Billie Eilish fehérneműben pózol a Vogue címlapján

2021. május 03.
Billie Eilish megszabadult a védjegyévé vált bő ruháktól, és fehérneműre vetkőzve mutatta meg magát a Vogue címlapján.

A 19 éves énekesnő eddig éppen arról volt híres, hogy szinte kizárólag bő ruhákat hordott, így próbálta ugyanis elkerülni, hogy az emberek ítélkezzenek a teste felett és szexualizálják. Egy ideje viszont sejteni lehetett, hogy Billie stílusában hamarosan változás következik majd be, néhány hónappal ezelőtt ugyanis ő maga beszélt arról, hogy szeretne végre kicsit nőiesebb ruhákba bújni.

Ennek pedig úgy tűnik, el is érkezett az ideje: a Happier than ever című új albumához készült képeken Billie szó szerint kivetkőzött önmagából.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BILLIE EILISH (@billieeilish) által megosztott bejegyzés

Mivel Billie régóta rajong a ’40-es, ’50-es évek pin-up korszakáért, a fotók is ebben a stílusban készültek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BILLIE EILISH (@billieeilish) által megosztott bejegyzés

„Ha meg akarod műttetni magad, műttesd meg. Ha fel akarsz venni egy ruhát, amiben mások szerint túl nagydarabnak nézel ki, kapják be. Ha azt érzed, hogy jól nézel ki, jól nézel ki” – nyilatkozta Billie a lapnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BILLIE EILISH (@billieeilish) által megosztott bejegyzés

„Most valahogy sokkal inkább nőnek érzem magam. De ne csináljatok belőlem példaképet csak azért, mert begerjedtetek tőlem””– tette hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BILLIE EILISH (@billieeilish) által megosztott bejegyzés

Az Instagramon is közzétett utolsó fotójához az alábbit írta: „Szeretem ezeket a képeket, és szerettem ezt a fotózást. Csinálj, amit akarsz, amikor akarod. Minden más bassza meg.”

Forrás: Pages Six Fotó: Vogue, Getty Images

Olvass tovább!