Ashley Graham a második gyerekével terhes

2021. július 14.
A modell Instagramon jelentette be, hogy a férjével Justin Ervinnel a második gyereküket várják.

„Az elmúlt év tele volt meglepetéssel, bánattal, ismerős kezdetekkel és új történetekkel. Még csak most kezdem felfogni és ünnepelni, mit is jelent számunkra ez a következő fejezet” – írt a 33 éves Ashley Graham tegnap az Instagramra, és kiposztolt magáról egy képet, amin már egészen jól látszik a növekvő pocakja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A S H L E Y G R A H A M (@ashleygraham) által megosztott bejegyzés


Graham és a párja, Justin Ervin 2010-ben házasodtak össze, az első gyerekük, Isaac pedig tavaly januárban született. A modell nem volt szégyenlős az első várandóssága alatt, számos részletet megosztott a terhesség közben felmerülő problémáiról a közösségi oldalán, miközben minden nőnek hirdette a testpozitív szemléletet. „Egyre nagyobb és nagyobb leszek, és próbálom elfogadni az új testem minden nap. Ez egy utazás, és hálás vagyok a támogató közösségeteknek” – mondta korábban egy videójában, amelyben meztelen valójában mutatta meg várandós testét.

Fotó: Getty Images

Játszottál már velünk?