Meg Ryan nem bánja, hogy 60 lett, de azért gyakran nyúl botoxhoz

2021. november 19.
Meg Ryan szülinapi tortáján ma 60 szál gyertya ég, ő azonban cseppet sem bánja, ahogy azt sem, hogy ma már korántsem olyan híres, mint fénykorában.

Hiába ért ma fontos mérföldkőhöz Meg Ryan azzal, hogy 60 éves lett, mindannyiunk emlékezetébe úgy égett be, ahogy a ’90-es években láttuk: rövid szőke hajjal, kislányos arccal, cuki mosollyal. Mára azért ezt valamelyest „kinőtte”, cserébe viszont sok-sok sikeres filmszerepet és – ahogy ő mondja – rengeteg fantasztikus élményt kapott, amiért eszébe sincs visszaforgatni az idő kerekét. Lehet, hogy legbelül így érzi, külsejét azonban nem tudta teljes mértékben elfogadni, ezért többször is plasztikai műtétre adta a fejét – igaz, erről nem szívesen beszél.

Meg Ryan 60 éves

A diploma helyett választotta a filmvásznat

1961. november 19-én született, akkor a Margaret Mary Emily Anne Hyra nevet kapta, ebből alakította ki jóval rövidebb művésznevét, a Meg Ryant. Connecticutban élt a családjával egészen addig, míg az érettségi után be nem iratkozott egy New York-i egyetemre, ahol újságírónak tanult. A színészkedésbe csak azért fogott bele, hogy némi extrakeresetre tegyen szert és fedezni tudja a kiadásait.

Annyira belejött ebbe a mesterségbe, hogy félbe is hagyta a tanulmányait, és végül nem szerezte meg a hőn áhított diplomát. Ahogy a BBC egyik beszélgetős műsorában elmondta, azzal az álommal költözött New Yorkba, hogy újságíró legyen, és úgy képzelte, hogy remek recepteket oszt meg majd az olvasóival.

Meg Ryan 60 éves

Így festett Meg Ryan 1981-ben, amikor még a színészet és az újságírás között hezitált

Orgazmusa tette világhírűvé

Már a ’80-as évek elején fel-felbukkant nagyobb filmek kisebb szerepeiben. 1985-ben az egész világ láthatta a Top Gunban, 1987-ben Az ígéret földje című filmben tündökölt, és ugyanebben az évben a Vérbeli hajsza című filmben is játszott, ennek forgatásán ismerte meg jövendőbeli férjét, Dennis Quaid színészt.

Aki idáig nem figyelt fel rá, az az 1989-es Harry és Sallyből biztosan megtanulta Meg Ryan nevét. Ebben a romantikus vígjátékban akkoriban nagyon merésznek számított az a jelenet, amiben egy étterem asztalánál ülve, salátaevés közben élt át orgazmust. Mint kiderült, ez a cseppet sem mindennapi mozzanat a filmben Ryan kisasszony ötlete volt.

Dennisszel 4 év együtt járás után, 1991-ben házasodtak össze, házasságuk tíz évig tartott, és a pletykák szerint abban, hogy véget ért, nagy szerepe volt annak is, hogy a Túszharc című film forgatása közben Meg intim közelségbe került Russel Crowe-val. Meg Ryan akkor még házasságban élt, az újságírók pedig borzalmas képet festettek róla mint félrelépő feleség, amit a színésznő nagyon nehezen viselt. Az igazság ezzel szemben az, hogy a férjével akkorra már rég zátonyra futott a házassága, a férfi ugyanis alkoholproblémákkal küzdött, ez azonban sorra kimaradt a cikkekből.

„A válás, a körülötte keletkezett cirkusz fontos mérföldkő volt az életemben. Soha, senki nem írta meg az igazságot, és én soha nem voltam olyan szörnyű ember, mint amilyennek beállítottak. Ajándéknak tekintem, hogy eljutottam arra a pontra, hogy beletörődjek, nem én döntöm el, hogy ki mit mond rólam, és ami ennél is fontosabb, megtanultam, hogy ennek nem szabad akkora jelentőséget tulajdonítani” – emlékezett vissza a viharos életszakaszára, és hozzátette, hogy szerinte a szerelem és a válás annyira összetett dolog, hogy soha, senkinek nem kellene azokról cikkeznie.

Meg Ryan és Russel Crowe

Meg Ryan és Russel Crowe

Ami nem ment, azt nem erőltette

A karrierjét tekintve Meg Ryan szerencsecsillaga a ’90-es években ragyogott a legfényesebben – nagyjából addig, amíg a házassága tartott – utána egyre kevésbé tündökölt, igaz, a színésznő a kamera túloldalán, filmes producerként is kipróbálta magát, ami kevesebb reflektorfénnyel jár. „Kiégtem, és úgy éreztem, már nem tudok újat mutatni az embereknek” – vallott őszintén arról, miért tűnt el a képernyőről. Azok örömére viszont, akik továbbra is kíváncsiak rá, egész gyakran posztolgat Instagram-oldalán.

Meg Ryan gyerekeivel

Meg Ryan gyerekeivel

„Arra vágytam, hogy a saját életemet éljem” – foglalta össze lényegre törően. 2006-ban Kínából örökbe fogadott egy kislányt, Daisy True-t. Házasságából egyébként saját gyereke is született, Jack Quaid, aki maga is színészként dolgozik. 2015-ben, a Meg rendezte Ithaca című filmben együtt játszott az édesanyjával.

Ahogy a munka terén, szép lassan a magánéletben is elrendeződtek a szülinapos színésznő dolgai: 2010 és 2014 között az amerikai dalszövegíróval, John Mellencamppel alkotott egy párt, majd 2017-ben ismét egymásra találtak – ez annyira jól sikerült, hogy egy évvel később el is jegyezték egymást.

Akárhogy is, Meg Ryan nem bánja, hogy ma már nem övezi akkora érdeklődés, mint régen. Ahogy azt egy The New York Timesnak adott interjúban elmondta 2019-ben, tökéletesen elégedett azzal a „hírességfaktorral”, amit mára elért: „Szerencsés vagyok, mert gond nélkül részt vehetek egy TED-konferencián, elutazhatok Kambodzsába, és oda mehetek, ahova csak akarok. Most romantikus komédiát írok, és remélem, hogy hamarosan rendezhetek. Imádok mindent, ami a dizájnnal kapcsolatos és odáig vagyok a fotózásért.”

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?