Meghan Markle-t rágalmazás miatt beperelte a nővére

2022. március 04.
Samantha Markle-nek a hercegné egy évvel ezelőtti interjújával lett most problémája.

Meghan Markle-t az egy évvel ezelőtti Oprah Winfrey-nek adott interjú miatt perelte be a féltestvére, Samantha, a nő szerint ugyanis a beszélgetés során a hercegné „hamis és rosszindulatú” kijelentéseket tett a Markle családról.

A Page Six által megszerzett bírósági dokumentumokban az áll, hogy az 57 éves Samantha Markle szerint a hercegné az interjúban hamisan azt állította, hogy egyke, valamint arról sem mondott igazat, hogy mikor látták egymást utoljára.

meghan-markle

„A beszélgetésből úgy tűnhetett, mintha a felperesnek semmilyen kapcsolata nem lenne a húgával Meghannel, mintha virtuális idegenek lennének. Mindezek mellett Meghan Markle azt állította, hogy a felperes pénzszerzés reményében hamis történeteket árult a bulvárlapoknak és televízióknak róla úgy, hogy közben semmit nem tudott valójában az alperes gyerekkoráról.” Ha pedig ez nem lenne elég, Samantha Markle azzal is megvádolta a hercegnét, hogy a nyilatkozataival megbántotta az apjukat, Thomas Markle-t.

Meghan Markle családi kálváriája már évek óta zajlik. Samantha és Thomas Markle minden alkalmat megragadnak, hogy a hercegné „aljas tetteiről” nyilatkozzanak – a nővérnek nemrég egy könyve is megjelent, The Diary of Princess Pushy’s Sister Part 1 címmel, amit kifejezetten annak szentelt, hogy Meghan Markle-t szapulja benne. A könyv címéből arra lehet következtetni, hogy annak hamarosan egy, vagy akár több folytatása is meg fog jelenni…

Forrás: Page Six Fotó: Getty Imags

Olvass tovább!