Rihanna alig mozdul el az újszülött kisfia mellől

2022. május 24.
Nemrég született meg Rihanna és A$AP Rocky első közös gyereke, és a hírek szerint az énekesnő már bele is rázódott az anyaságba.

Egy, a párhoz közelálló forrás szerint Rihanna és a barátja, A$AP Rocky remekül boldogulnak az új szülői szerepükben. „Új szülőnek lenni persze sok alkalmazkodással jár, de nagyszerűen csinálják. A kisfiuk egészséges, és Rihanna egyszerűen csak rajong érte. Nagyon imádott terhesnek lenni, és természetesen a fiával való találkozás is rendkívül különleges volt – nyilatkozta a People magazinnak az informátor, majd hozzátette, hogy Rihanna a szülés óta alig mozdul el a baba mellől. – Fantasztikus anya. Los Angelesben akart szülni, mert van ott egy hatalmas házas nagy kerttel, ahová imád kiülni a babájával.”

rihanna-szules-barbados

A bennfentes azt is megjegyezte, hogy „nem úgy tűnik, mintha Rihanna sürgetné a munkába való visszatérést”, és „nagyon élvezi, hogy nyugodt időt tölthet a gyerekével”.

Rihanna és pasija, A$AP Rocky 2020-ban kezdtek el hivatalosan járni, miután az énekesnő szakított korábbi barátjával, Hassan Jameellel. A páros két év együttlét után, idén februárban jelentette be, hogy az első gyereküket várják.

Forrás: People Fotó: Getty Images

Olvass tovább!