Második évaddal fenyeget a Szex és New York-reboot

2022. január 28.
Máris azt rebesgetik, hogy az HBO-nak nem volt elég egy évad az És egyszer csak… című sorozatból, feltett szándékuk még egy szériát készíteni a Szex és New York rebootjából, hogy megmutassák, lehet jobb, mint az első.

Úgy néz ki, hogy a szerencsétlen, botrányoktól sem mentes sorozat sem tűnik el csak egyszerűen, szép csendesen, ahogy Samantha Jones. Az És egyszer csak… jó eséllyel még egy évadot kap az HBO-tól, hogy ezzel is bizonyítsanak. Nekünk pedig végig kell néznünk. 

A Page Six nemrég ugyan még arról számolt be, hogy még semmi sem dőlt el, a produkcióhoz közeli források ugyanakkor azt mondták, mindenki benne lenne még egy évadnyi folytatásban. „A kreatív ötletelés még nem kezdődött el, de szeretnénk a folytatást – jelentették ki. – Ezzel bizonyíthatnánk, hogy egy második évad lehet erősebb, mint az első, és érdemes volt feltámasztani a Szex és New Yorkot a rajongók számára.”

Abban valószínűleg igazuk van, hogy a bizonyításhoz még egy szezonra szükség lenne. Már eleve az És egyszer csak…-ot is azzal a szándékkal hívták életre, hogy a Szex és New York hibáit – csupa fehér főszereplő, az LMBTQ+ emberek hiánya, a teljes közgazdaságtani fantáziavilág – kiküszöböljék. Ahelyett azonban, hogy az És egyszer csak… ezt megtenné, csupán áthelyezte ugyanezeket a hibákat a 2020-as évekbe. Sőt, rögtön az indulás után megfejelte az egészet Chris Noth nemi erőszak és szexuális zaklatás botránya

Ki marad, ki megy?

A sorozat jelenlegi szereplői egyelőre nem árulnak el túl sokat az És egyszer csak… jövőjével kapcsolatban. „Nagyon örülnék egy második szezonnak” – mondta Sarita Choudhury, aki új karakter a Szex és New York világában. A régiek közül Cynthia Nixon, aki executive producere is a szériának, már nem volt ennyire egyértelmű, bár nemet ő sem mondott. „Bár executive producer vagyok és egy részt én rendeztem, nem vagyok író. Az egyik legnagyobb adottság, ha valaki író lehet, hála az égnek nem az én feladatom kitalálni a folytatást” – mondta Nixon az Entertainment Tonightnak, és a választ akár úgy is lehet érteni, hogy lesz folytatás, csak még nem tudják, merre menjen a történet. 

Még van néhány epizód hátra az És egyszer csak… első évadából is, így még nem tudhatjuk, úgy fejeződik-e be, hogy lehet-e egyáltalán folytatni.

Forrás: The Cut Fotó: Getty Images

Olvass tovább!