Woody Allen bejelentette, hogy visszavonul az 50. játékfilmje után

2022. szeptember 19.
A 86 éves rendező és író vasárnap közölte a hírt. Azt mondta, az 50. filmjének, a Wasp22-nek a befejezése után egyértelműen az írására fog koncentrálni.

Annak ellenére, hogy Woody Allen lassacskán a 90 felé közeledik, még bőven aktív és dolgozik. Néhány napja viszont azt nyilatkozta, hogy a most forgó filmje lesz az utolsó, ez azonban nem egyenlő azzal, hogy „nyugdíjba vonul”. A La Vanguardia spanyol lap értesülései szerint a rendező regényíráson gondolkodik az 50. filmje után. Jelenleg azonban még bőven zajlanak a Wasp22 munkálatai, amit források szerint majdnem teljes egészében franciául fognak forgatni és a forgatási helyszín java is Párizs lesz.

woody-allen-visszavonulas

Fotó: Getty Images

Ezt már olvastad?