Zendayának és Tom Hollandnak azt javasolták, hogy inkább ne randizzanak a Pókember forgatása alatt

2021. december 23.
A Pókember producere árulta el, hogy miután megkapták Peter Parker és MJ szerepét a Marvel-univerzumban, óva intette a sztárpárt a randevúzástól.

„Amikor kiosztottuk a szerepeket, félrehívtam külön-külön Tomot és Zendayát is – mondta Amy Pascal, a Sony korábbi vezetője és egyben a film producere egy nemrég a The New York Timesnak adott interjúban, miután az őt kérdező újságíró megemlítette, hogy a korábbi Pókember-filmek sztárjai a való életben is egy párt alkottak. – Ugyanezt a tanácsot adtam Andrew Garfieldnak és Emma Stone-nak is: a randizás csak bonyolíthatja a dolgokat. Mindannyian figyelmen kívül hagyták, amit mondtam” – tette hozzá.

Tobey Maguire és Kirsten Dunst között is szövődött egy rövidke románc Sam Raimi rendező Pókember-trilógiájának munkálatai alatt. „Tulajdonképpen eléggé aggódtam emiatt – árulta el a rendező 2007-ben a Pókember 3. megjelenése után, hozzátéve, hogy: – Azt hiszem, az első film forgatásának közepén kezdtek el randevúzni… bár akkor még nem tudtam róla. Végül a második film előtt szakítottak. Aggódtam, hogy nem lesz meg köztük a kémia.”

Aztán a történelem megismételte önmagát, amikor Andrew Garfieldot és Emma Stone-t választották Peter Parker és Gwen Stacy szerepének megformálására a Sony és a Marvel közös Pókember-rebootjában. Andrew Garfield 2012-ben azt nyilatkozta az MTV Newsnak, hogy nagyon boldog volt, amikor Emma Stone is szerepet kapott a filmben. A Teen Vogue-nak adott interjújában pedig így emlékezett vissza a színésznővel való első találkozására: „Mintha egy vadvízi zuhatagba merültem volna, ahol nincs kedvem megkapaszkodni. Az egész forgatás vad és izgalmas volt. Nem tehettem mást, mint hogy megpróbáltam vele maradni, lépést tartani vele, és nem elengedni őt.”

Stone és Garfield 2015-ben, A csodálatos Pókember második részének mozikba kerülése után szakítottak, de Andrew azóta is támogatja a színésznőt. 2017-ben azt mondta a Vanity Fairnek, hogy azóta is igyekeznek törődni egymással, és feltétel nélküli kötelék van közöttük. „Művészként én vagyok a legnagyobb rajongója” – mondta a színésznőről.

Tom Holland, a Pókember legújabb változatának főszereplője a Pókember: Hazatérés forgatása során találkozott az MJ-t megformáló Zendayával. A sztárok évekig cáfolták a híreket, miszerint együtt járnának, de júliusban rajtakapták őket, ahogy egy autóban csókolóznak.

„A hírnév egyik hátulütője, hogy a magánéletünket már nem igazán mi irányítjuk. És amikor átélsz egy pillanatot, amiről azt gondolod, hogy két ember között marad, akik nagyon szeretik egymást, az egész világ tudni fog róla – mondta Tom Holland a GQ magazin Men of the Year című kiadványának címlapsztorijában. – Szeretni valakit szent és különleges dolog. Ez olyasvalami, amivel foglalkozni akarsz, amit át kell élnie, meg kell tapasztalnia és élveznie kell annak a két embernek, akik szeretik egymást – helyeselt Zendaya, aki a napokban posztolt egy szívhez szóló üzenetet Instagramján.

„Pókemberem, nagyon büszke vagyok rád, néhány dolog soha nem változik, és ez jó” – írta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zendaya (@zendaya) által megosztott bejegyzés

Úgy tűnik, hogy a sztárpár nagyon boldog, amit csak megerősít, hogy a színész pár napja árulta el, hogy most a családalapításra szeretne koncentrálni, és ennek érdekében akár a karrierjét is szüneteltetné. Mi már izgatottan várjuk, hogy mi történik a két színésszel a jövőben!

Forrás: Insider Fotó: Getty Images

Olvass tovább!