Ő Harry herceg legjobb gyerekkori barátja, akit 2 évig nem is látott

2022. június 07.
Bár két évig nem találkoztak, most megtört a jég. Ráadásul a bankár férfi Harry elsőszülött fiának a keresztapja.

Az utóbbi idő viharos történései után sokan úgy vélik, teljesen érthető lenne az is, ha Harry herceg hátat fordítana a múltjának, a jelek szerint azonban erről szó sincs! Amikor Diana hercegné és Károly herceg kisebbik fiának régen látott gyerekkori barátja, Charlie Van Straubenzee az Egyesült Álllamokba látogatott idén májusban, ugyanúgy megvolt közöttük az összhang, mint kisebb korukban. Pedig két évig nem is találkoztak…

Harry herceg gyerekkori barátja

Harry és Charlie (a herceg mellett jobbra) szívesen vesz részt meccseken

II. Erzsébet királynő unokája és Charlie önfeledten kerékpározott, az Instagramon közzétett fotó szerint a két barát még össze is öltözött: mindketten sportcipőben, világos sortban és széldzsekiben tekerték az e-bicikliket. „Igazán gondtalannak és boldognak tűntek egymás társaságában” – adta hírül a Tatler magazin, hozzátéve, hogy egykori barátai közül, Charlie volt az első, akivel Harry újra felvette a kapcsolatot 2020 óta.

Vilmos herceg öccse a jelek szerint a családtagjai felé is nyitni kezdett az utóbbi időben, kaliforniai otthonukban például vendégül látta unokatestvérét, Eugénia hercegnőt és férjét, Jack Brooksbanket, akikkel korábban kimondottan szoros kapcsolatban álltak.

Charlie jóval több Harry számára egy szimpla barátnál: iskoláskoruk óta jóban vannak, és az évek alatt egymás bizalmasaivá váltak. Kapcsolatuk azt sem sínylette meg, hogy középiskolába és egyetemre is máshova jártak. Ezt támasztja alá, hogy Harry herceg volt Charlie esküvői tanúja, mikor örök hűséget fogadott menyasszonyának, Daisy Jenksnek, a bankárként dolgozó férfi pedig Harry és Meghan első gyermeke, Archie keresztapja lett.

Harry herceg gyerekkori barátja

Charlie ma jól menő bankár

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?