Így él Mako egykori japán hercegnő, aki a szerelméért mondott le rangjáról

2022. május 22. |

Egyáltalán nem érdekelte Mako japán hercegnőt, hogy elveszíti nemesi rangját, hiszen így szerelemből házasodhatott. Így él ma civil férjével, távol a palotától.

A mesékben általában a hétköznapi lányokból lesz hercegnő, Japánban azonban ennek épp a fordítottja történt: Mako Akishino hercegnőből lett hétköznapi lány, miután kimondták a boldogító igent az egyetemen megismert szerelmével, Kei Komuróval.

Mako egykori japán hercegnő a családjával

Mako egykori japán hercegnő a családjával, világoskék ruhában

A 30 éves egykori hercegnő életébe több drasztikus változást is hozott a házasságkötés: felvette a férje nevét, így ma már Mako Komurónak hívják, új otthonuk pedig nemcsak a palotától, hanem Japántól is távol esik. Nagyjából 5 hónappal ezelőtt New Yorkba költöztek, mindketten dolgoznak és a fiatal párok megszokott életét élik – és egy percig sem bánták meg a döntésüket.

A jelenleg is érvényben lévő japán törvények szerint az uralkodócsalád tagjai nem házasodhatnak olyan személyekkel, akik nem rendelkeznek nemesi ranggal, így Mako az első pillanattól kezdve tisztában volt vele, hogy ha kitart szerelme mellett, elveszíti hercegnői címét. Akik korábban is ismerték Mako és Kei történetét, a szívükbe zárták a párt, és az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy Japánban korszerűsítik az uralkodói családot érintő paragrafusokat, erre azonban nem került sor.

Többször is elhalasztották az esküvőt

Az újdonsült házasok 2017 májusában jegyezték el egymást, a japán uralkodóház pedig nem sokkal később hivatalosan is megerősítette, hogy a hercegnő férjhez megy. Akkor egy erről szóló sajtótájékoztatóra is sor került, ahol 2018 novemberére tűzték ki az esküvőt. A menyegző végül elmaradt, mert a vőlegény családja pénzügyi vitába keveredett Mako szüleivel.

Az incidens miatt 2020-ra halasztották a nagy napot, ám ebben az évben sem fogadtak egymásnak örök hűséget. Új dátumot sem hirdettek ki, szűkszavúan csak annyit mondtak, hogy bizonytalan időre halasztják a menyegzőt, indoklásként pedig csak annyit mondtak, hogy egyszerűen nem dönthettek másképp. Tavaly októberben végre valóra váltották az álmukat, és hivatalosan is összekötötték az életüket, így Mako lett a japán uralkodócsalád kilencedik olyan női tagja, aki nemesi rang nélküli férfibe szeretett bele és a hercegnőség helyett a boldogságot választotta.

Mako egykori japán hercegnő férjével az esküvőjén

Mako egykori japán hercegnő férjével az esküvőjén

Gyakornokként dolgozik és sokat önkénteskedik

Kei, aki Japánban utazásszervezőként dolgozott, most egy ügyvédi irodában vállalt munkát jogi asszisztensként, Mako pedig a Metropolitan Múzeumban kapott gyakornoki állást és sokat önkénteskedik. Legutóbb egy kiállítás megszervezését bízták rá, feladatát pedig kitűnően teljesítette. „A képzettsége és a tehetsége is megvan ahhoz, hogy helytálljon. Ez a munka nagyon nagy precizitást, sok időt és ezeknél is több kutatómunkát igényel” – fejtegette a People magazinnak a Metropolitan Múzeum egyik régi kurátora. 

Semmi kétség nem fér Mako rátermettségéhez: nemcsak művészeti diplomát szerzett az elmúlt évek során, hanem szakmai tapasztalatot is gyűjtött a Tokiói Egyetem Múzeumában, kiválóan beszél angolul és jogosítványt is szerzett. Elsajátította a japán jelnyelvet és lelkesen önkénteskedett nehéz sorsú embereken segítve, titokban tartva kilétét. New Yorkban a munkába járás sem okoz neki gondot, kétszobás manhattani luxuslakásuk ugyanis mindössze 10 percre található a múzeumtól. 

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok

Sztárok, akiknek szakítást hozott 2022 első fele Candice Accola

Sztárok, akiknek szakítást hozott 2022 első fele