A ma 76 éves Cher egyszerűen elfelejtett megöregedni!

2022. május 20.
A ma 76 éves Cher egy igazi túlélő, annyi és olyan megpróbáltatásokat sodort elé az élet, aminek morzsája is sok lenne a legtöbb embernek. Külseje viszont továbbra is lélegzetelállító, akár évtizedeket is letagadhat valódi korából!

Cher 1946. május 20-án született a kaliforniai El Centróban, és szülei a Cherilyn Sarkisian nevet adták neki. A nagyközönség Cherként ismerte meg, de emellett több becenevet is aggattak rá az évek során: legtalálóbb a pop istennője elnevezés, de azok sem túloznak, akik örök visszatérőként emlegetik a megszámlálhatatlanul sok megpróbáltatáson keresztülment dívát. A ma 76 éves Chernek nemcsak művészi karrierje, hanem sajátos stílusa is utánozhatatlan!

Cher 1987-ben

Ez a kép 35(!) évvel ezelőtt készült Cherről, de ruháit és a cipőjét ma is azonnal elfogadnánk!

Lehet őt szeretni vagy nem szeretni, egy azonban biztos: mindenképpen elismerésre méltó, hogy a korábban szinte kizárólag férfiak által uralt zeneiparban képes volt az élvonalba törni. Azt pedig, hogy dívaságából még a hetedik ikszen túl sem veszített, megerősíti, hogy 73 éves korában egy olasz ruhamárka arca lett. Az új kollekció megálmodói így indokolták választásukat: „Cher több mint egy divatikon, ő egy kulturális fenomén!” 

Korán kijutott neki a katasztrófákból

Az egész eddigi életét végigkísérő drámák már gyerekkorában jelen voltak, így felnőttként sem érték váratlanul a sorscsapások. 16 éves volt, amikor úgy döntött, hogy kezébe veszi az életét, és megcsinálja a szerencséjét, ezért felhagyott a tanulással, és Los Angelesbe költözött. Itt találkozott Sonny Bonóval, akivel visszavonhatatlanul egymásba szerettek, és két évvel később össze is házasodtak.

Cher és Sonny Bono 1965-ben

Cher ezen a képen 19 éves.

Sonnyval nemcsak a magánéletben, hanem a színpadon is remekül passzoltak egymáshoz: bár eredetileg az volt a terv, hogy Cher egyedül próbál meg zenei babérokra törni, minden jel arra utalt, hogy ketten sikeresebbek. Caesar and Cleo néven kezdtek dalokat fabrikálni, 1965-ben azonban már a saját nevükkel fémjelezték a produkcióikat. Debütáló kislemezük, az I Got You Babe nem várt sikereket hozott.

A nem várt fordulópont a ‘60-as évek vége felé érte utol őket: duójuk hirtelen unalmassá vált a közönség szemében, és az új, feltörekvő sztárokra figyeltek inkább, mint Cher és Sonny párosára. Ekkor próbálkoztak ugyan még néhány szólóban kiadott albummal, ám ezek sem hozták meg a várt sikert. Próbáltak több lábon állni, ezért közös játékfilmeket is forgattak, a balszerencse azonban itt is megtalálta őket: a Good Times és a Chastity című produkciók hatalmasat buktak.

Szakítás helyett az esküvő mellett döntöttek

Bár a karrierjük épp összeomlott, ami az anyagi helyzetükre is rossz hatással volt, sikerült kilábalniuk párkapcsolati krízisükből, és úgy döntöttek, hogy hivatalosan is kimondják egymásnak a boldogító igent. Nem kellett sokat várni arra, hogy szerelmük gyümölcse megfoganjon: Cher 23 éves korában, 1969. március 4-én életet adott kislányuknak, Chasitynek, aki ma már férfiként él, és a nevét Chaz Bonóra változtatta. 

Cher és Chaz Bono

Elváltak és művészként is felsültek

Zenei karrierjük vitorlájába továbbra sem sikerült befogniuk a szelet, többnyire bárokban és szórakozóhelyeken léptek fel. 1971-ben lehetőséget kaptak arra, hogy a sajátos műfajt képviselő produkciójukból tévéműsort készítsenek: ez lett a The Sonny & Cher Comedy Hour, ami 3 éven keresztül töretlenül hasított. Így, hogy az emberek újra figyelték, és egyre jobban szerették őket, zenei karrierjük is kezdett ismét beindulni. 

Amikor úgy tűnt, hogy megoldódhat egzisztenciális krízisük, a kapcsolatuk romlott meg végérvényesen. 1975-ben mondták ki a válást, amit egy fordulatokkal tarkított, csúnya vitákba torkollott jogi procedúra előzött meg. Egymás nélkül a munkában sem találták a helyüket: Sonny tévéműsorára senki nem volt kíváncsi, Cher zenei próbálkozásait pedig meglehetősen alulértékelték.

Cher 1975-ben

Cher a válásuk évében, 1975-ben

Új házasság, új gyerek, újabb válás

Cher karrierje továbbra sem hozta meg a remélt sikert, magánélete azonban annál mozgalmasabbnak számított, és egyre nagyobb érdeklődést tartott számon: újraházasodott, férje a drogfüggőségéről híres Gregg Allman lett, akitől egy kisfia is született. Ő az Elijah Blue nevet kapta. Ez a kapcsolat egyáltalán nem tartott sokáig, két év után Greggtől is elvált. Bár kitartóan próbálkozott, hullámvölgyekkel tűzdelt zenei pályafutása megakadni látszott. 

Éneklés helyett a filmiparban próbált szerencsét, és szép lassan sikerült is megmutatnia, mire képes. Olyannyira, hogy a Holdkórosokban nyújtott alakításáért még Oscar-díjat is kapott! Kihasználva jó szériáját visszatért a lemezkiadáshoz, ami igazán jó döntésnek bizonyult, zsinórban három olyan albuma jelent meg, amit imádott a hallgatóság sok másik fülbemászó dal mellett ekkor született meg például az If I Could Turn Back Time.

Cher elfelejtett megöregedni

Chert soha nem érdekelte a kora, az az életvitelén és energikusságán is látszik: egyre kirívóbban öltözködött, sorra vetette alá magát plasztikai műtéteknek és fiatal férfiakkal (köztük volt Tom Cruise is!)  gabalyodtak egymásba. 

A viszonylagos nyugalomban telt ‘90-es évek végén ismét úgy tűnt, hogy a közönség ráunt az ötvenes évei elején járó popdívára, sem a slágerei, sem a filmes-tévés próbálkozásai nem végződtek jól. Ráadásul az egészsége sem szolgált túl jól, megfertőződött az Epstein-Barr vírussal, ami miatt ha akart volna sem tudott volna dolgozni. Mikor kezdett jól lenni, kapott pár szürkébb mellékszerepet, a főszereplésével forgatott Hűtlenség ára című film pedig csúnya kudarcot vallott. Tetézte a bajt, hogy első nagy szerelme, Sonny váratlanul meghalt. 

Cher

Cher 2021-ben: cseppet sem átlagos 75 évesként!

A sors végül kárpótolta a fájdalmaiért, a Believe című száma hihetetlen rekordokat döntött, úgy tért vissza a zenei világba, ahogy senki más. Koncertjei zsúfolásig teltek, és egyszerre több generáció példaképévé, stílusikonjává vált, cseppet sem véletlenül.

A világhálón szinte menetrend szerint keltik időnként a halálhírét, nála azonban valószínűleg tényleg működik a mondás, hogy ezzel csak meghosszabbítják az életét, sőt ő talán még plusz életerőt is merít az efféle álhírekből!

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?