Britney Spears már feldíszítette a karácsonyfát

2021. október 22.
Bár általában Dolly Parton és Jennifer Garner a leggyorsabb a hírességek között, idén még ők sem tudták megelőzni Britney Spearst a karácsonyfa-díszítésben.

Ha valamiről nincs kép az Instagramon, az nem is létezik. Tudja ezt jól Britney Spears is, aki már meg is mutatta a feldíszített karácsonyfáját, amivel idén ő nyitotta meg a karácsonyi szezont a hírességek közül. Díszek, arany és piros szalagok, mindezek tetejében pedig egy rózsaszín virágos csokor található az énekesnő fenyőjén. A üdvözlőlapnak is beillő karácsonyi kép egyben jó emlékeztető arra is, hogy jó oka van Britney-nek az ünneplésre, hiszen sikerült megszabadulnia apja gondnokságától.

Britney-Spears-karacsony-diszites

A hosszú posztban Britney Spears azt is elmondja, miért döntött úgy, hogy már októberben felrakja a karácsonyi dekorációt az otthonában. „Őszinte leszek. Olyan régóta vártam már, hogy megszabaduljak attól a helyzettől, amiben vagyok, és most, hogy ez megtörtént, félek bármit tenni, nehogy hibázzak – írta Britney. – Oly sok éven át mindig azt hajtogatták, ha ez vagy az sikerül, akkor véget ér. És sohasem ért véget. Olyan keményen dolgoztam, ám most, hogy itt van, és egyre közelebb és közelebb érek a végéhez, nagyon boldog vagyok, ugyanakkor rengeteg dolog megrémiszt.”

Spears arra is kitér, hogy rengeteg paparazzó tűnik fel időről időre az otthona körül, bujkálnak a fák között és a házához vezető úton. „Nem szeretem, hogy megpróbálnak rám ijeszteni, direkt váratlanul elém ugranak. Mintha azt akarnák elérni, hogy valami őrültséget csináljak – mondta el Britney. – Ezért mondom azt, hogy félek attól, hogy valamit rosszul csinálok.” Britney azt is elárulta, hogy végre visszakapta a kocsikulcsait, és 13 év után először vezethetett. 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Britney Spears (@britneyspears)

Azzal, hogy már ilyen korán elkezdte az ünneplést, Britney számára a függetlenségének megélését is jelenti, miután annyi éven át frusztrálta és irányította az életét a jogrendszer. „Nem tettem semmi olyat, ami miatt úgy kellett volna kezelni, ahogy az az elmúlt 13 évben történt. Utálom az egész rendszert, és azt kívánom, bárcsak másik országba születtem volna. Korán ünnepelem idén a karácsonyt. Mert miért ne tehetném?” – írta Spears, hozzátéve, hogy ezzel minden jót szeretne ünnepelni, ami az életben megadatott, különösen az elmúlt, nagyon mozgalmas évben. „Mindig jó, ha megtaláljuk a módját annak, hogy több örömet leljünk az életünkben. Nem titok, min mentem keresztül a múltban, mától talán kicsit másképp állok a dolgokhoz.”

Forrás: Apartment Therapy Fotó: Getty Images

Olvass tovább!