Susan Sarandon 74 évesen is nyitott a szerelemre

2021. augusztus 09.
“Nem keresem mindenáron, de örökké reménykedek benne” - mondta a 74 éves díva, hogyan érez a szerelemmel kapcsolatban.

Tim Robbins és Jonathan Bricklin után még mindig és örökké reméli, hogy megtalálja ismét a szerelmet a 74 éves Susan Sarandon. “Tisztában vagyok vele, hogy az az ablak már bezárult, de örökké remélek. Nem mindenáron persze” – mondta a díva, aki annak ellenére, hogy ha szerelme nem is lehet, azért szeretné, ha útitársa azért lenne. 

“Szeretnék útitársat, férfit, nőt, a kor sem számít” – mondta Sarandon. “De szeretnék valakit találni, aki kapható a kalandra. És aki szenvedélyesen szereti, amit csinál, bármi is legyen az.”

susan-sarandon-szerelem

A koronavírus-járvány miatt a színésznő nem tudott új emberekkel ismerkedni az utóbbi időben, sem romantikus, sem plátói értelemben, hiszen ez egy hollywoodi ikon számára még nehezebb. “Én nagyon nyitott ember vagyok, de nem tudom” – mondta az Oscar-díjas színésznő. “A koronavírus nem az, ami a legtökéletesebb randihelyzet, nem segíti az ismerkedést. Inkább a gyerekeimmel gyűjtöttük közös élményeket.”

Susan Sarandon legutóbbi ismert kapcsolata Jonathan Bricklin filmrendezővel volt 2015-ben. A Thelma és Louise sztárjának egy közös gyermeke van Franco Amurri olasz filmrendezővel, a 35 éves Eva Amurri, aki szintén színésznő. Tim Robbins színésszel két közös gyermeke született, a 31 éves rendező, Jack Henry Robbins és a zenész-színész Miles Robbins, aki 28 éves.
Tim Robbins-szal 23 évig élt együtt a színésznő, Jonathan Bricklinnel 2010. és 2015. között volt se veled, se nélküled kapcsolata Sarandonnak.

Forrás: Page Six Fotó: Getty Images

Olvass tovább!