kezdőbetűi, számok, zodiákus jegyek, földrajzi koordináták és gyerekrajzok – megmutatjuk, mi mindent varrattak magukra a hírességek, hogy kifejezzék gyerekeik iránt érzett szeretetüket.

Sok példát láthattunk a hírességek körében is arra, hogy szerelemtől elvakultan olyan tetoválást készíttettek, ami a szívüket rabul ejtő személynek állít örök emléket. Ezek a kreációk meglehetősen zavarók lehetnek, ha kiderül, hogy mégsem tart örökké a románc – a gyerekek által inspirált tetoválásokkal kapcsolatban azonban nem áll fenn ilyen veszély, hiszen ez a szeretet tényleg az idők végezetéig tart.

Anyatetkók

Jessica Alba jobb karjára tetováltatta a gyerekek állatövi jegyét szimbolizáló csillagképeket: az Ikrek Honorra emlékezteti, az Oroszlán Haven születését idézi fel, míg a Bak Hayes tiszteletére került a színésznőre.

 

Visualizza questo post su Instagram

 

Un post condiviso da Jessica Alba (@jessicaalba)

 

Drew Barrymore 2016-ban tetováltatta a csuklójára lányai nevét, mégpedig az ő kézírásukkal. Olive 4, Frankie pedig 2 éves volt akkor, úgyhogy a tetkó egyáltalán nem gyöngybetűkből áll, cserébe viszont nagyon édes.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Drew Barrymore (@drewbarrymore) által megosztott bejegyzés

Angelina Jolie a bal bicepszén talált szabad helyet ahhoz, hogy magára varrassa azokat a földrajzi koordinátákat, amelyek a gyerekek születési helyét jelölik: Kambodzsába, Etiópiába, Namibiába, Vietnámba és Franciaországba repítenek ezek a feliratok.

Angelina Jolie tetoválásai

Adele füle mögött egy A-betű rejtőzik, ez azonban nem a saját neve miatt került oda, hanem a kisfia, Angelo 2013-as születését tette még emlékezetesebbé vele.

Adele tetoválása

Apatetkók

David Beckham több tetkót is készíttetett gyerekei tiszteletére: a hátára varratta Brooklyn, Romeo és Cruz nevét, a Harper felirat pedig a vállán kapott helyet. A világhírű focista gyerekrajzokat is visel magán, a csípőjén pedig egy „We love you daddy” felirat díszeleg.

Látjátok azt a pálcikaember rajzot a tenyerén?

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés

Ewan McGregor jobb karjára került apatetkó: ezen egy ököl hatol keresztül egy szíven, amin négy lánya (Clara, Esther, Jamiyan és Anouk), valamint a felesége, Eve neve látható.

Ewan McGregor tetoválása

Johnny Depp is a bőrére íratta lánya, Lily Rose nevét, fiát, Jacket pedig egy, a kézfejére varrt madár jelképezi.

Kanye West, Kim Kardashian exférje római számokkal tetováltatta jobb csuklójára a lánya, North West születési dátumát (bal csuklóján az anyukája születésnapja szerepel ugyanebben a formában), fia, Saint pedig a nyakán lévő tetoválást inspirálta. Harmadik gyermekének, Chicagónak még nem szentelt tetkót, de ami késik, nem múlik.

 

 

Visualizza questo post su Instagram

 

Un post condiviso da Kim Kardashian West (@kimkardashian)

Lenny Kravitz jobb kezének gyűrűs ujjára varratott egy Z betűt, ami egyetlen kislányára, Zoéra emlékezteti a rockzenészt, amíg csak él.

.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lenny Kravitz (@lennykravitz) által megosztott bejegyzés

Fotó: Ernesto S. Ruscio/Getty Images; Frazer Harrison/Getty Images; Niki Nikolova/FilmMagic; Carlos Alvarez/GC Images

Ezt olvastad már?