Hugh Jackman 25 év után is rajong idősebb feleségéért

2021. október 12.
Az ausztrál Hugh Jackman szülinapi tortáján 53 gyertya ég, amit minden bizonnyal hőn szeretett – és nála 13 évvel idősebb – felesége és gyerekei társaságában fog elfújni. Fogadjunk, hogy tudunk újat mondani erről a cseppet sem mindennapi családról!

Bár az X-Men sztárjáról sokan és kitartóan híresztelik azt, hogy alibiházasságban él feleségével, minden jel arra utal, hogy ideje lenne véget vetni a pletykálkodásnak. A ma 53 éves Hugh Jackman igyekszik elengedni a füle mellett az alaptalan szóbeszédet, és felhőtlen boldogságban úszni élete párjával, akivel idén tavasszal ünnepelték 25. házassági évfordulójukat.

Hugh Jackman magánélete, felesége és gyerekei

Így kezdődött

Hugh és felesége, Deborra-Lee Furness egy ausztrál filmsorozat, a Corelli forgatásán találkoztak először. A produkció nem hozta meg a várt sikert, és mindössze 1 évig maradhatott képernyőn, az ő életüket azonban végérvényesen megváltoztatta. „Ez a forgatás az első munkáim egyike volt, miután végeztem az akadémián, hatalmas lehetőségnek tartottam és nagyon izgultam, már csak azért is, mert olyan nagy nevekkel dolgozhattam együtt, mint Deb” – idézte fel Hugh Jackman a kezdeteket, aki gyerekzsúrok résztvevőit szórakoztatta, mielőtt befutott volna színészként. 

„Egy autót küldtek értem, és az első ülésen Deb utazott, soha nem fogom elfelejteni. Kikapcsolta a biztonsági övét, levette a napszemüvegét, hátrafordult és kezet nyújtott, hogy bemutatkozzon: Szia, Deborra-Lee Furness vagyok, örülök, hogy megismerhetlek! Az volt az első gondolatom, mennyire magával ragadó ez a nő!” – folytatta a nosztalgiázást megismerkedésükről a szülinapos színész.

Fittyet hánynak a korkülönbségre

1994-et írtunk ekkor, és Jackman mindössze 26 éves volt, Deborra pedig 39. Hiába nyűgözte le a színésznő az első percben a fiatal kollégáját, 2 hónapba telt, mire kellő bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy randira hívja jövendőbeli feleségét. A nagy lépésre egy baráti vacsorán szánta el magát, elég vicces körülmények között: „Odaléptem hozzá, és azt mondtam, Deb, segítenél nekem a desszerttel? Ő azonban másra terelte a szót, megkérdezte, miért viselkedtem vele olyan furcsán az elmúlt időszakban. Én pedig színt vallottam… Tetszel nekem, de majd elmúlik, ne haragudj! Ő pedig így felelt: Te is tetszel nekem! Ami azt illeti, álmomban sem gondoltam volna, hogy erre akár egy milliomodnyi esély is lehetne, mégis így volt!”

Két év együttjárás után, 1996. április 11-én mondták ki a boldogító igent. Mindketten nagyon vágytak arra, hogy közös gyerekeik szülessenek, Deborra azonban kétszer is elvetélt. Ezután a fájdalmas tapasztalat után döntöttek az örökbefogadás mellett, aminek köszönhetően a ma már 21 éves Oscar Jackmannel és a 16 éves Ava Jackmannel bővült a családjuk, és vált teljessé a boldogságuk. Amikor alkalma nyílik rá, Hugh Jackman szívesen kürtöli világgá, mennyire fontosak számára a családtagjai. Egy 2019-es koncerten például előadta Frank Sinatra All the way című számát, amire az első közös táncukat lejtették Deborrával házastársakként. 

Hugh Jackman magánélete, felesége és gyerekei

„Az intimitás jóval többet jelent a szeretkezésnél”

A gyerekek érkezése után New Yorkba költöztek, majd Hugh Jackman karrierje is üstökösként kezdett felfelé ívelni. Mindez a külső szemlélők számára irigylésre méltónak tűnhet, a párkapcsolatok számára azonban próbatételt jelentenek. A sztárpárnak azonban ezeken a kihívásokon is sikerült felülkerekedni. S hogy mi a titkuk? Arról így mesélt a People magazin újságírójának: „Mindig találunk időt kettőnkre és folyamatosan tanulunk egymástól. Az emberek állandóan változnak, ezért akkor is oda kell figyelned a másikra, ha már 25 éve együtt vagytok. Engem a mai napig levesz a lábamról, hogy Deb mennyire szórakoztató, okos és fantasztikus egyszerre. Minél régebb óta ismerem, annál jobban szeretem” – részletezte a színész, aki igazán megható szerelmi vallomással köszöntötte a másik felét 25. házassági évfordulójuk napján.

„Mielőtt szülők lettünk volna, minden döntéshelyzetben – akár nagy lépés előtt álltunk, akár apróságról volt szó – egymás szemébe néztünk és feltettük a kérdést, hogy a változás jót vagy rosszat tenne-e a házasságunknak. Most, hogy gyerekeink vannak, ugyanezt tesszük, csak azt kérdezzük, hogyan hatnak a döntéseink a családunkra.” Boldogságuk másik alappillére az intimitás, ami náluk nemcsak a hálószobában teljesedik „Az intimitás jóval többet jelent a szeretkezésnél. Az is beletartozik, hogy mindent megosztunk egymással, a jót és a rosszat, a sikert és a félelmeinket is. Mi Debbel a kezdetektől fogva így teszünk, ez is sokat hozzátesz ahhoz, hogy egyek vagyunk.”

 

View this post on Instagram

 

Un post condiviso da Hugh Jackman (@thehughjackman)

 Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?