Nézd, milyen nagyok már az 54 éves Céline Dion gyerekei!

2022. március 30.
A ma 54 éves Céline Dion számára rengeteg próbatételt tartogatott eddig az élet: hosszas küzdelem árán születhettek csak gyermekei, szeretett férjét pedig akkor ragadta el a halál, mikor az ikrek még kicsik voltak.

Céline Dion mindössze 12 éves volt, amikor 1980-ban megismerte René Angélil énekest és zenei producert, aki akkor 38 esztendős volt. Az énekesnő testvére, Michel küldött el egy felvételt a producernek, hogy meghallgassa, milyen tehetséges a kiskamasz Céline. Hét év után szerettek egymásba, később a férfi megkérte az énekesnő kezét, és 1994-ben össze is házasodtak.

Céline Dion és férje, Rene Angelil

Megküzdöttek a gyermekáldásért

Ahhoz, hogy szülők lehessenek, az énekesnőnek több beavatkozáson is át kellett esnie, miután éveken át hiába próbálkoztak. Végül a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek, ami meghozta a várva várt sikert, és 2001 januárjában megszületett első gyermekük, René-Charles Angélil. 

Kilenc évvel később, 2010 májusában osztották meg a világgal boldogságukat, hogy az énekesnő ikrekkel várandós. Két kisfiúval bővült a családjuk: Eddy az énekesnő kedvenc dalszerzőjéről kapta a nevét, Nelson névválasztását pedig a híres Nelson Mandela inspirálta. 

A gyerekek sajnos nem tölthettek túl sok időt az édesapjukkal, René ugyanis 2016-ban hosszan tartó betegség után elhunyt. A sors kegyetlensége, hogy az énekesnő mindössze 2 nappal később az egyik testvérét is elveszítette, aki ugyanazzal a betegséggel küzdött, mint szeretett férje.

René-Charles 21 éves lett

Az énekesnő, bár mérhetetlenül büszke a gyerekeire, nem posztol róluk túl gyakran az Instagram-oldalán. Születésnapjukon viszont mindig ír néhány kedves gondolatot a fiuknak, így tett idén januárban is, amikor René-Charles 21 éves lett. Babakori fotója mellett szívhez szóló sorokat osztott meg a nagyvilággal:

„Már 21 év eltelt azóta, hogy megvalósult az álmunk. Életet adtunk neked! Nagyon köszönjük azt a csodás ajándékot, hogy minket választottál szüleidnek! Ahogy nőttél, úgy lettem melletted napról napra egyre boldogabb. Az intelligenciád, a nagylelkűséged, a bátorságod és az érzékenységed miatt örökké csodálni foglak. Folytasd a felfedezést, valósítsd meg az álmaidat és mindig hallgass a szívedre, tudva, hogy örökké szeretetünk. Boldog születésnapot, René-Charles! Apa, anya, Nelson és Eddy”

A fiúról nem lehet túl sokat tudni, az azonban biztos, hogy nemcsak zenei tehetséget örökölt a szüleitől, hanem matematikában is ügyes. Szeret és tud is kosárlabdázni, másik kedvenc sportja pedig a jégkorong.

Céline Dion és fia René-Charles

Céline Dion és nagyobbik fia, René-Charles

Ritkán láthatjuk az ikreket

Néha azért megesik, hogy a kiskamasz Eddy és Nelson is felbukkan Céline Insta-oldalán, legutóbb tavaly májusban, anyák napján osztotta meg ünneplésük egyik jól elkapott pillanatát, ahol láthatjuk, milyen nagyok már az ikrek is, akik alig hasonlítanak egymásra.

Kinek van ma a jobb napja, nekem vagy a gyerekeknek? Micsoda kiváltság anyának lenni! Boldog anyák napját! Élvezd ki minden pillanatát… Kívánhatnék-e ennél többet? Hamarosan folytatjuk! Szívem minden szeretetével, Céline” – írta a boldogságban úszó énekesnő, aki gyerekruhák tervezésével is szerencsét próbált.

 

Visualizza questo post su Instagram

 

Un post condiviso da Céline Dion (@celinedion)

Aggódnak érte a rajongók

Januárban az énekesnő közleményt adott ki, amiben súlyos egészségügyi gondokra hivatkozva elhalasztotta észak-amerikai koncertjeit, ami nem csoda, hogy ijedtséget váltott ki a rajongóiból.

A tavaszt a gyógyulással kell töltenem. Azt reméltem, hogy mostanra már jól leszek, de azt hiszem, türelmesebbnek kell lennem, követnem kell az orvosaim által előírt életmódot. A turnéval járó szervezési és előkészületi munkák miatt most kellett döntenünk arról, hogy mi lesz két hónap múlva. Boldog leszek, ha majd egészségesen visszatérek, és mindannyian magunk mögött hagyjuk a világjárványt. Alig várom, hogy újra színpadon állhassak!” – írta az 54 éves Céline Dion.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?