Rihanna barbadosi luxusbirtokon szül

2022. április 21.
Megérkezett Barbadosra az énekesnő, ahol egy 22 millió dolláros luxusbirtokon tervezi világra hozni első gyermekét családja és barátai körében.

Nem sokat foglalkozik a gyermeke apja, A$AP Rocky körül keringő megcsalásos pletykákkal Rihanna. Együtt érkeztek Barbadosra, ahol a tervek szerint az énekesnő világra hozza első gyermekét. Egy luxusbirtokon már mindent előkészítettek a szülésre, ahol rögtön a baba világrajövetele után világraszóló bulit csaphatnak a családtagok és barátok. Az énekesnőt legjobb barátja, dr. Sonita Alexander segíti majd a szülés közben, de az életének legfontosabb női mind jelen lesznek az eseményen. 

rihanna-szules-barbados

Amíg a baba érkezését várják, Rihanna addig is jól tartja vendégeit, wellnesskezelésekkel, masszázzsal, pedikűrrel és manikűrrel kényezteti őket. Természetesen az énekesnő is részesül mindebben, illetve várandós masszázst és intravénás vitaminkoktélokat is rendszersen kap, hogy a baba ne szenvedjen hiányt semmilyen létfontosságú tápanyagban. 

Csak pletyka volt

Nemrég Louis Pisano influenszer is bocsánatot kért amiatt, hogy hamisan vádolta A$AP Rockyt megcsalással, és azt terjesztette, hogy szakítottak Rihannával. Louis azt mondta, butaság volt ilyeneket kitenni a párról közösségi oldalára. Maga a harmadik fél, a cipőtervező Amina Muaddi nevezte rosszindulatúnak a pletykákat, és tagadta, hogy bármi ilyesféle történt volna a rapper és közte a várandós Rihanna háta mögött. A tervező, akinek cipőit maga Rihanna is gyakran viseli, úgy nyilatkozott, egyszerűen hamisan citálták a nevét a mocskos pletykába.

Forrás: Mirror Fotó: Getty Images

Olvass tovább!