A sorozatbeli Miranda komoly jellemfejlődésen ment át a mostani évadra, de Charlotte, mintha ugyanaz a naiva maradt volna, aki tizenhat éve volt. Te hogy látod a karaktered változását vagy épp állandóságát?
Szerettük volna, ha Charlotte karaktere megőrzi az alapvető személyiségjegyeit. Nyilván eltelt több mint másfél évtized, ezért ő is változott, de azért nagyon is Charlotte maradt. Viszont az új évad anyaként olyan kihívások elé állítja, amely mindenképpen sokat formál a személyiségén.
Charlotte mindig is anya akart lenni. Te hogy látod, sikerül megbirkóznia az anyaszereppel?
Igen, mindig is anya akart lenni, de általában ez a feladat sokkal nehezebb a valóságban, mint ahogy az ember azt előre elképzeli. Azt hiszem, Charlotte egészen jól veszi az akadályokat, mert nagyon mélyen éli meg az anyaságot és őszinte szeretettel ragaszkodik a gyerekeihez. És ez a legfontosabb. Ez a lényege a szülői mivoltunknak és a gyermeknevelésnek. Ennek ellenére ez a nemes feladat tele van kihívásokkal is, mert a gyerekeknek megvan a saját személyiségük, a saját elképzelésük az életről, és nem lehet őket berakni egy-egy dobozba. Márpedig jól ismerjük Charlotte múltját, mindig is volt egy egyfajta kontrollálási kényszere, és szerette beszabályozni a dolgokat és az embereket maga körül. Emiatt kihívás számára sokszor a gyermeknevelés, de igyekszik a legjobban teljesíteni ezen a fronton is.
Mindig is Charlotte testesítette meg az elegáns ártatlanságot a sorozatban. Hogyan érzed, mennyi bennetek a közös vonás?
Nehéz megmondani… Huszonéve játsszuk ezeket a karaktereket, és éppen Cindyvel (a Mirandát alakító Cinthya Nixon – a szerk.) beszéltük erről a kérdésről a napokban egy közös interjú kapcsán. Régen volt egy precíz listánk arról, hogy miben térnek el tőlünk az általunk megformált karakterek. Meg tudtam pontosan mondani, hogy ez és ez vagyok én, és ez Charlotte. De idővel ezek a határok elmosódtak. Charlotte mindig konzervatív családmodellben gondolkodott, de ez a minta sosem volt számomra vonzó, hidegnek találtam. Viszont az közös bennünk, hogy imádjuk a gyermekeinket, hogy én is örökbe fogadtam őket, hogy megbízható, jó barát vagyok – legalábbis próbálok az lenni –, hogy jó „cheerleader” barát vagyok (nevet) és sok mindenben én is nagyon lelkes tudok lenni, ahogyan Charlotte is.
Ha már a barátságot említetted… Elveszítettétek a forgatások alatt egy közeli barátotokat és kollégátokat, Willy Garsont. A halála mindenkit megrázott, a nézőket is, de nyilvánvalóan a stábot még jobban. Az egyik első epizódban Charlotte és Stanford között kicsit puskaporos volt a hangulat, amely felrázta a dramaturgiát. Téged személy szerint hogyan érintett Willy elvesztése?
Nem szeretnék sírni, úgyhogy erről nem fogok sokat beszélni. A kilencvenes évek óta ismertem Willyt és nagyon sokkolt a halálhíre. Mindannyian mélyen megrendültünk. Nem próbálom szépíteni, hazugság lenne: szörnyű időszakon mentünk át, nagyon megszenvedtük az elvesztését. Mindannyian könnyekig meghatódtunk, amikor a fia, Nathen megjelent a premieren, hogy Willyt képviselje. Nagyszerűen viselkedett a tragikus körülmények ellenére. De tényleg nem szeretnék sírni…
Volt egy nagyon komoly sorozatbeli haláleset is. Mr. Big halálát egészen másképp vette a négy barátnő. Carrie szinte szenvtelenül, talán mélyen magába zárva, Charlotte viszont hatalmas sírógörcsöt kapott. Mennyire jött ez belőletek, és mennyire voltak rögzítve az alakítás pontjai?
Charlotte nagyon érzelmes, és én is nagyon érzelmes nő vagyok. Azt hiszem, Charlotte-nak a személyiségében épp az az érdekes, hogy annyira sarkos nő, de közben mégis rendkívül érzékeny. Van valamiféle antennája, amivel nagyon empatikus tud lenni másokkal és pontosan át tudja élni mások érzéseit. Ez az ellentmondásosság talán abból adódik, hogy nagyon szigorúan ítélkezik magáról, és mindig azt hiszi, hogy valamit nem csinált jól a múltban. Talán az egész önvád abból fakad, hogy többször elvetélt, és az van mélyen a lelkében, hogy nem tudott anya lenni. Az antennája pedig nagyon is jól működött Mr. Big elvesztésekor. Carrie nem sírt se a temetés intézésekor, se a temetésen. Charlotte viszont úgy érezte, (ha nem is tudatosan), hogy neki kell Carry lelki szelepjének lenni, ahol kiszabadul a belső nyomás, az elviselhetetlen gőz. Ebben áll Charlotte feltétel nélküli barátsága. Ez Charlotte nagysága.
Ebbe az évadban nem csak a szerep megformálására koncentráltál. Másabb most, hogy producerként is részt veszel az új évad munkájában?
Nem igazán. Michael Partick King (a sorozat írója és rendezője – a szerk.) mindig bevont minket a munkába, például volt beleszólásunk a karaktereinkbe. Most, hogy producer is vagyok, talán annyiban látom a változást, hogy arra törekszem, hogy a többiek is elégedettek legyenek mindennel, mindenki jól érezze magát a show-ban. Néha okoz egy kis fejfájást ez a feladat, és persze extrafelelősség is. Nem tudok mindent megoldani, amit szeretnék, mert közben ugye játszom is. (Nevet.) De nagyon élvezem és próbálom jól csinálni.
Hogyan viselitek a világhálón megjelenő megjegyzéseket, amelyek a korotokra irányulnak?
Azt kell, hogy mondjam, hogy fel voltunk rá készülve, hogy kapni fogunk hideget-meleget – sajnos. De teljesen mégse lehet ezt érzéketlenül venni. Vannak jobb napok, amikor egyszerűen túllendülünk rajta, és nem foglalkozunk vele, de a rosszabb napokon igenis rosszulesnek a megjegyzések. Sokszor rosszabbul esik, amikor a kollegáimat, a barátaimat kritizálják. Mi soha nem hazudtunk a korunkkal kapcsolatban – sem a Szex és New Yorkban sem az És egyszer csak…-ban. Egyszerűen ezek vagyunk mi, a korunk hozzánk tartozik, és ezért is akartunk visszajönni, mert felvállaltuk, hogy a szereplők is öregebbek lettek, nem csak mi. Megmutatni, hogy amikor ötvenesek vagyunk, akkor is élünk. És nagyon szerencsések vagyunk, hogy élünk és virulunk! És néha bizony van ősz hajszálunk, pláne a pandémiában, de ez van. (Nevet.)
Az És egyszer csak… kizárólag az HBO GO-n látható Magyarországon.
Fotó: Getty Images
