Britney Spears gondnokságának ügye már a Kongresszusig ér

2022. február 22.
Felkérték Britney Spearst, hogy az amerikai Kongresszus előtt is tanúskodjon több mint egy évtizedig tartó gondnokságának ügyéről.

Florida állam képviselője, Charlie Crist és Kalifornia egyik képviselője, Eric Swalwell levélben gratulált Britney Spearsnek és ügyvédjének, Matthew Rosengartnak, amiért sikerült elérni, hogy a bíróság megszüntesse az énekesnő feletti gondnokságot. A bíróság 2021. november 12-én mondta ki, hogy Britney Spears édesapja többé nem rendelkezhet az énekesnő felett, Britney szabadon élheti az életét a továbbiakban, és azt tehet 60 millió dolláros vagyonával, amit csak akar. Több mint egy évtized  után. 

britney-spears-gondnoksag-kongresszus

„Roppant hízelgő, ugyanakkor még mindig gyógyulok – írta Britney Spears a Kongresszusból érkezett meghívásra. – Hálásan köszönöm a Fehér Házba szóló invitálást.” A képviselők kiemelték levelükben, hogy Spears még saját ügyvédet sem fogadhatott, aki az ő érdekeit és akaratát képviselhette volna. Szeretnék, ha Britney Spears saját maga mondaná el a tapasztalatait. „Semmi kétség, hogy a története erőt adhat azoknak, akiknek a nevét nem ismerjük, de hasonló helyzetben küzdenek, és inspiráció lehet számukra” – írták a képviselők az énekesnőnek levelükben. 

Egy novemberi videójában Britney Spears azt mondta, hogy az ő, közel 14 éves kálváriáját arra szeretné használni, hogy megváltoztassa a szabályokat és törvényeket. „Itt vagyok, hogy felszólaljak a valódi betegségekkel és valódi fogyatékkal élőkért. Én egy erős nő vagyok, így csak halvány elképzelésem van róla, mit tehet ez a rendszer azokkal, akiknek nincs ennyi ereje, hogy tegyenek valamit. Remélem, a történetemnek lesz hatása, és megváltoztathatja ezt a korrupt rendszert.”

Forrás: Time Fotó: Getty Images

Olvass tovább!