Katalin hercegnét figyelmeztették, hogy ne vállaljon újabb gyereket

2021. június 28.
Vilmosnak és Katalinnak még a kis Lajos herceg születése előtt tanácsolták azt, hogy ne vállaljanak harmadik gyereket. A szakemberek szerint fontos lett volna, hogy a klímaválság korában a hercegi pár példát mutasson az embereknek, és felelős döntéseket hozzon.

Katalinnak és Vilmosnak ma már három gyereke van: a 7 éves György herceg, a 6 éves Sarolta hercegnő és a 3 éves Lajos herceg, ám mint most kiderült, annak idején nem mindenki örült a hercegi pár családbővítésének. Közvetlenül azelőtt, hogy bejelentették volna a hercegné harmadik terhességét, Katalinnak azt tanácsolták, hogy inkább ne vállaljon több gyereket.

katalin-hercegne-vilmos-herceg

2017 nyarán Katalin és Vilmos éppen Lengyelországban és Németországban utazgatott, az egyik varsói látogatásuk során pedig ajándékba kaptak egy kisbabáknak való játékot. Ekkor György 4, Charlotte pedig 2 éves volt, a szemtanúk szerint ezért Katalin viccesen azt mondta Vilmosnak, hogy „muszáj lesz vállalnunk még egy babát”.

Röviddel az eset után szólalt fel a Having Kids nevű szervezet, ami kifejezetten a fenntartható és gyermekközpontú családtervezést próbálja meg népszerűsíteni, és arra figyelmeztették a párt, hogy jól gondolják át a családbővítéssel kapcsolatos terveiket.

„A brit királyi család példája rendkívüli módon befolyásolja az embereket.  A családbővítésről szóló terveik komoly problémákat vetnek fel a fenntarthatóság és a méltányosság terén. A nagycsaládok nem fenntarthatók. Biztosak vagyunk benne, hogy Györgynek és Saroltának csodálatos élete lesz, ám ugyanez nem mondható el minden jövőbeli gyermekről” – írta a hercegi párnak címzett nyílt levelében  Anne Green Carter Dillard, a szervezet ügyvezető igazgatója.

A nyílt levél vagy nem hatotta meg túlságosan a párt, vagy már egyébként is késő volt: két hónappal ezután, 2017 szeptemberében ugyanis bejelentették, hogy a harmadik gyereküket várják.

Érdekesség, hogy Meghan és Harry tudatosabban próbál hozzáállni ehhez a kérdéshez. Meghan korábban többször is beszélt róla, hogy bár vágyna a nagy családra, ökológiai megfontolásból nem fognak harmadik gyereket vállalni.

Forrás: marieclaire.co.uk Fotó: Getty Images

Olvass tovább!