Kate Winslet: „Nem tudtam abbahagyni a sírást, amikor újra találkoztam Leóval”

2021. december 31.
Nem várt érzelmi reakciót váltott ki Kate Winsletből, amikor végre újra találkozhatott a Titanic óta nemcsak kollégájának, de legjobb barátjának is számító Leonardo DiCaprióval.

Közel három évig nem tudtak személyesen találkozni, majd amikor Los Angelesben végre ismét megölelhették egymást Leonardo DiCaprióval, Kate Winslet képtelen volt megálljt parancsolni a könnyeinek. „A fél életemben ismertem őt! – mondta Kate Winslet. – Ez nem olyan, minthogy én átugrok New Yorkba vagy ő tűnik fel Londonban, és tudunk vacsorázni vagy kávézni együtt egy jót. Nem hagyhattuk el az országunkat.” 

kate-winslet-leonardo-dicaprio

„Mint megannyi olyan barátságban, ahol a felek a világ különböző pontjain élnek, mi sem tudtunk találkozni a koronavírus-járvány miatt. Ő a barátom, nagyon közeli barátom. Ez egy életre szóló kapcsolat.”

Winslet és DiCaprio egyaránt a húszas éveit taposta, amikor az 1997-es Oscar-díjas produkció, a Titanic két főszerepét eljátszották. Ekkor kezdődött legendás barátságuk. Ezután 2008-ban szerepeltek közös filmben, A szabadság útjaiban. „Ő egy nagyon kedves, hűséges ember – mondta Winslet korábban DiCaprióról. – Remek barát, mindig is az volt, és nemcsak számomra, hanem mindenkinek a környezetében. Még mindig vannak barátai a Titanic forgatásáról.”

Kate Winslet azt a fejlődést is kiemelte, amit jó barátja az évtizedek alatt bejárt. „Sokkal jobb színész most, mint amilyen volt – mondta Winslet. – Szerintem sokkal jóképűbb is lett az évek alatt, és úgy érzem, megtalálta a stabilitást, ami furcsán hangzik, ha a körülötte lévő történéseket nézzük.”

Forrás: Insider Fotó: Getty Images

Olvass tovább!