Scarlett Johansson: „A rossz döntéseimből csináltam karriert”

2021. június 10.
„Mindenkinek nehéz bevallani, ha tévedett vagy hibázott valamivel kapcsolatban, és ha ez nyilvánosságra kerül, elég megalázó tud lenni” – mondta Scarlett Johansson, amikor azzal viccelt, hogy ő tulajdonképpen a hibáiból csinált karriert.

A kétszer is Oscar-díjra jelölt színésznő híres arról, hogy mindenről megvan a véleménye. „Egyszerűen ilyen vagyok – mondta Scarlett Johansson. – Úgy értem, mindenkinek nehéz bevallani, ha tévedett valamivel kapcsolatban, és ha mindennek a tetejébe ez még nyilvánosságra is kerül, az elég megalázó.”

scarlett-johansson-karrier-tevedes

Scarlett Johanssont korábban már támadták a Páncélba zárt szellem című filmben játszott szerepéért (sokak szerint ezt egy ázsiai színésznőnek kellett volna adni), de vitába szálltak vele azért is, amiért azt találta mondani, hogy bármilyen személyt eljátszhat. Ez akkoriban történt, amikor egy transznemű karakter alakítására készült. De védekezésre kényszerült azért is, mert Woody Allennel többször is együtt dolgozott. 

„Előfordul, hogy tévedünk. Nem látjuk a nagyobb képet, vagy csak rádöbbenünk, hogy félreértettünk valamit. Emberek vagyunk” – mondta Johansson. A színésznő korábban úgy nyilatkozott, nem akarta elvenni a Páncélba zárt szellemben játszott szerepet egyetlen ázsiai származású színésztől sem. „A sokszínűség nagyon fontos Hollywoodban, soha nem játszanék el egyetlen szerepet sem, melyről úgy érzem, offenzív – mondta Johansson. – Ugyanakkor nagyon ritkán adódik olyan lehetőség, amikor egy női főszereplős filmben játszhatunk. Érzem a súlyt a vállamon.”

Bárkit eljátszhat? 

Johansson az As If magazinnak adta a nagy visszhangot kiváltó nyilatkozatot, melyben arról beszélt, hogy bárkit eljátszhat. „Bármilyen személyt, vagy egy fát, vagy bármilyen állatot, mert ez a munkám, és ezt kívánja tőlem a munkám” – mondta akkor a színésznő, amire a transznemű közösség felkapta a fejét.

„Nem voltam elég érzékeny, nem gondoltam rá, hogyan érinti egy ilyen kinyilatkoztatás a transznemű közösséget, nem tudtam, hogyan vélekednek arról a három színészről, akik ciszneműként transzneműt alakítottak” – magyarázkodott akkor Johansson hibáját elismerve. (Jeffrey Tamborra, Jared Letóra és Felicity Huffmanra gondolt a színésznő.) „Sokat tanultam az esetből. Rosszul ítéltem. Nehéz volt” –  vallotta be Scarlett Johansson, hogy hibázott. Kevesen képesek erre, nemhogy a nyilvánosság előtt, de négyszemközt is. Van mit tanulnunk a 36 éves színésznőtől.

Forrás: People Fotó: Getty Images

Friss lapszámunkban interjút olvashatsz Scarlett Johanssonnal!