Mi történt A Grace klinika Izzie-jével, Katherine Heigllel?

2022. június 24.
A Disney+-on már újranézhető A Grace klinika eddigi összes, vagyis 19(!) évada. Bár a világ egyik legnépszerűbb kórház sorozatának színésznőjére ráaggatták a Hollywood egyik legproblémásabb színésznője címként, ő továbbra sem tesz lakatot a szájára.

Bár Katherine Heigl kilencéves korában leszerződött egy modellügynökséghez és alig tizennégy évesen a filmvásznon is debütált a Holdvilágos éjszakán (That Night) című romantikus drámában, az igazi áttörést mégis A Grace klinika hozta el számára 2005-ben. Dr. Izzie Stevens karaktere feltette őt Hollywood térképére és a kritikusokat is lenyűgözte. Katherine alakítását az évek során olyan rangos díjakra jelölték, mint például a Golden Globe, vagyis az Arany Glóbusz.

az Emmy-díjas Katherine Heigl

2007-ben ő vihette haza a legjobb női mellékszereplőnek járó Emmy szobrot a drámasorozatok kategóriájában. Az elismeréseknek hála a filmes karrierje is beindult és ő lett a romantikus vígjátékok új üdvöskéje. Olyan közönségkedvenccé vált romkomokban láthattuk, mint a Felkoppintva, a 27 idegen igen vagy A csúf igazság – egyszóval úgy tűnt, Katherine hamarosan a csúcsra törhet.

A sors fintora, hogy végül éppen a legismertebb munkái okozták a színésznő vesztét – pontosabban az, hogy nyíltan felvállalta érzéseit az aktuális szerepeivel kapcsolatban. A Grace klinika negyedik szezonja után például határozottan kijelentette, egyáltalán nem értett egyet Izzie és George viszonyával. Olyannyira ellenezte a forgatókönyv alakulását, hogy még az Emmy-jelöléstől is visszalépett ebben az évben, mert úgy gondolta, ezekben a részekben egyáltalán nem adtak neki lehetőséget a kibontakozásra.

Katherine Heigl A Grace klinikában

A show szülőanyja, Shonda Rhimes azt állította, azért szorították háttérbe a karakterét, mert Katherine kevesebb munkaórát kért tőlük. Merthogy a színésznő akkoriban arra is megjegyzéseket tett egy interjújában, hogy a sorozat forgatása hihetetlenül megerőltető, mert sokszor 17 órán át dolgoznak egyhuzamban. Bár a nyilatkozata kétségtelenül botrányt kavart, a távozását végül mégis az okozta, hogy az anyasági szabadsága után nem jelent meg A Grace klinika díszletében – így akaratlanul is a hatodik évad tizenkettedik része lett a búcsúepizódja a szériában.

„Bár egy részem nagyon szeretne visszatérni és búcsút venni Izzie-től, azt gondolom, hogy az utolsó jelenetem – amikor Meredith azt mondja Izzie-nek, maradjon velük, hiszen egymás családja lettek, Izzie pedig azt feleli, hogy egyszerűen csak munkatársak, akiket bárhol találhat újra – egyszerre volt tragikus és helytálló is. Ezzel a jelenettel azt próbáltam meg érzékeltetni, hogy ez egy olyan hazugság volt Izzie számára, amit el kellett hitetnie magával, hogy legyen bátorsága továbblépni.”

Katherine ezután hamarosan Hollywood üdvöskéjéből a szórakoztatóipar száműzöttje lett, akit egyszerűen csak problémásként, kibírhatatlanként emlegettek, és akit senki sem foglalkoztatott szívesen. Az akkori filmjei (A szingli fejvadász vagy a Bérgyilkosék) sorra elbuktak a mozipénztáraknál. A színésznő azonban nem adta fel a karrierjét, sőt visszatért a sorozatok világába is – például ő váltotta Meghan Markle-t a Briliáns elmék utolsó évadjaiban. Ráadásul a Netflix is esélyt adott neki a bizonyításra: ő kapta meg Tully Hart szerepét a Firefly Lane – Szentjánosbogár lányok című drámaszériában.

Katherine Heigl a Firefly Lane - Szentjánosbogár lányok című sorozatban

A show a kritikusok, illetve a nézők szívét is elrabolta, így berendelték a második évadját is – szóval a következő években Katherine karrierje végre ismét felfelé ívelhet majd. Időközben egykori kollégája, a Meredith Grey-t alakító Ellen Pompeo is biztosította őt a támogatásáról. A Grace klinika sztárja azt mondta, Katherine nem hazudott a forgatási körülményeikről és hősnek nevezte őt. „Megelőzte a korát, amikor nyilatkozott a munkaóráinkról.”

Katherine Heigl és Ellen Pompeo A Grace klinikában

A magánélete viszont már régen révbe ért, hiszen 2005 óta boldog kapcsolatban él Josh Kelley énekessel, akinek 2007 decemberében mondta ki az igent. A házaspár 2009-ben adoptálta az első kislányukat Dél-Koreából, második örökbefogadott lányuk pedig 2012-ben érkezett meg a családjukba.

Katherine Heigl az édesanyjával, a férjével és a gyermekeivel

Katherine Heigl az édesanyjával, a férjével és a gyermekeivel (Fotó: Instagram/@katherineheigl)

Katherine és Josh 2016-ban bejelentették, hogy a színésznő gyermeket vár: kisfiuk még ebben az évben megszületett. „Az anyaság a legerőteljesebb élmény, amit valaha átélhet az ember” – vallja a sztár, aki többé nem kér elnézést azért, hogy őszinte volt.

„Lehet, hogy mondtam néhány dolgot, ami nem tetszett másoknak. De aztán elfajult a helyzet és hálátlannak, problémásnak és szakmaiatlannak neveztek. Mi is a definíciója a problémásnak? Olyasvalaki, akinek nem tetszik a véleménye?”

Forrás: The Washington Post Fotó: Getty Images, Netflix, Instagram

Nosztalgiáznál egy kicsit?